Film és Irodalom: Hajnali Háztetők

Ottlikról annyit rendszerint mindenki tud, hogy ő írta az Iskola a határont és hogy ez a mostoha történelmi időben papírra rótt kötet a Magyar Regényirodalom lehető legeslegfelső polcára állított könyve. Ezen az esten, az alig követhető lendületességgel mesélő, egy kibogozhatatlan történeteket szövő és minden címet és nevet százfelé ágaztatható emlékekhez kapkodó ember ismertetett meg minket néhány titkával a filmügyileg csak neki megnyíló íróval kapcsolatban.

Előszörre is egy kritikai megjegyzés: az Örökmozgóbeli filmvetítés – a rendező szerint is – képileg túl sötét volt és kevéssé szép, jobb lenne egyszer egy projektoros falravetítéssel összejövetelen finomítani a moziélményt. Dömölkitől továbbá megtudhattuk, hogy ezt az egyetlen Ottlik-művet találta megfilmesíthetőnek, bár ha ajánlatot kellene tennie egy másikra is, amely inkább egy hangulati töltetű pillanatkép lehetne, mint mozifilm, akkor a Hegedűt ajánlaná. Cipitől (a belső köreik beceneve) eredetileg – természetesen – az Iskola a határont szerette volna vizualizálni, de a jelen esetben hasznosan ügyködő Sors és feladat lehetetlensége meggátolta ebben.

Az 1986-ban, Ottlik halála előtt öt évvel született film az áldásos posztmodern esztétika szerinti idézettechnikát alkalmazva több Ottlik-műből is beemel a töredezett elbeszélésű, de végül a mozaikokból összeálló egészbe. A két világháború közötti boldogabb idők és az 1956 környékén játszódó, fakóbbnak, édesbúsnak ábrázolt korszak között cikázik a sztori, bemutatva egy BB nevű festő és körének életét. Azonban az est folyamán ez csak ugródeszkául szolgált a lényeghez, amit Dömölki magánbejáratú Ottlikjáról való meséket jelentették.

Három videokazettát hozott ugyanis magával, amelyeken idő hiányában levetítésre nem kerülő házifelvételeket, a rendszerváltás örömmámorának mindent-kimondó hangulatában született riportokat, interjúkat hordoztak magukban. Ezek között volt egy 1989-es MTV-s beszélgetés, amelyiken Dömölki is jelen volt mint Ottlik által felkért, a főszereplő tiszteletbetartásával és néha egy-egy „de te ezt jobban tudod!”-dal megszólíttatott barát. Adásba, Dömölki elmondása szerint, azért nem került, mert egy, ebben dönteni hivatott személy szerint „Ottlik úgy néz ki, mint egy hulla!”.

Szóba került még az est folyamán az érintettsége okán objektívan szemlélni képtelen rendező birtokában lévő anyagokból, félbe maradt munkákból egy majdani film ötlete is. De megtudhattuk, hogy Ottlik a halálos ágyához őt nem engedte oda, a filmről azt, hogy az Ottlikkal közösen írt forgatókönyv, mint ilyenkor az lenni szokott vérre menő küzdelmek útján született. Továbbá Ottlik Mándy Ivánnal, Nemes Nagy Ágnessel és a nagy összeomlás után érkező többi, megkésett irodalmárral való kapcsolatából is szemelvényeket kaptunk. Ámde igazándiból csak olyat és úgy, amit visszaidézni ide, pár szóval megjeleníteni-érzékeltetni nem üdvös, nem érdemes és nem lehet.

Legyen elég annyi, hogy a gyér és a végére teljesen megfogyatkozott, amúgy teljesen Ottlik-hívők a három órás, szinte befogadhatatlan információáradatot idővel aztán nem tudták követni, de feltehetőleg a eljövendőben a házi- és/vagy nyilvános könyvtárból egy-egy Ottlik-művet az asztalukra fognak helyezni. Elolvasás céljából. És nekik van igazuk.