Alpokalja-Online


Azok a boldog szép napok - A szombathelyi szocialisták értékeltek

Egy ”27 éves fiatal lány kis híján legyőzte a polgári körök guruját” – jellemezte a tegnapi választások egyik epizódját Ipkovich György polgármester. Még meg sem száradt a tegnapi pezsgőspoharak alja, a szombathelyi koalíciós politikusok már választást értékeltek. A sajtózsargon az efféle sajtótájékoztatókra használja a felszabadult légkör kifejezést.

A szombathelyi szocialisták

„Ennél szebb névnapot én már régen éltem meg” – kezdte egy személyes megjegyzéssel a hétfő délutáni sajtótájékoztatót Ipkovich György polgármester, aki szerint „történelmi ajándékot kaptunk”, mivel a rendszerváltás óta először adatik meg egy kormánynak, hogy folytathatja a tevékenységét.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy 1998-ban egy koalíciós jelölt került be listáról a parlamentbe, 2002-ben – többek között az MSZP-SZDSZ összefogásnak köszönhetően - már két jelölt: egy listáról, egy egyéniben, míg 2006-ban két listás (Ipkovich György és Rába László) és egy egyéni mandátum (Hankó Faragó Miklós) jutott a koalíciónak. Ráadásul Gaál Angelika ”a 27 éves fiatal lány kis híján legyőzte a polgári körök guruját” és az elkövetkezendő négy év elég lesz arra, hogy „ez a gyönyörű hölgy legyen a Fidesz végzete a kettes választási körzetben”.

A szombathelyi választókörzetek összeszámolása után az is kiderült, mindkét körzetben 53 százalék körüli volt a koalíciós szavazat, ami szintén példátlan.

Gaál Angelika elmondta: A kettes körzetben történt jobboldali elsőségtől függetlenül „a baloldal győzelmét ünnepelhetjük”, mivel mind Szombathely, mind a környező településeken a szocialisták korábban soha nem tapasztalt számú szavazatot kaptak. A számok alapján úgy tűnik, Hende Csabának még a második fordulóra felszabaduló jobboldali szavazatokat sem sikerült begyűjtenie, hiszen a szavazatainak száma csak háromszázzal növekedett. A fiatal politikusnő abbéli reményének is hangot adott, hogy négy év múlva rászolgál azok bizalmára is, akik most nem rá szavaztak.

Bár a sajtóban hamarabb kapnak lábra a negatívumok és a problémák, „a szombathelyi kampány számomra egy jókedvű kampány volt” – értékelt Hankó Faragó Miklós, majd felidézte a nefelejcses virágmagos-tasak akcióját, amelyből 4 ezer darabot adott át személyesen. A magas részvételi arány legitimitást ad, és az 1500 fős többlet - ami közte és Puskás Tivadar között volt - is megnyugtató különbség – hangzott el.

Szücs Gábor, a Vas megyei szocialisták szövetségi tanácsának elnöke, városi frakcióvezető úgy értékelt, hogy a párt még soha ennyire nem tudott eljutni a megye kistelepüléseire, és ez az előrelépés mutatkozik meg a plusz egy fő listás hellyel is. Mint mondta, az őszi önkormányzati választásokon szeretnék a szombathelyi sikereket a megye egészére kiterjeszteni.

Nemény András megyei elnökhelyettes felvetette annak a lehetőségét, hogy a párt jogorvoslat lehetőségével él Hende Csaba mandátumával kapcsolatban, többet között azért, mert az utolsó két napon több olyan esemény történt, ami megzavarhatta a választókat.

Befejezésül Ipkovich György még annyit tett mindehhez, – a 2007-től induló országos fejlesztések tükrében - Szombathely szerencsésen választott, a kormány által megfogalmazott ígérete és tervek beválthatóak lesznek.

Szóljon hozzá!

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális

Főként az ittas vezetőket próbálják kiszűrni.  

Aktuális

Vas megyébe 1,4 millió jutott.

Melegebb lesz, de eső is jöhet.

Nemcsak Szombathelyt érintik.

Ketten könnyebben sérültek.

Születés, házasság, halál.

Egészségnap Bükfürdőn
Kiemelt vendég: Katus Attila. A rendezvény ingyenes.

A Szentháromság téren történt a baleset.

Parragh László Szombathelyen
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Vas megyei kamarában tartott előadást. Szerinte a 2010-ben elindított gazdasági folyamatok fenntarthatók. Finomhangolásokra még szükség van.

Heti előrejelzés.

Bécs, parlament
Egy aktuális felmérés szerint a bécsiek 97 százaléka szívesen lakik az osztrák fővárosban. A lakhatás, a tömegközlekedés és az oktatás terén azonban még akadnak tennivalók.

Nagy izgalomra nem volt ok. Racker Béla 25 szavazatot kapott.

Élő Barbie baba Ukrajnában

Több mint bizarr látvány.

Police Coffee volt a szombathely CBA-ban

Kötetlenül beszélgettek a szombathelyi rendőrök az őket felkereső helyi lakosokkal. 157-en jöttek el.



Hirdetés

Partnereink

Isiscom

Pannonsystem