Sajtóreggeli a polgármesterrel

2003.12.11. 18:59

Immár szokássá vált városunkban, hogy a város vezetése évente egyszer reggelire várja a helyi sajtót. Így volt ez csütörtökön reggel is, ahol szép számban jelentek meg a vasi írott és elektronikus média szereplői.

Sajtóreggeli a polgármesterrel


A rendezvényen Dr. Ipkovich György mellett az alpolgármester és a jegyző is jelen volt. Felvezetőjében a polgármester kiemelte, mindig is törekedett a város vezetése arra, hogy jó kapcsolatot ápoljon a sajtóval, különösen azért, mert nagy szerepe van abban, milyen kép alakul ki rólunk a világban.

Lokálpatriotizmusra van szükség, mondotta, bár a vasi embereket mindig is nagyban jellemezte szülőföldjük szeretete, erre kéri a város vezetése a média képviselőit is. Megemlékezett arról, hogy a közelmúltban számos olyan esemény is történt városunkban, amely országos érdeklődésre is okot adott.

A polgármester megjegyezte azt is, hogy gyakran előfordul az is, hogy fontos eseményeknek nincs elegendő sajtóvisszhangja, kérte a jelenlévőket, minél több várost érintő eseményt tartsanak számon, tudósítsanak róla. Dr. Ipkovich György szerint méltatlanul kevés nyoma van a helyi sajtóban annak, hogy a szocialista városvezetés együtt ünnepelt az Antall József -megemlékezésen az MDF vezetőivel.

A reggeli elfogyasztása után kötetlen beszélgetés következett a részvevők között.
.