Szentgotthárd: Történelmi Napok hegyfutással

2003.08.05. 21:07

Művelődésszervezők, figyelem! Ha kétséges egy leendő nagyrendezvény látogatottsága, ne kockáztassatok, szervezzetek rá futóversenyt! A siker garantált. Szentgotthárdon is valami hasonló történt.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

Mivel a város hivatalos honlapján a Szentgotthárdi Történelmi Napok rendezvényei csak hanyag említés szintjén vannak jelen, hivatalos kronológia híján gyakorlatilag fogalmam sincs, mibe cseppenünk majd szombat délután. Először a hőség tűnik fel, majd a tömeg hiánya. Pontosabban az emberek nem egészen ott vannak, ahol azt sejteni véltem. Valamiért vásártéri forgatagra, kocsmatömegre, színpadi pörgésre számítottam, ahol majd kihívás lesz megtalálni a mellékesen megrendezett futás helyszínét. Ehhez képest a mini kirakodóvásár csúnyácska bódéinak fele üres, a másik fele meg teljesen érdektelen tucatnépi cuccot – mézeskalács, csipke, köcsög stb. - próbál elsózni, de a kereskedők szemén látszik, ők sem gondolják ezt túl komolyan. A színpad környékén is általános a punnyadás, régi magyar slágerek – nyilván a történelmi napok szerves részeként - szólnak indokolatlan decibellel. Költői kérdés: Miért gondolja minden vendéglátós, hogy attól érzi jól magát a vendég, ha üvölthet a szomszédja fülébe?

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

A helyzetet a futók korrigálják, mint később kiderül, nem is akárhogy. Már zajlanak a gyerekfutamok, a nagy meleg ellenére megfelelő számú részvevővel, lendületes és profi műsorvezetővel és meghatóan lelkes közönséggel. A körítést a gyönyürűséges barokk templom és az előtte álló, irigylésre méltóan karbantartott virágos park adja. A hangulatot fokozandó egymás után vágnak át a glottgatyás futókon az elegántos esküvői menetek, mindkét fél őszinte mosolygására. A regisztráció – és az egész Cassone által szponzorált főfutam - pikantériája az útlevélkontroll, mivel a 9 kilométeres főfutam egy része odaát a sógoroknál zajlik.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

Apróbb kavarodás keletkezik is ebből a rajt előtt, a határőrök láthatóan nem veszik ezt annyira lazán, majd végül kilövünk - éljen a szentgotthárdi csata! A 9 kilométer nem egy ultramaratoni táv, de vigyázat! Alaptétel, hogy minden útvonal a végtelenbe tud nyúlni futás közben, az osztrák térfélen levő közel másfél kilométeres domb pedig külön desszertje a szentgotthárdi pályának. A meghívó szerényen „emelkedő”-t említ, ami a gyakorlatban 12 százalék körüli kapaszkodót jelent, momentán a tűző napon. A derék osztrák gazdák kertkapujukban állván vagy fejüket csóválják eme bolondság láttán, vagy lelkesen drukkolnak és itatják a honfitársaikat, mert azt elfelejtettem mondani, van belőlük is bőven a futók között.

Azért túlélhető a dolog. Felfelé menet a lefelé jövők menetszele frissít, fent a dombon, a megkerülendő Mogensdorfi emlékkeresztnél egy kis italbevitel, lefelé meg már alapból egyszerűbb. A hajdani vasfüggöny széles mezején átkocogva az jut eszembe, hova is változott a világ, röpke másfél évtizede még marcona határőrök lődöztek itten keményen fejre, a rendszert védvén, most meg csak úgy átfutunk, jövőre meg még inkább. Hm.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

Miközben mi odaát vagyunk, lezajlik az 1664 méteres tömegverseny, majd az Agárdi Történelmi Játék és Hagyományőrző Társaság bemutatója folyik, megbízható hírforrások szerint magas színvonalon. Mellékeses kerítődik egy programfüzet is.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

A célba érvén csak úgy sorjáznak a meglepetések. Először is az ováció, ami minden beérkezőt fogad. Jólesik, mi tagadás, pedig hát mire én beérek, az elsők már vígan letusoltak, ugye. Aztán kiderül, a tizenéves abszolút győztes (Kis-Király Ernő) földim, édesapja, aki szintén itt van, hajdani atlétika-sztár, afféle sportpéldaképünk akkori nekünk, kölyökkutyáknak. Kicsi a világ, szokták erre mondani. Harmadszor: Szentgotthárd polgármestere is beérkezik a célba, kicsit gyűrötten, de csillogó szemekkel. Tökös dolog, tetszenek azok az emberek, akik nem csak beszélnek a dolgokról. A szintén jelenlevő osztrák kollegája szerint Viniczay Tibor az első magyar polgármester, aki átfutott Ausztriába. Biztos így van. Nálánál nagyobb tapsot csak egy osztrák öregúr kap, aki – most tessenek kapaszkodni, mondanák a csigatévén – 77 évesen gyűrte le a távot.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

Az eredményhirdetés semmi különös, Gécsek Tibor átad, a lap lemenőben, mi ekkor még azt hisszük, pár perc múlva úton leszünk. De nagyon nem. A közeli (hadd álljon itt a neve, megérdemli) Hunyadi étterem minden résztvevőt meghív egy gulyásra, mi meg boldogan megyünk, annál is inkább mert a helyi szponzorok (tömérdek van belőlük) apró ajándékait ott sorsolják ki. Ajándék lónak nem illik a fogazatát nézni, így eltekintünk a tárgyak felsorolásától, a gesztus meg dicséretes. Az azért pikáns, amikor az egyik főnyereményre a polgármester nevét húzzák ki. A helyzet megoldódott magától, mert Viniczay Tibor ide azért már nem jött el.

Szentgotthárdi Történelmi Napok 2003

Az elhúzódó sorsolás közben, a bogrács mellett lecsúsztatunk pár sört, sztorikat mesélünk, meg nézem ezt sok barátságos, kissé talán bogaras embert, s egészen elérzékenyülök. Valami olyan gondolat motoszkál bennem, hogy lám-lám, a futók meg tudtak még őrizni valamit abból a régi világból, amikor még nem voltunk annyira egymás farkasai. De hát ez már más mese, unalmas filozófia, nem fárasztok vele senkit.

Mire visszakeveredünk a templomhoz, az Ungaresca táncegyüttes már rég befejezte műsorát, a lámpák alatt egy olasz turistacsoport hozza a szokásos fortissimót.

Képgaléria a rendezvényről


A Szentgotthárdi Történelmi Napok rendezvénysorozatát a város minden évben, a szentgotthárdi csata évfordulójára szeretné megrendezni. Ez utóbbi történelmi esemény 1664-ben történt, Ekkor a Bécs ellen vonuló török sereget, Szentgotthárdnál megállították a Montecuccoli vezette egyesített keresztény csapatok.


A 9 kilométeres Cassone főfutam végeredményei korcsoportos elrendezésben:








































































































































































































































































Sorr.VezetéknévKeresztnévHelységKorEredményKor
1.Kis-KirályErnõKomló1733:48,7f18
6.KoszárZsoltSzentgotthárd1737:37,8f18
15.ifj.Kasparik JánosSzombathely1441:16,7f18
20.VargaBalázsSzombathely1443:03,0f18
34.HotváthBalázsSzentgotthárd1746:17,5f18
44.CsonkaGergõBük1547:44,5f18
50.LászlóDávidSzentgotthárd1448:32,4f18
54.MikosÁdámKörmend1848:57,8f18
55.SchulterMarioMogersdorf1749:02,5f18
80.TóthAttilaSzentgotthárd1753:21,4f18
81.DühKárolyAlsószölnök1753:21,6f18
96.MerkliPéterSzentgotthárd1657:05,2f18
97.HoffmanTamásSzentgotthárd1657:07,5f18
98.KozmaMátéSzentgotthárd957:15,3f18
100.KarsaiMártonSzentgotthárd1057:58,0f18
110.CsicsaiPéterSzentgotthárd91:04:13f18
3.ErnstGünterBregenz3236:01,8f35
4.RostaCsabaSzombathely3336:10,5f35
7.PraudaPéterZalaegerszeg2737:41,9f35
9.HorváthTamásSopron3438:36,8f35
10.NagyGáborKörmend2539:17,1f35
12.CzirákyZoltánSzentgotthárd3539:50,5f35
14.BollaTamásBalatonszentgyörgy3340:57,3f35
17.RaffaiGáborVeszprém3142:08,4f35
18.HorváthAttilaTelekes2242:18,2f35
23.RajbárImreSzentgotthárd3344:07,2f35
36.KocsisTamásSzentgotthárd1946:24,8f35
45.LászlóGáborSzentgotthárd3347:58,6f35
49.SimonJánosSzombathely2848:29,4f35
56.GratzlAlbertCsörötnek2549:09,9f35
59.MolnárGáborVasvár2649:41,1f35
63.ZámodicsGáborSzentgotthárd200350:13,1f35
64.DühZsoltAlsószölnök1950:23,3f35
76.BenczikIstvánSzentgotthárd3352:55,5f35
78.SzunyogZoltánSzentgotthárd3153:11,4f35
79.PavlicsLászlóSzentgotthárd1953:21,1f35
84.HajnócziCsabaSzentgotthárd3553:36,8f35
90.KocsisZsoltKörmend3355:45,4f35
104.BauerArnoldSzentgotthárd3059:34,7f35
108.OrbánTamásSzentgotthárd331:02:57f35
109.DancsecsTamásSzentgotthárd351:02:57f35
116.JakabGáborSzentgotthárd341:06:23f35
119.HáryNorbertSzentgotthárd341:10:26f35
121.MuzsiPéterSzentgotthárd301:12:12f35
123.VighRóbertSzentgotthárd271:13:24f35
2.GaramiÁrpádSzombathely3735:45,9f50
5.VámosSándorSzombathely4537:09,8f50
8.BazsoPeterGüssing4938:27,8f50
11.HorváthÁkosSzombathely4239:50,5f50
13.PelzmannKarlGüssing4440:46,2f50
16.DancsecsZsoltSzentgotthárd4041:17,2f50
21.KasparikJánosSzombathely4943:20,0f50
22.WolkowitschFranzHeiligenkreuz4743:55,9f50
24.MajorTamásSopron3944:07,2f50
25.DomjánMiklósSzombathely4944:24,5f50
27.NémethKárolySzombathely3844:39,5f50
28.PetzLászlóKatafa4645:07,5f50
29.ZiegerZsoltSzombathely3645:18,5f50
30.VargaLajosKörmend4545:49,2f50
32.Simon J.GáborSzombathely3746:04,2f50
37.AndorkaImreKörmend3746:25,7f50
38.KocsisGyörgySzentgotthárd4646:46,5f50
39.LászlóImreKörmend4947:05,3f50
40.KóczánJánosSopron4447:06,1f50
41.PolgárIstvánSzombathely4947:11,7f50
42.NovakWalterGüssing4947:13,7f50
43.Dr.TóthFerencSzombathely3647:28,0f50
51.HadlJohannWeichselbaum4448:38,3f50
52.SaliAttilaRábapaty3549:17,6f50
57.LampertAttilaSopron3849:23,4f50
58.VadászJózsefSzentgotthárd4450:11,5f50
61.VinkóTamásSzentgotthárd4250:12,5f50
62.LászlóZoltánKörmend4751:31,1f50
70.PóczekGyörgyKörmend4851:49,5f50
72.KöglerPeterTerniez4851:56,2f50
73.DancsecsAndrásSzentgotthárd3652:05,3f50
74.WolkowitschJohannHeiligenkreuz4552:26,0f50
75.ErnhofferZsoltSzentgotthárd3652:55,5f50
82.BorbélySándorSzentgotthárd4753:27,6f50
87.PungorCsabaSzombathely4954:12,1f50
89.CsonkaGyulaBük4255:41,2f50
92.CsomósDávidSzentgotthárd4156:31,6f50
93.JózingAntalSzombathely3956:38,1f50
95.SchulterRudolfMogersdorf4356:53,5f50
99.MaierBerndhardSöchau4257:15,3f50
107.NyúlCsabaRádóckölked371:02:17f50
112.MerkliJózsefSzentgotthárd431:04:58f50
115.ViniczayTiborSzentgotthárd381:06:23f50
19.WagnerJózsefSzombathely5242:39,7f99
35.MarótiIstvánSzombathely6546:19,0f99
47.RádóczyÁrpádTapolca6148:07,1f99
53.HoppViktorSzombathely5148:53,2f99
65.SoósZoltánSzombathely5050:30,0f99
68.PappKálmánSvédország5751:17,0f99
103.Woki ZoltánSzentgotthárd5258:38,9f99
113.BaumgartnerJánosSzentgotthárd521:05:51f99
114.HotziLászló501:06:04f99
118.DömötörSándorSzentgotthárd561:07:06f99
126.KurinszkiJózsefSzigetszentmiklós521:17:54f99
127.WolkowitschFranzHeiligenkreuz771:19:04f99
85.Woki EdinaSzentgotthárd1453:48,4n18
106.Huszár VandaSzentgotthárd141:00:22n18
128.LisztKataSzentgotthárd131:49:28n18
129.HorváthAnnaSzentgotthárd131:49:28n18
31.JoóBarbaraSzombathely2645:52,4n35
60.HadnagyÁgnesZalaegerszeg3149:55,1n35
71.RáczNóraVeszprém2251:51,2n35
77.LászlóKrisztinaZalaegerszeg2753:01,2n35
111.MesicsOlíviaSzentgotthárd301:04:26n35
122.VighKlaudiaSzentgotthárd191:13:24n35
26.CsikósMáriaSzombathely3644:29,7n50
33.SörösErikaSzombathely3646:12,6n50
46.KalcherMariaFeldbach4748:07,0n50
48.KöglerBrigitteTerniez4348:22,1n50
83.MesternéT. ZsuzsaSzombathely3748:45,1n50
86.GaramiÁrpádnéSzombathely3653:27,6n50
94.KöflerAngélaZalaegerszeg4154:05,7n50
101.HorvathEdithStrem3756:51,3n50
105.ZotterKorneliaMogersdorf3958:01,2n50
117.LakyMarianneGüssing491:00:05n50
125.LászlónéK.TündeSzentgotthárd381:06:59n50
66.KovácsJánosnéSzentgotthárd431:17:50n50
88.JeneiMáriaSzombathely5550:33,8n99
91.GrossErnaÜbersbach5455:27,3n99
102.SöjtöryElviraSzombathely5456:24,3n99
120.OzoraiGyörgynéNagykanizsa5258:17,7n99
124.JostWaltraudGüssing551:10:55n99
67.SzamosiKatalinSzigetszentmiklós541:14:45n99
69.VargaJózsefBudapest200350:37,5 
       


Korcsoportonként a dobogós helyezettek és időeredményeik:


















































 FÉRFIAK    NÕK  
0-18 évesek        
 Név Idõ  Név Idõ
1.Kis-Király ErnõKomló33:48,7 1.Woki EdinaSzentgotthárd53:48,4
2.Koszár ZsoltSzentgotthárd37:37,8 2.Huszár VandaSzentgotthárd1:00:22
3.ifj. Kasparik JánosSzombathely41:16,7 3.Horváth AnnaSzentgotthárd1:49:29
 
19-35 évesek        
 Név Idõ  Név Idõ
1.Ernst GünterBregenz36:01,8 1.Joó BarbaraSzombathely45:52,4
2.Rosta CsabaSzombathely36:10,5 2.Hadnagy ÁgnesZalaegerszeg49:55,1
3.Prauda PéterZalaegerszeg37:41,9 3.Rácz NóraVeszprém51:51,2
 
36-50 évesek        
 Név Idõ  Név Idõ
1.Garami ÁrpádSzombathely35:45,9 1.Csikós MáriaSzombathely44:29,7
2.Vámos SándorSzombathely37:09,8 2.Sörös ErikaSzombathely46:12,7
3.Bazsó PéterGüssing38:27,8 3.Kalcher MariaFeldbach48:07,1
 
51-99 évesek        
 Név Idõ  Név Idõ
1.Wágner JózsefSzombathely42:39,7 1.Jenei MáriaSzombathely50:33,8
2.Maróti IstvánSzombathely46:19,0 2.Gross ErnaÜbersbach55:27,3
3.Rádóczy ÁrpádTapolca48:07,1 3.Söjtöry ElviraSzombathely56:24,3
.