Vonat kontra repülő: A MÁV is beszállt az árversenybe

2006.09.09. 00:26

A fapados légijáratok nem kis konkurenciát jelentenek a vasúttársaságoknak, hiszen ki a fenének van kedve napokig döcögni kétszer annyi pénzért, ha megteheti ezt olcsón, pár óra alatt is. Azonban ha szombathelyi indulással és a MÁV új, néhány európai városra érvényes „fapados” jegyáraival számolunk, már érdemes kalkulálni. A vasút ugyanis újabban kedvező árú jegyekkel rukkolt el, csak azt nem értjük, miért titokban. Számoljon velünk!

A repülő nem a ház elől megy

Ha Szombathelyről - vagy még nehezítendő a közlekedést - valamelyik kisebb Vas megyei településről indul neki a világnak valaki, már akkor árnyaltabb a képlet, mint a bevezetőben, hiszen a legközelebbi reptérig is el kell jutni valahogy tömegközlekedésileg, ha pedig autóval vágunk neki, ott a reptéri parkolás költsége.

Maradjunk az egyszerűbbnél, a magyarországi indulásnál, menjünk Budapestre. Az első vonat Vas megyéből csak kilenc körül ér be a fővárosba, és még egy órát számolhatunk, hogy kiérjünk Ferihegyre. Taxival vagy reptéri kisbusszal (24 órával korábban meg kell rendelni) valamivel kevesebb, de lényegesen drágább – kettőtől ötezer forintig.

Állítólag decemberben már járni fog vonat is Ferihegy 1-ig - a fapadosok innen indulnak -, de az a Nyugatiból fog startolni, a szombathelyi járatok meg a Keletibe vagy a Délibe érkeznek, ami előrevetíti, hogy később sem lesz sokkal rózsásabb a helyzet.

Mivel a becsekkolást 2 órával a felszállás előtt meg kell ejteni, legalábbis illendő, főleg az olcsójáratosok hívják fel erre folyamatosan a figyelmet, a délelőtt induló gépeket elég nehéz elérni. Marad az előző este Pestre utazás, meg a szállásköltség. Visszaútnál ugyanez pepitában: az utolsó szombathelyi vonat este fél nyolckor elhúz a Keletiből, szóval, ha a gépünk 6 után száll le, esélyünk sincs. És akkor a késések még nincsenek is bekalkulálva.

A vasúthoz szerencse is kell

Ha mindezt figyelembe vesszük, lehet, hogy jobban járunk a vonatozással. MÁV-nál ugyanis mostanában kedvező árú jegyekkel kecsegtetnek néhány desztináción. Ilyen például Zürich vagy Frankfurt 39 euróért, Velence, München és Nürnberg 29-ért, ami azt jelenti, 8-10 ezer forintért el lehet jutni ezekbe a városokba. Vissza ugyanennyiért hoznak, de csak legjobb esetben.

Ezek a jegyárak ugyanis csak akkor élnek, ha időben megvesszük őket, egyébként nagyjából a duplájába vagy még annál is jóval többe kerülnek. Az akció neve SparSchiene Fortuna, ami elég kifejező: ha szerencsénk van, spórolhatunk, mert csak limitált számban adnak ki kedvezményes jegyet. De hogy megkapjuk-e olcsón, vagy nem, azt csak a pénztárnál tudják megmondani, szóval, ha valaki határozott elképzeléssel megy, hogy márpedig én ekkor meg ekkor akarok menni és punktum, az lehet, hogy kimarad belőle.

A jó hír az, hogy két hónapra előre lehet jegyet venni, tehát ha csak a cél van meg, és nem vagyunk időponthoz kötve, akkor lehet úgy sakkozni, hogy megkapjuk a kedvezményt. Ebben a MÁV már is hasonlatossá vált a fapadosokhoz.
A helyzetet kissé bonyolítja, hogy a kéthónapos elővásárlási határidő azt jelenti, hogy ha biztosra akarunk menni („nyitásra”), akkor csak odaútra tudunk jegyet venni, a visszaútra csak akkor, ha már az is belefér a két hónapba. Állítólag gond nélkül megvehetjük itthon a Svájcból idefele szóló tikettet külön.

A Mávdirekt nem egyszerű kreatúra, és a MÁV sem

Érdeklődésemre a Mávdirektnek elnevezett információs vonalon egy fiatalember megnyugtat: két-három héttel indulás előtt még szokott lenni kedvezményes jegy, és legkésőbb indulás előtt három nappal ilyenre szert tenni.

Ez Mávdirekt nem egy egyszerű kreatúra. Központi információs szolgálat volna, és csak kicsit komplikáltabb mondjuk a T-Mobil gombnyomásos ügyfélközpontjánál, viszont mindent rögzítenek, nehogy már csak úgy kamujegyet rendelhessen valaki a főnöke nevében Észak-Norvégiába, csak oda.

Helyi tarifával hívható a szám (06 40 49 49 49), és kedves női géphang tájékoztat szinte mindenről a MÁV-val kapcsolatban, ha érdekel, ha nem. Nagy nehezen meg lehet találni a kijáratot, vagy is azokat a pontokat, ahol élő ügyfelessel lehet szót váltani, mert ez még mindig egyszerűbbnek tűnik, mint végighallgatni az összes nemzetközi témájú felvételt, ha valaki történetesen nem tudja, hogy melyik projektet minek hívják. Közel 10 perc után azért végre meghallgathatom (gombnyomásra ismételten is), amit keresek, de csak bujkál bennem a kisördög, hogy nekem több részlet kell.

Konkrétan egy kompetens élőlénnyel akarok beszélni, és így jutok a már említett kedves fiatalemberhez, aki gyorsan el is mondja, hogy a jegyek nem annyiba kerülnek, amit az automata közöl, vagy amennyit a MÁV-honlapon el lehet olvasni, hanem annyiba, amit ő mond. Így lett a cikkben említett árak forrása ez az úr. Ez volna tehát az úgynevezett SparSchiene Fortuna, de van más is, például, ha Belgrádba készülünk, oda e nélkül is kínálnak jegyet 24,3 euróért, amit, a többihez hasonlóan, forintban kell fizetni, az aktuális árfolyamnak megfelelően.

A vonat sem a ház elől megy

Természetesen a közlekedési gondok még nem oldódtak meg teljesen azáltal, hogy nem repülővel, hanem vonattal akarunk közlekedni bele a nagy Európába. A Zürichbe, Frankfurtba, Münchenbe, Nürnbergbe vagy Belgrádba tartó vonatok még csak véletlenül se mennek Szombathely felé, a velencei korábban igen, aztán eltájolták tőlünk délebbre.

Ebből kifolyólag a szerelmesek városába például most leginkább a Püspökmolnári – Gyékényes – Velence Mestre útvonalon, tehát két hazai átszállással juthatunk el, a szintén említett Belgrádba pedig egy darab budapesti (alapeset) vagy egy darab győri (DACIA nemzetközi gyors) átszállással. Az akcióban érintett Zürichbe, Frankfurtba, Münchenbe és Nürnbergbe (és a MÁV honlapja szerint Hamburgba is) győri, hegyeshalmi vagy bécsi kontaktot lehet kifogni, ez utóbbit azzal a szépséghibával, hogy a Südbahnhofra érkezünk és a Westbahnhofról távozunk.

Egyik tizenkilenc, a másik húsz

Ha az árakat összevetjük, nagyjából kiegyenlített a helyzet a MÁV kontra fapadosok csatában. Gyors kalkuláció Velencére: SkyEurope-nál a repjegy plusz illetékek oda-vissza 12 ezer forint, délutáni fel- és leszállással, el lehet érni BKV-val (összesen 4 jegy, 740 Ft) a Keletiből, ahová a teljes árú retúrjegy másodosztályon, IC-pótjeggyel együtt hatezer, tehát ezresre kerekítve épp egy húszasra jön ki. A fortunás vonatjegy retúrban tizenhat, plusz a másik pótjegyes retúr Gyékényesig négyezer, az összesen megint csak 20 ezer forint. Igaz, az előbbihez korán kell kelni, és késő délutánra már Velencében vagyunk, a másikhoz nem annyira, de csak másnap dél körül érkezünk meg.

Persze az ár csak az egyik tényező, mivel nagyságrendi különbségek nincsenek az akciós repülő- és az akciós vonatjegyek között, mondjuk, plusz-mínusz tízezer forint, ami utazások esetében pont az a szint, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk rákölteni arra, aminek hiánya a legszebb túrákat is tönkrevágja: a kényelemre.
.