Alpokalja-Online
2012. február 4. szombat
Ma: Ráhel névnap
Holnap: Ágota névnap

Kőszegi kábítószerügy - lebukott a vendéglátós



A Kőszegi Rendőrkapitányság nyomozói állampolgári bejelentést követően eljárást indítottak Sz. R. kőszegi férfi ellen, akit visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésével gyanúsítanak.

Sz R. november 28-án vonattal Budapestre utazott, a Déli pályaudvaron nagyobb csomagot vett át ismerősétől, majd Szombathelyre érkezésekor fogták el a rendőrök. Ruházatának átvizsgálásakor 400 gramm marihuánát foglaltak le tőle, ezt követően előállították a Kőszegi Rendőrkapitányságra. Lakásán és az általa üzemeltetett vendéglátóipari egységben további három extasy tabletta, egy nejlonzacskónyi kábítószergyanús fehér por, valamint kábítószer csomagoláshoz, kiméréshez és fogyasztáshoz szükséges eszköz (pipa, mérleg, több tasak stb.) is előkerült.

A 29 éves kőszegi férfi elfogásával egyidőben 10 fogyasztót is előállítottak a rendőrök, akik közül többen elismerték, hogy rendszeresen vásároltak a férfitől marihuánát. Sz. R. előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, üzletét pedig a kőszegi polgármesteri hivatal a rendőrség kezdeményezésére bezáratta.

Korábban a Déli pályaudvaron csomagot átadó 21 éves férfit is sikerült azonosítani a hatóságnak, őt Sopronban fogták el december 14-én. Lakásán, házkutatás során 20 grammnyi marihuánát, 652 ezer Ft-ot, kábítószer fogyasztására alkalmas eszközöket, valamint neveket és árakat tartalmazó feljegyzéseket foglaltak le. Az - időközben - előzetesen letartóztatott V. T. kihallgatása során elismerte, hogy kábítószer fogyasztó, ismeri Sz. R.-t, akinek a pályaudvaron 500 ezer forint értékben adott át marihuánát. Azt is elmondta, hogy egy Kati nevű személyen keresztül találkozott Sz. R-rel, és a békési nőnek is adott már az anyagból.

December 17-én előállították a 50 éves nőt, valamint fiát is. Lakásukon és hétvégi házukban kb. 200 gramm marihuánát és kábítószer fogyasztáskor használt eszközöket foglaltak le a nyomozók. Találtak több fénykép és videó felvételt is, amelyeken marihuána (kender) termesztéssel kapcsolatos információk vannak. A nő kihallgatása során elismerte a kábítószer fogyasztását, elmondta, hogy 3-4 havi rendszerességgel vásárlás céljából találkozott a két férfivel, ilyenkor kb. 20 grammnyi árut vett tőlük. Termesztéssel is foglalkozott, de csak saját ,illetve fia számára. Az anyát előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, fia szabadlábon védekezhet. (ORFK)


Témák:


Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

A legszebb alkotások 70 ezer darab újrapapír füzetnek a borítóját díszítik majd.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink