Bioélelmiszert egyen, aki biztosra akar menni

2006.11.13. 23:16

Főként azoknál az élelmiszereknél kell vigyázni, amelyek az Egyesült Államokból, Kanadából, Dél-Amerikából, főleg Brazíliából és Argentínából származó összetevőket tartalmaznak.

A Természetvédők Szövetségének tudomása szerint Magyarországon a bevizsgált élelmiszerek egyharmada tartalmaz genetikailag módosított összetevőt, amit ráadásul nem is minden esetben tüntenek fel a csomagoláson. A génmódosított élelmiszerek egészségre káros hatásairól régóta vitáznak a szakemberek. Magyarországon már régóta termeszthető - kizárólag kísérleti célra - genetikailag módosított kukorica.

Egyesek szerint súlyosan károsodhat a tüdő, a máj, a hasnyálmirigy, a vese, rákot és fejlődési rendellenességet, visszamaradást okozhatnak a belső szerveknél azok az élelmiszerek, amelyek genetikailag módosított alapanyagot tartalmaznak. A kísérletek azt is kimutatták: az ilyen táppal etetett állatok utódai közt sokszoros volt a halálozás. Ugyanakkor eddig kevés kísérletet végeztek, mivel aki tudná finanszírozni, annak általában nem áll érdekében.

Az emberek Magyarországon egyelőre nem tudják, hogyan lehet felismerni a szupermarketekben a genetikailag módosított termékeket. Bár a jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a génmódosított összetevőt fel kell tüntetni, ez nem igazán tapasztalható.

Az idei évben több alkalommal is találtak a magyar hatóságok olyan élelmiszereket, amelyekből kiderült, hogy több mint egy százalék génmódosított összetevőt tartalmaznak, és ez egyáltalán nem volt jelölve a csomagoláson. A természetvédő szövetség szerint a bevizsgált élelmiszerek körülbelül 30 százaléka legalább tartalmaz génmódosított összetevőt.

Főként azoknál az élelmiszereknél kell vigyázni, amelyek az Egyesült Államokból, Kanadából, Dél-Amerikából, főleg Brazíliából és Argentínából származó szóját, kukoricát, repcét vagy esetleg gyapotot tartalmaznak összetevőként.

A környezetvédők azt tanácsolják az embereknek, hogy ha olyan élelmiszereket vásárolnak, amelyek kizárólag magyar összetevőkből készülnek, tehát sem a szója, sem a kukorica nem import eredetű, mert azok valószínűleg génmódosítás-mentesek.

Aki igazán biztosra akar menni, azoknak az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó, tehát bio élelmiszereket javasolják.

.