Canopy - Extrémtúra Visegrádon

Hogy alapvetően mi a jó fene késztet felnőtt embereket arra, hogy eldöntsék: holnap megyünk, és végigcsúszunk egy kötélpályán, nem igazán tudom. Talán csak pusztán a lehetőség. Hogy ott van. Vagy a gyerekkori emlékek: nekem elsőre az a régi játszótér jutott eszembe, ahol egy hosszú kötélre láncon autógumit függesztettek, és egy kis dombról lehetett vele lecsúszni. (Ezt most ne keresse senki, Pécsen volt, valahol a Sarohin tábornok környékén. Az utcanév sokat elárul a mikorról is…)

Vagy egy cég hívja meg partnereit egy közös csúszásra. Velem ez utóbbi történt.

A canopy lényege, nagyon leegyszerűsítve csak ennyi: hosszú és meredek kötélen végigcsúszni a lombok felett, valami erre szolgáló ember alkotta felszerelésben.

Az első ilyen pályát Costa Ricában követte el valaki, bár nem szórakoztatási céllal. A kötélpálya megkönnyítette az esőerdő ökoszisztémájának vizsgálatát, mert lehetővé tette, hogy a 40-50 méter magasan a felsőlombkorona szint élővilágát is kényelmesen megfigyelhessék.

Magyarország első canopy pályáját Visegrádon építették ki. Megközelítése kocsival a szerpentinen történik, a Fellegvár jó irányjelző már messziről, parkolni a bobpálya parkolójában lehet. Az indítóállomást a Nagyvillám Vadászcsárda oldalsó épületében találjuk.

Maga az esemény azzal kezdődik, hogy aláíratnak az emberrel egy hosszú nyilatkozatot (nem láttam senkit, aki végigolvasta volna), valószínűleg arról, hogy saját felelősségünkre tesszük azt, amit teszünk, aztán beöltöztetnek teljes menetfelszerelésbe. A menetfelszerelés ebben az esetben a testre erősített hevedereket (hegymászó beülő), a kézbe nyomott csigát és a helyes piros védősisakot jelenti. Ez utóbbi miatt ekkor nagyon hosszan átkozom azt a reggeli percet, amikor lakkot fújtam a hajamra. Gyors verbális kiképzést kapunk arról, hogy hogyan fogjuk a dögnehéz csigát, hogyan helyezkedjünk majd, ha már lógunk, aztán gyors túra hegymenetben az első oszlopig. Hevederestül, mindenestül ez már nem egyszerű feladat, szerintem. Sose leszek alpinista, fogadom meg ott helyben.

Az oszlop tetején már mindent máshogyan látunk. Tízen vagyunk, ez a maximum létszám, plusz a két kísérő.

 

Az első pár oszlop közötti lecsúszás alatt pazar panoráma tárul az extrém sportok kedvelői elé: a visegrádi vár, a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis látképe. Igaz, aki először megy, az legfeljebb az oszlopokon várakozva élvezi a kilátást, menet közben nem pont ezzel van elfoglalva… Ott fent ácsorogva elsőre mást nem nagyon látunk, mint egy marha hosszú kábelt, amire hamarosan rögzíti testünkön hordott hevedereinket az egyik segítő (a másik már a következő megállónál vár), meg a mélységet, ami felett mindjárt átsuhanunk…

A feszültséget oldandó, megkérdezem az előttem állótól, mintegy viccelődve, vajon mi van akkor, ha középen megáll valaki, azzal mi lesz, leszedik-e vagy megvárják, amíg lemászik magától. Rögtön látom, hogy hibát követtem el, a srác azonnal fehéredik és izzad, és továbbítja a kérdést a túravezetőnek, hozzátéve, hogy neki ráadásul tériszonya is van. A válasz viszonylag megnyugtató, ilyesmi eddig nagyon ritkán fordult elő, de egyébként valahogy leszedik. Igaz is, a környéken sehol a nem láttam himbálózó csontvázakat. A tériszonyos fiút meg is dicséri a túravezető, hogy milyen bátor, amitől az egy kicsit jobban érzi magát.

A többség azonban könnyedén veszi a megpróbáltatásokat, az első két szakasz után már szinte nekiugrunk a mélységnek. A canopy egyébként teljesen biztonságos, ha betartjuk a túravezetők utasításait. (Betartjuk.) A hegymászóbeülő hat ponton van rögzítve, több száz kiló terhelést bír, és a csigát sem csak úgy fogjuk, ahhoz is hozzá vagyunk láncolva, és van még egy plusz kötél is a hátunk mögött, ha az előbbi valami miatt mégis leszakadna. A kötél túlvégén gumis biztonsági háló várja a csúszókat, szóval, ha nem sikerül a fékezés (a csigát kell pumpálni, de ez nekem valamiért sose sikerül), akkor az rendesen megfog.

Tíz szakasz van, szinte sajnáljuk is, hogy ilyen hamar végigértünk, még a tériszonyos srác is menne még egy kört. Úgy tűnik, az egész nem volt több 20-30 percnél, pedig majdnem egy óra hosszat voltunk a magasban. A 11. oszlopról való leszállás után a vendégek, ha nagyon sportosak, a hegyi ösvényen visszamásznak a csárdához, vagy (ahogy mi is, inkább) mikrobusszal visszaszállíttatják magukat.

 

 

Gyors technikai áttekintés az érdeklődők kedvéért: a pálya hossza 900 méter, az oszlopok 13-14 magasak, az elérhető sebesség 30 km/h, a lejtésszög az egyes oszlopok között 7-9 fok. Az alsó kor- és súlyhatár 13 év, illetve 40 kg, 18 év alatt szülői beleegyezés szükséges. A pálya használata nem ajánlott ideg- és szív- ill. keringési problémákkal küzdőknek, továbbá kóros túlsúllyal (max. 110 kg), gerinc- és egyéb ízületi betegségekben szenvedőknek. Alkoholfogyasztás a csúszás előtt nem engedélyezett, ellenben utána igencsak jól esik egy korsó sör.

A canopy pálya használatához nem kell csoportosan érkezni. Az induláshoz a minimum létszám 4 fő, de hétvégéken és ünnepnapokon általában gyorsan összegyűlnek ennyien. Ó, igen, az ár. Az bizony 3800 Ft fejenként.