Alpokalja-Online
2012. február 5. vasárnap
Ma: Ágota névnap
Holnap: Dóra névnap

A magyar életszínvonal harmada az amerikainak



Vásárlóerejét tekintve egy amerikai dolgozó közel háromszor annyit engedhet meg magának, mint magyar társa, de Európa is lemarad az Újvilághoz képest. Míg nálunk az alacsony termelékenység, addig az EU-ban a rövidebb munkaidő az oka a különbségnek.

Magyarországon az életszínvonal az egyesült államokbeli szint 38 százalékát éri csupán el, s a nagy lemaradás döntő részben a gyengébb termelékenységből, kisebb mértékben pedig a foglalkoztatottak alacsonyabb arányából, illetve a rövidebb munkaidőből adódik - állapítja meg a The Conference Board.

Rövidebb munkaidő

A New York-i kutatóintézet legújabb elemzésében azt vizsgálja, hogy mik a fő okai Európa lemaradásának az USA-hoz képest az egy főre jutó vásárlóerő-paritásos GDP (vagyis az életszínvonal legáltalánosabban elfogadott mércéje) tekintetében. A piacpárti gazdaságpolitikát támogató szervezet szerint Kelet- és Közép-Európában mindenütt a kisebb termelékenység a fő oka az USA-tól való lemaradásnak, Nyugat-Európában azonban ennél nagyobb szerepet játszik az, hogy rövidebb a munkaidő, mint az Egyesült Államokban.

Az egy főre jutó vásárlóerő-paritásos GDP az amerikai szint 33 százalékáról 38-ra emelkedett 1995 és 2003 között Magyarországon. Ez részben az USA-hoz viszonyítva is kimutatható termelékenységjavulásból eredt, de ugyanekkora szerepet játszott a hazai munkanélküliség csökkenése is.

Az életszínvonalban megmutatkozó lemaradás azonban továbbra is igen nagy, s döntő részben a gyengébb termelékenységből, kisebb mértékben pedig a foglalkoztatottak alacsonyabb arányából, illetve az amerikainál rövidebb hazai munkaidőből adódik. A rossz foglalkoztatottsági mutatók hatása különösen annak fényében súlyos, hogy a munkanélküliség terén a hazai adatok nem térnek el az USA-étól.

Lengyel- és Csehországban hosszabb a munkaidő, mint az USA-ban (vagyis az átlagos foglalkoztatott egy évben több munkaórát teljesít, mint amerikai társa), mégis hasonlóan nagy a lemaradás: az egy főre jutó GDP Lengyelországban az amerikai szint 30, Csehországban pedig 44 százaléka. Ennek magyarázata ismét az alacsonyabb termelékenységben rejlik (amit a Conference Board kutatói az egy munkaórára jutó hozzáadott érték nagyságával mérnek).

Nyugat-Európa esetében más a kép, az adatok fényében úgy tűnik, a nyugat-európaiak többsége a rövidebb munkaidőt részesíti előnyben a magasabb jövedelemmel szemben - közölte a tanulmányt bemutató New York-i sajtóbeszélgetésen Robert H. McGuckin, a Conference Board kutatási igazgatója.

(Forrás:Index)


Témák:


Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

A legszebb alkotások 70 ezer darab újrapapír füzetnek a borítóját díszítik majd.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink