Az oszkói Hegypásztor kör egy háromszáz éves kút helyreállításával és immár ötödik alkalommal mulatsággal ünnepelte a szólós és borosgazdák védőszentéjét, Orbánt. A kútból kivételesen most bor csordult, megkóstoltuk ezt is, és a mulatságból is kivettük a részünket.
A valaha tölgyes borította az oszkói hegyet, mára a több évszázados fákból kettő maradt tanúnak. E két tekintélyes faóriás alatt volt – és újra van – az a kút, amely egyidős az oszkói szőlőtermeléssel. Felújítása szimbolikus – mondta a szentelési ünnepségen a Hegypásztor kör elnöke, Kovács István – jelzi, hogy a hegy is megújul. A kút a helyiek adományából és munkájával, a hegy pedig a Hegypásztor kör áldásos tevékenysége nyomán.
Hosszú Zoltán a hatszázhetven lakosú település polgármestere az ünnepségen megjegyezte, a szőlő és gyümölcstermelésnek az oszkói hegyen hagyománya volt, csaknem háromszáz éves, amikor a rendszerváltás idejére egyre többen otthagyták a hegyet, a parcellákat lassan visszahódította a természet. Az 1985-ben alakult civil szervezet volt az, amelyik célul tűzte ki, hogy felébreszti a hegy művelésének hagyományát, és olyannyira sikerrel járt, hogy mára megháromszorozódott az ismét művelésbe vett parcellák száma.
A kútszentelést Dóka László plébános végezte, miután meghallgattuk Erdélyi Szerencse Ödön (Ödi a költő) víz- és bor magasztaló verseit. Az eredetileg gémes, majd néhány évtizedig – kiszáradásáig – kerekesként funkcionáló kutat most ismét gémmel látták el, miután kikotorták, helyreállították, fertőtlenítették a hegy átlátszó levét szolgáltató háromszáz éves létesítményt, melyből ez alkalommal bor csordult: egyesületi otelló csillogott rubintosan a pohárköszöntőt tartó Németh Zsolt Vasvár polgármestere, országgyűlési képviselő és az ünneplők kezében.
Persze nem ez volt az egyetlen nedű, ami a széles közönség elé került Orbán-napon. A kúttól gyalogosan néhány perc alatt érünk a Hegypásztor kör bázisára, melyet elleptek az alkalmi sátrak, pavilonok a helyi építészet sajátosságát, a zsúpfedeles, boronafalú, példásan szépen helyreállított présházak mellett. Belépőként egy kis versikét kaptunk, melyért fémpénzt kértek cserébe a szervezők, csak hogy tudják, hányan is látogatták az idén a mulatságot.
Öt éve először rendeztek ilyet, akkor az ugyancsak az egyesület által, több pályázaton nyert forrásból helyreállított közösségi ház avatása alkalmából. Azóta 2500-3000 embert fogadnak a szabadtéri rendezvényeken, az Orbán-napi mulatságon és a szeptemberi Oszkó-hegyi mulatságon. Mindezt már az egyesület munkatársa, Bozzai Nóra meséli. Azt is, hogy az egyesületnek kilenc alkalmazottja van, amely a 670 lelkes faluban jelentős munkáltatónak számít. És persze nem csak annak. A helyi termékek lelkes propagátora (nemegyszer uniós támogatásból készülő prospektusokkal) az egyesület, több tematikus túrájuk is van, amely az Oszkó-környéki természeti és épített kincsekkel, gasztronómiával, borral, pálinkával, kézműves termékekkel megismerteti az érdeklődőket.
Szorosan együttműködnek a hegyháti borbarát körrel, amely (az oszkói hegyen kívül is egy kicsit tágabb körben) fogja össze a helyi „gazdákat”, köztük egyre több fiatalt, akik megpróbálkoznak a nem bortermő vidékként számon tartott, de (kóstolásom alapján) igen csak jó nedűket termő, komoly hagyományra visszatekintő bortermeléssel.
Pincéje is van az egyesületnek, itt bortrezor-bérletet kapnak a legnagyobb támogatók, melyet évről-évre feltölt nekik a Hegypásztor kör, ezt aztán barátokkal, üzletfelekkel csapolhatnak meg. Szállás is rendelkezésre áll, erdei iskola is működik, tanösvény is van. Azt lehet mondani, hogy nincs olyan értéke a vidéknek, amit a Hegypásztor kör ne próbálna kiaknázni a Vasi Hegyhát bemutatására, népszerűsítésére, mégpedig meglehetős profizmussal.
Míg Bozzai Nórával beszélgetünk egyre nő a borospultoknál, kézműveseknél, az állatfarmnál (kecske, racka, és mangalica – az egyesület jószágai – és ivadékaik), kemencéknél, a lábaspajtánál, tókánál, a friss telepítésű, és már termő gyalogtőkéknél nézelődők száma. Mellénk telepszik Oszkó első díszpolgára, Oszkó Zoltán is.
Nevét többször hallottuk a kútszentelő ünnepségen a felújítás motorjaként emlegetni. A már nyugdíjas közgazdász, Bécsújhelyen élő svéd állampolgár az Oszkó név kutatója már több évtizede. Még az órája is Osco márkájú. A hatvanas években került kapcsolatba Oszkóval, a nyolcvanas évektől - miután Ausztriába költözött - fonódott szorosabbra a kapcsolata a településsel – bár ő nem innét, hanem egy másik vasi faluból származik. Az egyesület munkája tetszett neki, támogatja is őket hol kisebb adományokkal, hol azzal, hogy a hely történetét is érintő kutatásainak anyagával, melyet például Zágorhidy Czigány Balázs is felhasznált a helyről szóló munkájában.
A mulatságról távoztunkban megkérdezik tőlünk a kapuban, hogy éreztük magunkat. Biztosítjuk a szervezőket, hogy remekül. A hegyen termett oportó üde ízével, és azzal az ígérettel távozunk, hogy még biztosan visszatérünk a romantikus, tiszta és nagyon kedves, vendégszerető vidékre.