Utókultusz: Európa Kiadó-koncert lesz Szombathelyen

A zenekari összetétel is legendás: Menyhárt Jenő, Kiss László, Magyar Péter, Másik János, Kirschner Péter és Varga Orsi látogatnak el hozzánk. Vendégzenekar a szombathelyi Age. Jegyek korlátozott számban elővételben is kaphatók!

A nyolcvanas évek elejének legizgalmasabb magyar zenekara, az Európa Kiadó túlságosan fontos ahhoz, hogy letudható lenne néhány sablonos mondatban, ezért úgy döntöttünk, elöljáróban közzétesszük a szervezők által küldött bőséges háttér-információkat (lásd: keretes írás), aztán majd úgyis visszatérünk a koncertre meg minden.

Kapcsoló link: Beszámoló a koncertről képgalériával!

M.U.Z.I.K./MAGASPINCE/Európa Kiadó: Az Európa Kiadó centruma kezdettől fogva Menyhárt Jenő - úgy is nevezte magát, zeneigazgató -, de sose hiányzott mellőle Kiss László (idővel Llászló, két l-lel), a basszusgitáros. Salamon András helyett, aki az indulás után hamar kiszállt a zenekarosdiból (foglalkozása: filmrendező) az Invázió ‘84 nevű középiskolás punkbandában leltek dobosra Magyar Péter személyében, azóta nélküle is elképzelhetetlen EK-produkció. Éveken át ugyanilyen mozdíthatatlan pontnak látszott Dönci, azaz Dénes János is, a gitáros azonban - körülbelül az idő tájt, amikor Pajor Tamás, a Neurotic énekese - egy keresztény gyülekezet tagja lett, szakított a rock romlottságával és az Európa Kiadóval is. Rajta kívül az évek során még hárman gitároztak a zenekarban: Gasner János (akinek zeneileg legizgalmasabb korszakát köszönheti a Sziámi), Spenót, azaz Tóth Zoltán (akinek zeneileg legizgalmasabb korszakát köszönheti az Ági és Fiúk) és Kirschner Péter (ő a 2. Műsorban és az Orkesztra Lunában is játszott). Az Európa Kiadó billentyűseinek sorát Gerő András nyitotta meg, akit Kamondy Ágnes (Orkesztra Luna), Másik János (Trabant) és Varga Orsolya (Orkesztra Luna) követett. Volt még néhány fontos kiegészítő ember: Joe Dissou (Kongó, feketeség, ének), Vető János (Trabant, jelenlét, trombita, ütőhangszerek), Kozma György (konferansz), Molnár Ildikó (Orkesztra Luna, vokál, a többi lánnyal együtt). Kozma volt az, aki a zenekar 1991-ben kazettán kiadott, 1986-os koncertjén konferálva - saját családfakutatása kapcsán - a közelgő 90-es évekre utalva kijelentette, „Marxról szó sincs, nem is lesz ezentúl”. „Ez volt a jövő” - mondta a kazetta mottója, amelyen Vető is deklaráltan a múltból küldött privát üzenetet a jövőbe: „Te most egy szalagot hallgatsz.” 1981. szeptember 13-án, épp egy évvel az URH debütálása után lépett először színpadra az Európa Kiadó. Komoly munkába kezdtek, gyakorlatilag évente összeállt egy-egy új koncertprogram, ha nem is csupa friss szerzeménnyel, mert a korábbiak közül is mindig akadt olyan, amelyik kisebb zenei átalakítással tökéletesen beilleszkedett új környezetébe A Pusztulás piszkozataival indítottak, a Love ‘82-vel folytatták, majd a Jó lesz...-szel és az Azonosíthatatlan éneklő tárgyakkal eljutottak az 1983 december 31-i búcsúkoncerthez. Leálltak, mert - valójában nem is tudom. Talán egyszerűen szünetre volt szükségük. Sűrű évek álltak mögöttük, a jövő pedig elég reménytelennek tűnhetett: akár a továbblépéshez fontos lemez készítésére gondolunk (elképzelhetetlennek tűnt, noha kétszer is az év ígéretének szavazták meg őket a zenei újságírók), akár az orwelli 1984-es évtől várható helyzetre (aminek „semmi oka, hogy megváltozzon magától”, amikor „minden nap ugyanaz a börtön”, miként az itt tanuló brazzaville-i fiú énekelte keserű mosolyt fakasztó, magyarságával). Akárhogy is, csaknem két év hallgatás következett. Ezt törte meg - egy filmforgatás kedvéért - két utolsó utáni koncert zaja. Nem ez volt az első alkalom, hogy a film az Európa Kiadó segítségére sietett. A Love ‘82-t úgy tudták tisztességes minőségben megörökíteni, hogy a Balázs Béla Stúdió elfogadta a forgatókönyvüket, állta a hangfelvétel költségét, ez is volt a megállapodás lényege, filmet viszont nem forgattak - igaz, egy másik BBS-produkcióban (Szirtes András: A pronuma bolyok története, 1983) szerepelt Menyhárt Jenő, s elhangzott benne nagy URH-slágere, a Bon Bon Si Bon. Ezúttal azonban szabályos, egészestés nagyjátékfilmről volt szó: Sós Mária Másik Jánosra bízta a Városbujócska főszerepét, az ő filmbéli rockzenekara lett az Európa Kiadó. 1984. november 11-12-én a dugig telt Jégszínházban, a Jiri Stivinnel és Dörner Györggyel fellépő, filmbéli dzsessz-együttes, majd az akkor még Sex-E-Pilnek írt Sexepil után játszották le azt a műsort, amelyikkel az előző év végén abbahagyták. Csak a film - és egy újabb jó minőségű hangdokumentum - kedvéért vágtak bele, de valami bekattanhatott, mert aztán 1985-ben hivatalosan is feléledt a zenekar, új program körvonalazódott. Mintha csak szót akartak volna fogadni Torma Tamásnak, aki ez írta a Jégszínház után: „Félreértés ne essék, a koncert élvezetes volt, a közönség is tapsolt - de mégis maradt hiányérzet bennünk. Egy utolsó utáni koncertnél ugyanis jobb egy első utáni” (POLIfon, 1985 január). És következtek az első utáni koncertek. Az Európa Kiadó zeneileg abszolút beérett. A kezdeti reggae-hatások helyére belépett a rap, új dalok íródtak, s kialakult a műsor, amely 1987-ben Popzene címmel jelent meg nagylemezen. Erdős Péter 1985 őszén vette fel a kapcsolatot a zenekarral, tisztázták a tisztázni valókat, s munkához láttak. 400 órát töltöttek stúdióban, a magyar átlag kétszeresét - rutintalanok voltak (Másik János kivételével), viszont igényesek. De megérte. Az albumon - Lévai Júlia szavaival - „olyan kiforrott, jól artikulált és elementáris indulatokra épülő, a rock klasszikus elemeit használó” zenét játszottak, amely „a felnőttség kidolgozottsága mellett megőrizte a rock elemi erejét és avantgarde arcát is, nem sterilizálódott leszűrt, de találatképtelen produkcióvá, mint a korszak egyéb értékes, de kevésbé felkorbácsoló termékei” (Magyar Nemzet, 1987). Ebben az időben léptek fel sikerrel az amszterdami Melkweg színpadán is. Erdős Péterel korrekt munkakapcsolatot tudtak kialakítani, csupán egyetlen tartalékszám felvételét vétózta meg a szövege miatt, s nem járult hozzá, hogy a borítón szerepeljen Molnár Gergely (Spions) neve, akitől pedig az LP címadó számának ötletét kölcsönözte Menyhárt Jenő. A hülyeségre, hogy a hivatalos lemezkészítéssel elárulta volna underground múltját a zenekar, Menyhárt csak vállat vont: „Egy lemez nem árulás. Hanem lemez” (Mai Magazin, 1987 február). A Popzenén éppoly hitelesen és érzékenyen szólt az Európa Kiadó, mint azelőtt, mindarról, ami van és ami nincs, a kozmikus állampolgárt és a magyar honpolgárt körülvevő világról, alapvető érzelmekről, a szokásos több rétegbe halmozott módon, személyesből közéletibe és vissza a magánszférába fordulva - időre, helyre, tétre, befutóra. Nyerő tipp. Vagy 30 ezren megvették. Két évre rá, 1989-ben megszületett a második, a Szavazz rám - nehéz szülés volt. Miközben Menyhárt Jenő egy film tervét fontolgatta - grandiózus show lett volna, a Kulich Gyula téri URH-kezdettől az Operaházig -, Dénes János kilépett a zenekarból, közvetlenül utána Másik János is, két alapember. De elkészült az album, fúvósszekciója, táncra hívó ritmusai miatt még poposabb, mint az előző. Tudatosan: Menyhárt Jenő megérezte a posztmodern fuvallatát, hogy elmosódott a határ kommersz és elit kultúra között, s ki akart kászálódni a föld alól. Az album címét adó régi URH-eposszal, nem napi aktualitásra törekedve, mégis telibe trafálta az első szabad választás előtti hangulatot - az eredeti dalszöveg prózai részében felbukkanó Lenin nevének kötelező kifütyülése miatt pedig, utoljára még, a korlátokat is megtapasztalta. A politikai rendszer változása - aminek szellemi előkészítéséhez a maga módján az Európa Kiadó is hozzájárult - a zenekar életében nem hozott lényeges változást. Kiss Llászló számítógépes ismereteiből, Menyhárt Jenő angol nyelvtudásából élt, Másik János és Magyar Péter a zenéből, sokfelé játszottak - az Európa Kiadó semmivel nem lett kifizetődőbb, mint volt, nem lettek népszerűbbek, sem a közönségnél, sem azokon a helyeken, ahol publikációs lehetőséghez, támogatáshoz, pénzhez lehet jutni. Egy ide vonatkozó történet Menyhárt Jenőtől: „Szentendrén próbáltunk, megállt egy autó, benne egy fej, aztán mondta, hogy valamit kiadnak a Beszélővel kapcsolatban [a szamizdat folyam gyűjteményes kötetét - SZ.T.], és szeretnék a Szabadíts meg a gonosztól című számmal reklámozni a rádióban meg az újságokban, de sajnos nincs arra pénzük, hogy ezért nekem fizessenek. Mondtam, hogy oké, ha nincs, hát nincs. Fél évvel később három pályázatot adtam be, egyetlen forintot nem kaptam egyikre sem. Ezt nem megsértődve mondom, egyszerűen ezt tapasztaltam.” (Magyar Narancs, 1994 március 31.) 1992-ben, tíz évvel a Love ‘82 után megszületett a folytatás: Itt kisértünk - Love ‘92. Az EMI-Quint adta ki, egy - Menyhárt Jenő szavaival - „Cromwell Olivér korabeli” szerződés keretében, minimális honoráriumért, a közreműködők között egy új ember volt, a társszerző és producer Peter Ogi (ex-Spions). Ezt követte Menyhárt Jenő és Másik János improvizációkból született közös, instrumentális lemeze. Ezt a Bahia adta ki, ugyanúgy, mint az Európa Kiadó 1994 januári, Katona József Színház-beli koncertjeinek élő felvételét: válogatás a teljes repertoárból, a legrégibbtől a legújabb számokig. Ez, egyelőre (a Kuala Lumpurba költözött) Kiss Llászló és (a New Yorkba költözött Menyhárt Jenő) végő búcsújának tűnik: a Balázs Béla Stúdió által videón megörökített előadás ráadásában, a Megalázó, durva szerelem közben az Európa Kiadó zenészei szép sorjában átadják hangszereiket ismeretlen fiataloknak, a hangok mit sem változnak, csak a fejek mások Mintha a történelembe lökte volna művét ezzel a gesztussal az Európa Kiadó. Kezdjetek vele, amit bírtok. A tietek.