Aki fél, az túl fontosnak tarja magát és önmagát félti valójában. És a félelem mindig a boldogság rovására megy. Hiszen a kettő együtt nem lehetséges.

Forradalmian új megközelítés

Fontos, hogy egyesítsük a bennünk lévő tudást. És ne a pszichológusokban és gurukban keressük azt, ami bennünk is megvan. Pszichológusként disszertációmban egyesítő pszichológiának neveztem el azt az irányt, ami ezt hivatott megteremteni. Így rajtunk és nem a módszereken van a hangsúly. Hiszen amíg nem leszünk egyformák, addig más-más megoldásra van szükségünk, szimbolikus példával élve ruhát sem mindenki ugyanolyat hord. Mindenki más stílust preferál, a ruha méretéről nem is beszélve. Ezáltal színes világban élünk.

De ne rohanjunk annyira előre, nézzük meg, hogy általában hogyan tekintünk a világra. A polaritás világában mindent jóra és rosszra hasítunk (pszichológiában ez egy elhárító mechanizmus). Ezáltal egy szubjektív világba kerülünk, hiszen ami nekem jó, lehet hogy másnak nem az. Gondolj bele kedves olvasó, ha én elvesztem a pénzzel teli pénztárcámat (az nekem elég rossz) de, ha Te megtalálod akkor az Neked jó. Igaz?

Mit kezdjünk a félelmeinkkel?

Egy harmonikus állapotban vagy eseményeket látunk, amiket kihívásoknak, inspirációnak tekintünk. Vagy félelemmel telve mindent élet-halál harcként élünk meg és így görcsösen kapaszkodunk ebbe az állapotba, életben tartva, generalizálva azt (a pszichológia ezt nevezi generalizált szorongásnak).

És most nézzünk meg más vonatkozásokat is egy példa és az én segítségemmel. A félelem, ha például felgyullad a bevásárlóközpont tűz folytán, akkor vagy organizálja a cselekedetet (kisietünk az épületből), vagy dezorganizálja (agyon tapossuk egymást). Vagyis minimális mennyiségű félelemre szükség van, mely megadja az indítékot (motivációt), de nekünk kell őt uralni és nem pedig fordítva.

Első lépésben az a legjobb, ha törekszünk a békére (pl. meditációval indítjuk a reggelünket) és így nem tudja felütni fejét ez a fajta állapot. Ha pedig már felbukkant, akkor ezt tudatosítsuk magunkban. Nézzük meg, hogy nem irreális-e az adott félelem nagysága a helyzethez képest. Tényleg olyan sok dolog múlik azon az egy eseményen? A paradox az a dologban, hogy félelmünkkel csak még nagyobb akadályt gördítünk a megoldás elé. Vagyis a félelem nem jó tanácsadó.

A félelem sok esetben agressziót szül. Mikor az utcán két ember majdnem összekoccan, azért lesz agresszív és támadó, mert kizökkentették egymást, és ezáltal úgy érzi, nem tudja kezelni a helyzetet. Kilendült a rutinból és ez félelemmel tölti el. A nevemmel megegyező honlapon találsz még hasznos információkat, ha bővebben elmerülnél a témában.

Keresztes Attila PhS

www.keresztesattila.hu