Nyári táborok a Savaria Ifjúsági Centrumban
alon, 2011. május 24. - 9:17Az Oladi ÁMK – Savaria Ifjúsági Centrum ebben az évben is izgalmas, mozgalmas nyári elfoglaltságot ajánl az általános iskolás korú gyermekek számára.
Ismét indul a tavaly nagy sikerrel debütált Kis Kaland tábor, az évek óta nagy érdeklődéssel zajló Alkotó tábor, és a játékos formában vízhez szoktató Vízi tábor.

A Kis Kaland tábor keretében a tavaly már megismert és megkedvelt programok mellett újdonságokkal is várják a kalandozni vágyó gyerkőcöket. Ismét lesz erőpróba a Holdfényligetben, parkerdei bringatúra bográcsozással, történelmi kalandozás a Témaparkban, vizibiciklizés a Csónakázó-tón. Ezen kívül kőszegi és velemi túra, rohonci fürdőzés, ügyességi vetélkedő a KRESZ parkban, ásványgyűjtő túra várja az érdeklődő fiatalokat.

Az Alkotó táborba azoknak a 6-14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnék bebarangolni a rajzolás, festés és alkotás világát. A résztvevők többféle kézműves technikával ismerkedhetnek meg, a kreatív foglalkozások a természetben zajlanak, ahol játékok, sportolás, kirándulások színesítik a programokat.

A Vízi táborban délelőtt csoportos foglalkozásokon, délután strandolással egybekötött egyéni foglalkozásokon, játékos formában szerezhetnek vízi biztonságot, tanulhatnak meg úszni a gyermekek.
A táborokról részletes információk találhatók a www.omk.nyugat.hu honlapon, illetve a 06-94-509-380-as telefonszámon kérhető felvilágosítás.
Kis kedvcsináló:www.youtube.com/watch
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Hozzászólások
-
baki?Az Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
GondolkodónakBotanoo reloaded: nyilatkozott a cég és a PSZÁF
-
Zoo-BotanooBotanoo reloaded: nyilatkozott a cég és a PSZÁF
-
Nagy az isten állatkertjeBeszakadt a Balaton jege a Hummerek alatt
-
Több milliós tételekben.Botanoo reloaded: nyilatkozott a cég és a PSZÁF
Kapcsolódó anyagok
- Szilveszteri hangversenyek a Bartók Teremben (2011. december 29-30.)
- Év végi programok Bükfürdőn (2011. december 26. – 2012. január 1.)
- Színházi szösszenet (Weöres Sándor Színház, 2011. december 28.)
- Szilveszter 2011 a szombathelyi Fő téren: program
- Karácsonyi Játszóház a BDK Gyermekkönyvtárában (2011. december 22.)
Aktuális
Ajánlatunk
Kimozduló - Programok
Interaktív




.jpg)

