A mosonmagyaróváriak is úgy döntöttek, hogy lelépnek.

Sűrűsödnek az események a Nyugat-magyarországi Egyetem körül.

A közelmúltban többször is beszámoltunk a Savaria Egyetemi Központ (SEK) függetlenségi törekvéseiről.

A folyamat vége egyelőre a bizonytalanság homályába vész, mindenesetre több mint figyelemre méltó, hogy nemcsak a szombathelyiek igyekeznek szabadulni Sopron öleléséből.

Információink szerint ugyanis pénteken a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar kari tanácsa úgy döntött, hogy megkezdik a tárgyalásokat a győri egyetemmel, hogy oda csatlakozzanak.

Mivel a győri egyetem már korábban jelezte, hogy részükről ennek elvi akadálya nincs, így nem nehéz megjósolni a végeredményt.

Esik szét a Nyugat-magyarországi Egyetem?

Fotónk egy napsütéses délután készült az egyetem soproni központjáról. Azóta megszaporodtak a felhők az épület felett.

Mindennek csak közvetlenül nincs köze a szombathelyi eseményekhez, de kis túlzással az érezhető, hogy esik szét a Nyugat-magyarországi Egyetem, illetve hogy folyamatosan gyengül annak soproni központja.

Úgy tudjuk, a SEK - mely az ígéretes gépészmérnöki képzéssel igencsak megerősítheti pozícióját - továbbra is önállóan képzeli el a folytatást.

.