Nyugtalanító adatok láttak napvilágot.
Egyre csökken a közoktatásra fordított állami forrás Magyarországon, egyre nő a szegény gyerekek és egyre többen hullanak ki az oktatási rendszerből. Ezekről készített grafikonokat 100 különböző mutató alapján a Magyar Tudományos Akadémia közgazgazdasági intézete - írja a HVG.hu.
A lap úgy fogalmaz, hogy az oktatáskutatók, az akadémikusok már eddig is hangoztatták ellenérveiket a túlzott központosítás, a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése, a zsúfolt és így a lexikális tartalom erőltetésére építő alaptanterv, a tankönyvpiac átszabása, a tartalom nélküli egész napos iskola, a szakképzés lebutítása és átengedése a kamara körüli üzleti lobbik érdekeinek, a forráskivonás és sok egyéb miatt.
Mindezt már bizonyos hatástanulmányok alátámasztották, azonban ezeket eltitkolták vagy nem vették komolyan. Valószínűleg az MTA „A közoktatás indikátorrendszere 2015” című kiadványa sem fog sok emberhez eljutni, pedig érdemes lenne, ugyanis a szerzők egy olyan sablont dolgoztak ki, amely a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokra támaszkodva, száz indikátor alapján mutat pontos képet a magyar közoktatás állapotáról.
Néhány grafikon a kötetből:
1. Nőtt a gyermekszegénység:
A szerzők szerint mindig több szempontot kell figyelembe venni egy-egy jelenség leírásánál. Itt van például a gyermekszegénység. A kötet egyik ábrája szerint 2007 óta folyamatosan nő a szegény háztartásban élő gyermekek aránya, és 2010-től különösen meglódult ez a trend. (2013-ban a gyerek 23 százaléka volt szegény.) Ennek ellentmond egy másik grafikon, ami azt mutatja, hogy a hátrányos helyzetű (HH) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók aránya 2012-ig nem változott, onnantól viszont kicsit csökkent. Igen ám, de közben egyrészt szigorították a HH és HHH kategóriákba sorolást (azaz számos gyerek, aki a régi rendszer szerint beletartozott ezekbe, hirtelen kiesett onnan, miközben a helyzetében nem volt változás), másrészt a lecsökkentett tankötelezettségi korhatár miatt sokan egyszerűen kihullottak 16 évesen az iskolákból.
2. Egyre kevesebb pénz jut oktatásra:
Sok ellentmondó állítás volt az iskolarendszerbe fektetett állami forrásokról is. A kötet azt mutatja be, hogy az egy diákra jutó működési és felújítási kiadások jelentősen nőttek a 2000-es évek elején, illetve a 2002-es tanári béremelés jelentős növekedéssel járt. 2003-tól néhány évnyi stagnálás következett, majd 2006-tól évről évre egyre kevesebbet fordított a büdzsé a közoktatásra.
A 2010-es évek elejére a GDP-hez mért oktatási kiadások európai összehasonlításban is meglehetősen alacsony szintre süllyedtek, egy diákra vetítve és a költségvetés teljes közoktatási kiadásait tekintve egyaránt. Ezekben az években a magyar költségvetés a GDP egyre kisebb részét fordította a közoktatásra, még a válság és a GDP csökkenésének éveiben is, amikor a kiadási arány az európai országban mindenütt növekedett. A kötetben szereplő 2011-es összehasonlító ábra szerint a vizsgált országok között nálunk jut a legkevesebb a közoktatásra.
3. Néhány év múlva nem lesz elég pedagógus:
Óriási problémát jelez előre a pedagógusok korösszetétele is, ami szerint a következő 5-10 évben a nyugdíjba vonulás miatt óriási tanárhiány várható. Ez nem csak mennyiségi probléma, hiszen ezzel együtt természetszerűleg a jó pedagógusok aránya is csökkenni fog. 2001 és 2013 között folyamatosan nőtt az 50 évnél idősebb tanárok aránya, miközben a 30 évnél fiatalabbak aránya felére csökkent, és kisebb lett a 30-39 évesek aránya is.
Az idősebb tanárok aránya ráadásul annak ellenére nőtt, hogy a nyugdíjas tanárok aránya ugyanebben az időszakban mindvégig csökkent. Az összetétel változásának az a magyarázata, hogy nagyon kevés pályakezdő fiatal lép be az oktatási rendszerbe.
Az eredeti cikk itt, míg további grafikonok és maga a tanulmány itt olvasható.