Középiskolák rangsora: TOP 100

2004.01.13. 14:06

A felvételi írásbeli dolgozatok átlagát tekintve a szombathelyi Bolyai János Gimnázium az országos lista előkelő 12., a Nagy Lajos a 29. helyét foglalja el. Rajtuk kívül gyakorlatilag csak a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumot jegyzik Vas megye középiskolái közül.

 

 

Tisztelt Olvasók!
A nagy érdeklődésre való tekintettel feltöltjük a Köznevelés által közreadott 2011-es listákat. A négy oldalt PDF-formátumban lehet elolvasni.
A további részletekért kérjük forduljon az anyag összeállítóihoz, a Köznevezés folyóirathoz.

 

Számtalan gimnáziumban – és néhány szakközépben is - legendák keringenek arról, hányadik helyen is áll az adott intézmény a középiskolák rangsorában. (Általában az első tízben-húszban van, ugye.) Mivel hivatalos listákat csak kevesen látnak, e hiedelmek szívósan tartják magukat.

A Köznevelés folyóirat 2004 januári száma közli a középiskolák valódi krémjének listáját. Ezúttal nem a felsőoktatásba felvett tanulók számát vették alapul, mondván, az nagyon nehezen összemérhető adathalmaz, egyik főiskolába felvételi nélkül is be lehet jutni, a másikba 110 ponttal sem. Ehelyett objektívebb fogódzkodót kerestek, és a közös és egységes írásbeli felvételi dolgozatok átlaga alapján állítottak össze egy listát. Azokat az iskolákat vették figyelembe, ahol legalább négy év adatai állnak rendelkezésre az utóbbi öt évről, s ugyanennyi idő alatt legalább 26-an írtak dolgozatot.

Az így mért 719 magyar középiskolából az első 103 nevét publikálta a Köznevelés. Ebből kiderül, hogy bár két vasi középiskola, a lista 12. helyén álló szombathelyi Bolyai János Gimnázium és a 29. helyen álló, szintén szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium valóban az elithez tartozik, a többiek nem fértek be még az első százba sem. A szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium a 101. helyen végzett.

Feltétlen szót érdemel a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 9. helye is.

A Nagy Lajos Gimnázium bekerült a legnagyobb fejlődést mutató iskolák közé is, sőt, a 2003-as eredménye már jobb is, mint a Bolyaié.

A listánkon az iskola neve és városa után zárójelben az írásbeli felvételiken elért átlagpontot írtuk. Az első szám az 1999-2003-as évek, a második a 2003-as év átlagpontszámát jelöli.

G.= Gimnázium, Sz.= Szakközépiskola

1.Apáczai Csere János G. Budapest (10,84;11,10)
2.Fazekas Mihály G. Budapest (10,77;11,79)
3.Piarista G. Budapest (10,75;11,58)
4.Bencés G. Pannonhalma (10,75;10,64)
5.Szent István G. Budapest (10,56; 11,02)
6.Radnóti Miklós G.Budapest (10,39; 10,62)
7.Bányai Júlia G. Kecskemét (10,05; 9,96)
8.Veres Péter G. Budapest (9,99; 10,14)
9.Zrínyi Miklós G. Zalaegerszeg (9,91; 10,04)
10.Tóth Árpád G. Debrecen (9,86; 10,39)
11.Városmajori G. Budapest (9,80; 9,92)
12.Bolyai János G. Szombathely (9,73 9,58)
13.Lovassy László G. Veszprém (9,71; 9,75)
14.Németh László G. Budapest (9,68; 9,36)
15.Varga Katalin G.Szolnok (9,67; 10,11)
16.Debreceni Egyetem G.-a Debrecen (9,64; 10,06)
17.Ságvári Endre G. Szeged - (9,63; 9,23)
18.Berzsenyi Dániel G. Budapest (9,51; 9,19)
19.Magyar-angol Tan. Nyelvű G. Balatonalmádi (9,41; 9,13)
20.Karinthy Frigyes G. Budapest (9,38; 9,82)
21.Leőwey Klára G. Pécs (9,37; 9,33)
22.Radnóti Miklós G. Szeged (9,28; 10,07)
23.Magyar-Német Iskolaközpont Pécs (9,28; 9,27)
24.Garay János G. Szekszárd (9,26; 9,55)
25.Trefort Ágoston G, Budapest (9,25; 9,28)
26.Teleki Blanka G. Székesfehérvár (9,22; 8,94)
27.Toldy Ferenc G. Budapest (9,22; 9,81)
28.Árpád G. Budapest (9,21; 9,27)
29.Nagy Lajos G.Szombathely (9,18; 10,76)
30.Eötvös József G. Budapest (9,18; 9,46)
31.Móricz Zsigmond G.Budapest (9,17; 9,53)
32.Német Nemzetiségi G. Budapest (9,12; 9,47)
33.Révai Miklós G. Győr (9,08; 9,09)
34.Belvárosi G. Békéscsaba (9,01; 9,30)
35.Illyés Gyula G. és Sz. Dombóvár (8,94; 7,51)
36.Janus Pannonius G. és Sz. Pécs (8,93; 8,96)
37.Czuczor Gergely G. Győr (8,89; 8,95)
38. Babits Mihály G. és Sz. Pécs (8,88; 8,58)
39.Szent István G. Kalocsa (8,86; 8,60)
40.Deutsche Schule (Német Iskola) Budapest (8,86; 10,09)
41.Református Kollégium G.-a Debrecen (8,81; 9,13)
42.Földes Fcrenc G. Miskolc (8,81; 8,07)
43.Táncsics Mihály G. Kaposvár (8,80; 8,96)
44.III. Béla Gimnázium Baja (8,79; 8,71)
45.Veres Pálné G. Budapest (8,79; 9,69)
46.Ferences G. Szentendre (8,75; 9,68)
47.Katona József G. és Sz. Kecskemét (8,74; 8,87)
48.Krúdy Gyula G. Nyíregyháza (8,73; 9,47)
49.Evangélikus G. Budapest (8,73; 9,11)
50.Szent Norbert Gimnázium Gödöllő (8,70; 9,03)
51.Fazekas Mihály G. Debrecen (8,68; 8,96)
52.Patrona Hungariae G. Budapest (8,64; 8,12)
53.Verseghy Ferenc G. Szolnok (8,60; 9,05)
54.Lehel Vezér G. Jászberény (8,60; 8,84)
55.Serényi Béla G. és Sz. Putnok (8,54; 7,23)
56.Zrínyi Ilona G. Nyíregyháza (8,51; 8,55)
57.Rózsa Ferenc G. Békéscsaba (8,49; 8,12)
58.Babits Mihály G. Budapest (8,47; 7,88)
59.Dobó Katalin G. Esztergom (8,45; 8,11)
60.Bocskai István G. Hajdúböszörmény (8,43; 8,65)
61.Vajda János G. Keszthely (8,42; 9,02)
62.Széchenyi István G. Dunaújváros (8,41; 8,46)
63.Svetits G. Debrecen (8,39; 7,85)
64.Baksay Sándor G. és Sz. Kunszentmiklós (8,38; 8,75)
65.Magyarországi Németek ÁMK. G. Baja (8,35; 8,79)
66.Petőfí Sándor G. Bonyhád (8,34; 7,69)
67.Herman Ottó G. Miskolc (8,33; 8,23)
68.Református Koll. G.-a Kecskemét (8,32; 7,96)
69.Radnóti Miklós G. Dunakeszi (8,30; 8,59)
70.Szilágyi Erzséhet G. Budapest (8,28; 8,35)
71.Óbudai G. Budapest (8,26; 8,07)
72.Perczel Mór G. és Sz. Siófok (8,23; 7,96)
73.Bessenyei György G. Kisvárda (8,22; 7,83)
74.Nagy Lajos G. Pécs (8,22; 7,96)
75.Dugonics András G. Szeged (8,20; 8,13)
76.Széchenyi István G. Sopron (8,20; 8,72)
77.Vörösmarty Mihály G. Érd (8,18; 9,46)
78.Baár-Madas G. Budapest (8,15; 8,98)
79.Hunyadi János G. Bácsalmás (8,15; 7,29)
80.Kölcsey Ferenc G. Zalaegerszeg (8,14; 8,52)
81.Református G. Pápa (8,12; 8,06)
82.Hőgyes Endre G. és Sz. Hajdúszoboszló (8,11;8,05)
83.Eötvös József G. Tata (8,11; 8,38)
84.Kassák Lajos G. Budapest (8,10; 10,33)
85.Kempelen Farkas G. Budapest (8,09; 8,73)
86.Budapesti Evangélikus G. Budapest (8,07; 8,91)
87.Budapesti Osztrák Iskola Budapest (8,07; 9,97)
88.Alternatív Közgazdasági G. Budapest (8,06; 7,75)
89.Vasvári Pál G. Székesfehérvár (8,05; 8,25)
90.Puskás Tivadar Technikum Budapest (8,03; 6,90)
91.Református Liceum Gödöllő (8,02; 7,08)
92.Török Ignác G. Gödöllő (8,00; 8,22)
93.Gábor Áron G. és Sz. Karcag (8,00; 7,05)
94.Erdey-Grúz Tibor Sz. Debrecen (8,00; 6,79)
95.Szent László G. Budapest (7,98; 7,98)
96.Neumann János G. és Sz. Eger (7,97; 7,87)
97.Batthyány Lajos G. és Sz. Nagykanizsa (7,97; 7,54)
98.Szent István G. Esztergom (7,95; 8,09)
99.Kisfaludy Károly G. Mohács (7,95; 7,65)
100.Bethlen Gábor G. Hódmezővásárhely (7,94; 8,55)
101.Vörösmarty Mihály G. Szentgotthárd (7,92; 8,20)
102.Apor Vilmos Iskolaközpont Győr (7,91; 8,55)
103.Széchényi Ferenc G. és Sz. Barcs (7,90; 7,03)

.