Őszi önkormányzati választás: pártok reakciói

2014.07.23. 16:32

Elvileg mindenki felkészült.

 Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. A pártok többnyire azon álláspontjuknak adtak hangot, hogy felkészültek a megmérettetésre.

    Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában azt írta: az Alkotmánybíróság július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. A döntést követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.


    Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől - fogalmazott Áder János.


    Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is, mert a vonatkozó jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani.


    A Nemzeti Választási Iroda (NVI) felkészülten várja a választásokat, és mindent megtesz az előző országgyűlési és európai parlamenti választáshoz hasonlóan törvényes és sikeres lebonyolítás érdekében - áll az iroda közleményében. Közölték azt is, hogy a választópolgárok pártsemleges tájékoztatásáról az NVI ezúttal is gondoskodik.


    Az időpontra reagálva Selmeczi Gabriella, a kormánypárt országgyűlési képviselője azt mondta: a Fidesz készen áll az október 12-ére kitűzött önkormányzati választásra, amelyre egységes kampánnyal készül. A politikus hozzátette, már csaknem az összes jelöltjük megvan, augusztus elejére pedig mindegyikük készen áll majd, és várja a megmérettetést.


    Az MSZP szerint a következő két hétben le kell zárni az önkormányzati választással összefüggő ellenzéki tárgyalásokat. Az ellenzéki párt szerint az az alapvető érdek, hogy lehetőleg mindenhol egy kihívója legyen a kormánypárti indulónak - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, aki hangsúlyozta, készen fognak állni augusztus 25-re, amikor elindul az aláírásgyűjtés.


    A Jobbik szerint az önkormányzati választás időpontja érdemben nem befolyásolja az eredményt, a "torz választási rendszer" viszont igen. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerint noha a köztudatban az október 5-i dátum élt, nem oszt, nem szoroz, hogy az államfő egy héttel későbbre írta ki a választást. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a választási rendszer a Fidesz javára billenti a mérleget Budapesten és vidéken is, s nem azonos szavazattal bír egy-egy fővárosi lakos sem.


    Az LMP számára megfelelő az önkormányzati választás október 12-i időpontja, a párt felkészülését nem befolyásolja, hogy egy héttel előbb vagy később kerül sor a szavazásra - közölte Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője. A politikus emellett viszont felháborítónak nevezte, hogy a választás kiírására azért is kellett várni, mert nem lehetett tudni, hogy "a hirtelen hatályba helyezett szabályozás egyáltalán alkotmányos-e".


    Az Együtt-PM nyugodt szívvel és teljes felkészültséggel várja az önkormányzati választást – mondta a szövetség társelnöke. Juhász Péter hozzátette, hogy korábban október 5. szavazásra készültek, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy az államfő megvárja-e az Alkotmánybíróság döntését a választások kiírásával.


    A DK álláspontja szerint az október 12-ére kiírt önkormányzati választás sem lesz szabad és tisztességes. Varju László, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt írta közleményében: nem okozott meglepetést, hogy Áder János mindenféle aggály es kétely nélkül kiírta az önkormányzati választást.

.