Két évig adókedvezményt kapnak a fiatal házasok

2017.01.18. 09:40

Adókedvezmény mellett az otthonteremtési támogatást is kapnak a fiatalok.

A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Novák Katalin az V. kerületi anyakönyvi hivatal házasságkötő-termében tartott eseményen kiemelte: az adókedvezmény mellett a kormány az otthonteremtési támogatással is segíti a fiatalokat.

A fiatal házasok adókedvezményét érintő fontos változás, hogy a kedvezmény két évig vehető igénybe, függetlenül attól, hogy mikor fogan meg az első gyermek. Ha pedig gyermeket vállalnak, a fogantatás utáni 91. naptól igénybe vehető az első gyermek után járó családi adókedvezmény, így a két lehetőséggel együtt összesen 15 ezer forint megtakarítás érhető el havonta.

    Az államtitkár elmondta: eddig összesen 23 ezer házaspár élt az adókedvezmény lehetőségével, és ez a szám folyamatosan emelkedik. A cél a fiatalok figyelmének felhívása a lehetőségre, hogy mindenki, akinek jár, érvényesíteni tudja a kedvezményt - közölte.

    Novák Katalin kitért rá: az adókedvezményt a kétéves időtartamra visszamenőleges hatállyal vezették be, vagyis azok vehetik igénybe, akik 2014. december 31. után kötötték első házasságukat.
    Arra is kitért, hogy nem kell mindkét munkáltatónak igazolnia, hogy a házaspár melyik tagja veszi igénybe az adókedvezményt, elég ha az egyik fél munkáltatója igazolja.

  

.