Gyorsfagyasztott hasábburgonyák tesztje - ezek lettek a legjobbak

Cikkünk végén szavazással: Téged már meghódítottak az áruházláncok saját márkás termékei?

2017.02.07. 11:02

A vizsgált tizenhat gyorsfagyasztott hasábburgonya termék mindegyikénél talált jelölési hibát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), három termék forgalmazójával szemben pedig minőségi problémák miatt bírságot szabott ki a hatóság.

A Nébih keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint ólóm és kadmium valamint növényvédőszer-maradékra vonatkozóan minden termék megfelelt a határértéknek vagy egyáltalán nem tartalmazott kimutatható mennyiséget ezekből az anyagokból. Minden burgonya megfelelt a zsírsavösszetétel-vizsgálatnak is, azaz a termékekben valóban a jelölésen szereplő napraforgóolaj vagy pálmaolaj volt.

Három terméknél a nagy mennyiségű foltos hasáb miatt minőségi hibát állapítottak meg.

A jelölés vizsgálatakor minden hasábburgonyánál akadt jelölési hiba, volt olyan termék, mely csomagolásának elülső oldalán 1 kilogramm nettó tömeget jelöltek, azonban a hátoldalon már 2,5 kilogramm szerepelt. Hiányosságnak számított az is, ha nem volt elkészítési útmutató - írták.

A részletekről a szupermenta.hu oldalon kiderül, a termékeket ezúttal is pontozták laikus és szakértő kóstolók egyaránt, melynek összesített értékei alapján

  • első lett a McCain Original hasábburgonyája.
  • Második legjobbnak a Spar sajátmárkás termékét értékelték, míg
  • harmadik helyen szintén egy sajátmárkás termék, a Metro Horeca Select French Fries zárt.
A kilogrammonkénti ár alapján érdemes összevetni azt is, hogy mennyibe kerülnek az egyes termékek 

A tesztelők ízesítés nélkül kóstolták és értékelték a burgonyákat, de a vizsgálat végén megsózva, különböző szószokba mártva is megízlelhették a számukra legkedveltebb hasábokat.

A megfelelő krumpliknak egyenletes vastagságúnak kell lennie. Sütésnél is fontos, hogy egységesen piruljanak, hogy finom, ropogósra sültek és ne égettek legyenek. 

A termékek csomagolásán jellemzően nagyon íncsiklandó krumplikat láthatunk, de vajon hihetünk a szemünknek? A vizsgálat során erre is szerettek volna választ kapni a szín értékelésénél. A bírálók a külső és belső színt egyaránt pontozták. A minőségi terméknél egyenletes aranybarna, aranysárga, belsejénél viszont világossárga, sárga szín az elfogadható. A legmagasabb értéket erre a szempontra a Spar hasábburgonyája kapta.

Az illatnál fontos szempont, hogy ne legyen idegen szag érezhető. Kóstolásnál pedig, hogy a harmonikus íz mellett a termék idegen és mellékíztől mentes legyen. Mindkét szempontból a McCain Original hasábburgonyája kapta a legmagasabb értéket.

A finom krumpli kívül ropogós, belül omlós, amiben a Spar hasábburgonyája bizonyult a legjobbnak.

A részletes vizsgálati eredményeket a csatolt dokumentumban találja.


 

 

.