MSZP: Még mindig árusítják a letelepedési kötvényeket

2017.05.04. 15:16

Az MSZP szerint azzal, hogy a letelepedési kötvényeket továbbra is árusítják, Magyarország érdeke háttérbe szorult, "a fideszes urizáló gazdasági elitnek" az érdeke pedig előtérbe került.

Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányzati ígéretek ellenére mind a mai napig árulják a letelepedési kötvényeket.

A kötvény valójában egy adósságlevél, így annak révén 11 milliárd forint kára származott a magyar embereknek - mondta.

Hozzátette: az árusításba bevont offshore cégek 110-130 milliárd forintot kereshettek ezen az ügyleten.

Ráadásul - folytatta - , jövőre el kell kezdeni visszafizetni azt a 400 milliárd forintot, amit a letelepedési kötvényt vásárlók kölcsönadtak Magyarországnak.

Megismételte korábbi javaslatukat: az offshore cégeknek be kell számolniuk az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, 75 százalékos különadót kell bevételeik után fizetniük és utána azonnal abba kell hagyni a kötvények árusítását.

A Botka-kormány meg fogja szüntetni a letelepedési kötvényeket, el fogja számoltatni ezeket a cégeket - hangoztatta.

Kérdésre válaszolva Szakács László azt mondta, ki lehet állni az MSZP miniszterelnök-jelöltjének szavai mellett Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban. Botka László szerdán az ATV-ben azt mondta: távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferencnek, ha nincsenek bizonyítékai arra, hogy az oroszoknak bizalmas információik vannak a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.

A jövő évi költségvetésben szereplő 20 milliárd forintos kormányzati kiadásokra, illetve a bankadóra vonatkozó kérdésre az MSZP frakcióvezető-helyettes úgy válaszolt, a magyar adófizetők fogják kifizetni a Fidesz kampányát. A bankadóról azt mondta, nem a látvány-csapatsportágak támogatásának, hanem a hitelkihelyezésnek kellene mércének lennie ezen adó leírásakor.

.