Így készül az ország az augusztus 20-i ünnepre (képsorozat)

2017.08.18. 21:59

Az augusztus 20-i ünnepre készül az ország.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapesten
Százötven kiállító termékeit, az idei Szent István-napi kenyeret, valamint az ország tortáit is megkóstolhatják az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában, amely augusztus 19-én és 20-án a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig várja a látogatókat Budapesten.

Szentendrén
A népi motívumoké a főszerep az augusztus 20-i hétvégén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.

Debrecenben virágkarneválra készülnek
Az augusztus 20-i karneváli menetben 14 feldíszített virágkocsit láthat majd a közönség, köztük Debrecen és Nagyvárad közös kocsiját, amely négy másik kompozícióval együtt augusztus 21-én ott lesz a Nyitott ablak Európára elnevezésű felvonuláson is Nagyváradon.

Országszerte 150 tűzijátékot terveznek
Az államalapítás ünnepén országszerte több mint százötven olyan tűzijátékot terveznek, amelynek megtartása engedélyhez kötött

Galéria

.