A 158. helyen szerepel Magyarország ezen a listán

2018.03.16. 15:12

A környező országok is jobban állnak ebben a kérdésben.

Az LMP szerint több női képviselőre lenne szükség az Országgyűlésben, az ellenzéki párt ezért országos listája első húsz helyén nyolc női jelöltnek adott helyet. 

 Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt parlamenti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a rendszerváltozás óta nem történt előrelépés a női képviselők arányában, akik a parlamentben ma is 10 százalék körül képviseltetik magukat, miközben a miniszterek között egyetlen nőt sem találni.
 Az LMP politikusa szerint ezzel Magyarország nemcsak Európa, hanem a világ szégyenpadján kapott helyet, a 158. helyen szerepel a női képviselők arányát tekintve.   

 Hangsúlyozta,

a környező országok jobban állnak ebben a kérdésben, Csehországban és Szlovákiában 20 százalék, Lengyelországban pedig 28 százalék a női képviselők aránya, a legjobb példát pedig Izland, Svédország és Finnország mutatja, ahol a női képviselők aránya meghaladja a 40 százalékot.

Schmuck Erzsébet szerint a választáson induló nagyobb pártok országos listái alapján várhatóan egy újabb "macsó parlament" alakul majd.

Ezen a helyzeten csak az LMP tudna javítani, mivel országos listája első húsz helyének 40 százalékában, vagyis 8 helyen szerepeltet női jelöltet, szemben az MSZP-vel, amely öt, a DK-val és a Jobbikkal, amelyeknél három-három, és a Fidesszel, amely mindössze kettő nőt szerepeltet az első húsz listás jelölt között - fejtette ki.

Az ellenzéki képviselő szerint a nők parlamenti arányának növelésével visszaszorítható lehetne a politikában mára eluralkodott háborús logika, helyette nagyobb hangsúlyt kaphatna az együttműködés, továbbá a nők más területeken, például a bérezésben tapasztalható hátrányos megkülönböztetését is csökkenteni lehetne.

Schmuck Erzsébet kérdésekre válaszolva megerősítette, részt vesznek a vasárnapra tervezett ellenzéki megbeszélésen, de más pártokkal továbbra is csak akkor hajlandók együttműködni, ha valamennyi nagy ellenzéki erő, tehát a Jobbik is így tesz. Az LMP politikusa ismételten kijelentette, amennyiben a Jobbik március 19-ig nem jelzi részvételét a koordinált jelöltállításban, akkor utána az LMP lezártnak tekinti ezt a kérdést.

.