A Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt-PM konfliktusa

2014.07.12. 21:22

Demokratikus Koalíció (DK) az Együtt-PM vezetőitől választ vár arra, hogy az Ellenállás napja elnevezésű, a DK által szombatra szervezett budapesti rendezvényen tudatos provokáció történt-e.

    A DK az MTI-hez szombat este eljuttatott közleményében azt írta, "megköszönnék, ha az Együtt-PM vezetői nyilatkoznának arról, mi történhetett, hogy elkerüljük a további félreértéseket".


    A történtek előzménye, hogy a DK rendezvényén Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője a tömegben egy táblát emelt a magasba, amelyen az állt: "Cigányozás helyett baloldali megoldásokat". A transzparenst a közelében állók kitépték a kezéből, őt pedig többször megütötték. Gulyás Márton végül a biztonsági őrök gyűrűjében hagyta el a rendezvényt. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán elítélte az incidenst.


    Az ellenzéki párt az esti órákban kiadott közleményében sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet elemzése során "meglepő tényekre" akadtak. Az aktivisták által készített fotók, valamint tanúk szerint Gulyás Márton a rendezvény előtt és alatt a téren többször egyeztetett Kalocsai Kingával, az Együtt-PM programszervezőjével - olvasható a közleményben.


    A DK politikusai ezért azt szeretnék tudni, hogy Gulyás Márton "civil aktivistaként, vagy az Együtt-PM egyik alkalmazottja által tudatosan odaszervezve" érkezett-e a rendezvény megzavarására.


    A DK a közleményben azt írta, nem bántani akarják az Együtt-PM-et, de nem értik, hogy ha az Együtt-PM hivatalos nyilatkozat szerint nem vett részt a megmozduláson, akkor alkalmazottja és egy aktivista valóban kereste-e a rendbontást?


    Közölték, nem állítják azt, hogy Gulyás Márton és Kalocsai Kinga az Együtt-PM vezetőinek tudtával és beleegyezésével tették amit tettek, "de a kialakult helyzet sajnos sokakban azt a véleményt erősíti meg, hogy szervezett politikai provokáció történt".


    A DK egyúttal jelezte, szeretnék, ha minden részlet tisztázódna, ezért az incidens miatt feljelentést tesznek.

.