MSZP: Állami eszközökkel elkövetett gazdasági puccs a TV2 eladása

2014.01.03. 17:06

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt követeli, a korábbi tulajdonos német ProSiebenSat1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden részletét, így a valódi vevők kilétét.

    Ezt Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke közölte pénteken sajtótájékoztatón. A kereskedelmi csatorna eladását "állami eszközökkel elkövetett gazdasági puccsnak" minősítették, és megkérdőjelezték, hogy a TV2-t valóban Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg, szerintük ők strómanok.

    Braun Róbert elmondta, választ várnak arra, részt vett-e a tranzakció lebonyolításában Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, illetve hogy mi volt a szerepe a ProSiebenSat1 tanácsadó testületét vezető Edmund Stoiber korábbi bajor miniszterelnöknek, akit Orbán Viktor kormányfő barátjának és támogatójának nevezett.

    Egyúttal utalt arra, hogy Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatában szorgalmazta, hogy legyen egy magyar tulajdonú kereskedelmi televízió.

    Az MSZP-s politikus szerint a TV2 eladásának célja a választási manipuláció. Mint mondta, a Fidesznek saját tévére van szüksége, hogy elleplezze az ország valódi állapotát és becsapja az embereket.

    Elmondta, úgy tudják, több ajánlat is volt a TV2-re, köztük valószínűleg az elfogadottnál jobbak is. Megemlítette, hogy a reklámadó bevezetésének híre eltántoríthatott potenciális vevőket. Ezt állami zsarolásnak nevezte.

    Braun Róbert beszélt arról, hogy Simon Zsolt vezérigazgatósága alatt "hírpolitikai komisszárt" neveztek ki, aki elérte, hogy a TV2 híradójában 85 százalékban a kormányoldal szerepel és csak 15 százalékban az ellenzék.
    A szocialista politikus - aki korábban az Index és a Független Hírügynökség tulajdonosa is volt - azt mondta: nehezen hihető, hogy két, a feltételezett 20-30 milliárd forintos vételárhoz mérve vagyontalan magánszemély vásárolta volna meg a TV2-t. Hozzátette, management buyoutnál (amikor a vállalat saját menedzserei vásárolják meg a céget) bevett gyakorlat, hogy - miután a vállalatvezetők nem rendelkeznek a kellő vagyonnal - a jövőbeni profitból vállalják a vételár kifizetését.

    "A TV2 esetében ezeknek a jövőbeni profitoknak egy jelentős része minden valószínűség szerint közpénzből", állami hirdetésekből származhat - jelentette ki, hozzáfűzve: ez megszegné a tiltott támogatás európai uniós szabályát.

    Braun Róbert beszámolt arról is, hogy a ProSiebenSat1 igazgatóságának egyik tagja a megkeresésére írt válaszlevelében azt állította, a cég megfelelő biztosítékot kapott a vételár megfizetésére. Szerinte ez annak elismerése, hogy nem Simon Zsolt és Yvonne Dederick a valódi tulajdonosok, ők ugyanis aligha adhattak erre garanciát.

    A szocialista politikus egy kérdésre válaszolva azt mondta, a jogi lehetőségek nem merülnek ki Magyarországon, ezért tervezik, hogy a német tőzsde- és pénzügyi felügyelethez fordunak a tranzakció nyilvánossága érdekében, és mivel a ProSiebenSat1 tulajdonosai között egy amerikai pénzügyi befektetési alap is megtalálható, vélhetően az amerikai igazságügyi minisztérium megfelelő szervét is megkeresik.

    Szigetvári Viktor felszólította Simon Zsoltot, adjon választ arra, honnan vagy kitől volt társával 20-30 milliárd forintjuk a TV2 megvásárlására. Ezt azért kell tisztázni - folytatta -, mert a jelentős befolyású médiaszolgáltatóknak egy ilyen adásvétel esetében nyilatkozniuk kell arról, mi volt a fedezet, ennek hiányában az ügylet semmisnek nyilvánítható.

    Az Együtt-PM szövetség vezetője a magyar nyilvánosság elleni merényletnek és "fideszes körök által elkövetett lopásnak" minősítette a TV2 eladását, jelezve: mindaddig így gondolják, amíg nem válik átláthatóvá a tranzakció minden részlete.

    A ProSiebenSat.1 cégcsoport december 23-án jelentette be hivatalosan, hogy eladta a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt-t. A társaság közleménye szerint az országos kereskedelmi csatornát és a portfolióba tartozó három kábelcsatornát Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója és Yvonne Dederick, gazdasági igazgató közösen vette meg.
.