Alon-portré: Benkő Gábor, művelődési menedzser, zenész

2014.10.27. 16:19

A közelmúltban jelent meg A Gátnál nevű sárvári zenekar országos viszonylatban is izgalmas nagylemeze. Ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar frontemberével. Beszélgetésünk hasonlóan rendhagyóra sikeredett, mint a lemez.

Az interjú egyeztetése során derült ki, hogy nincs mobiltelefonod. Ez valami dac?

Életmódváltás. Néhány éve számot vetettem önmagammal, lenyugodtam és tudatosan választottam utat, vagy talán helyesebben hagytam, hogy az utam találjon rám. Mondhatni, a korábbi rendezetlen soraimat átalakítottam.

Kibogoztad télen, amit összekuszáltál nyáron?

Ezt Beck Zoli sem mondhatta volna szebben. A Zsírzárlat projekt volt a fordulópont az életemben. Nem terveztem előre, hogy így történik, de megtörtént. Egyszerűen le akartam fogyni, ez pedig összekapcsolódott egy nagyívű belső váltással is. Szeretem összekötni a kellemest a hasznossal.

Benkő Gábor

Emlékszem rá, elég nagy országos visszhangot keltett a dolog.

Valóban elég sikeres lett, az RTL Klub két interjút is készített velünk, édes-aranyos módon tálalva, hogy két vidéki fiatalember belefog egy ilyenbe, és másokat is erre buzdít. Sokan csatlakoztak hozzánk, sőt később az eredeti projekt partnerei saját szervezésben újraindították. Akkor már nem a nyilvánosság volt a középpontban, hanem egy 13-14 fős csoport. Mi abban már csak afféle mentorszerepet vállaltunk, de ott is nagyon jó eredmények születtek. Azóta más szemmel nézem a dolgokat.

Mi most a hivatalos titulusod a sárvári művelődési központban?

Művelődési menedzser van kiírva az ajtómra. Aztán persze sok olyan dolgot csinálok, ami közvetlenül talán nem kapcsolódik a munkámhoz, de közvetve annál inkább. Ez utóbbi kísérletezés az, ami valóban izgalmas. Azt vettük észre, hogy a rutin módszerek már sokszor kevesek. Mások a közönség elvárásai, mint korábban, más eszközökre is van szükség. 

Benkő Gábor

Sokszor csalódsz a munkádban? 

Nehéz volt elfogadnom, hogy a jelenlegi helyi szociokulturális közegben nem leszek népszerű a szemléletemmel. Amikor odakerültem, persze világmegváltó terveim voltak, hatalmas, ezer fős koncertekről, aztán szép lassan szembesültem azzal, hogy egy ideje nagyon-nagyon nehézzé vált megszólítani az embereket, főleg a fiatal korosztályt. Folyamatosan hadilábon állok azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet tömegeknek minőségi programokat, vagy akár minőségi szórakoztatást közvetíteni. Nem könnyű elfogadnom, hogy az emberek egy jelentős része még ma is leginkább falunap jellegű rendezvényekre lenne kíváncsi. Itt van például az idei szentivánéj, amiből szerintem a lehetőségeinkhez képest kihoztuk a maximumot. Az egészestés programösszeállításban itt volt többek között Petruska András, egyedülálló a műfajában Magyarországon, populáris is, de egy asztaltársaságnyi zenerajongót leszámítva Sárváron bezárt fülekre talált. Ilyenkor hetekig-hónapokig rágódik az ember, mi is történt, természetes, hogy próbáljuk ápolni a saját lelkünket is, átbeszéljük a kollégákkal, meddig mehetünk el a kompromisszumok terén, hol vannak a járható és vállalható ösvények. Mégiscsak művelődési intézmény vagyunk, ha mi sem ragaszkodnánk egyfajta értékszínvonalhoz, akkor kitől lehetne ezt ma még elvárni?

Úgy látom, kétféle sajtó van: az egyik elmondja, hogy 3-4 ember volt ott, és ez borzaszó, a másik véglet pedig az, amikor az igénytelen produkciókat is mennybe emelnek, és minden koncert a „fergeteges” jelzőt kapja. Mikor tesz jót nektek a sajtó? 

Az igazság elrejtése, a plasztikázás semmiképpen nem jó. Szerintem ki kell mondani, mi a helyzet. Én is ezért beszélek ilyen nyíltan, és ezért mondom el a problémáinkat, ahol tudom, mert a tagadásukkal nem tudom felszámolni őket. Van egy városarculati szlogenje Sárvárnak, amely szerint „ötcsillagos várost építünk”. Ez az okos „ars poetica” sokszor eszembe jut, mert előre mutat, tartást feltételez, ugyanakkor folyamatos felelősségvállalásra és önkritikus mérlegelésre is ösztönöz. Jónéhány tekintetben egyébként tényleg ott pislákol a város felett az az öt csillag, ugyanakkor más tekintetekben nagyon is lenne még hová felzárkózni. 

Igazából én nem szántam ennek a közművelődési szálnak ekkora szerepet, de most már érdekel. Hová kellene felzárkózni? 

Elsősorban szellemi és talán lelki nyitottság terén. Én próbálom képviselni és továbbadni a munkámban azokat az értékeket, amelyeket helyi szinten az elődeimtől kaptam/tanultam, illetve ezekhez hozzátenni olyasmiket is, amiket saját szimattal felismerek. Csak mindehhez ma egyre inkább hiányosnak, sőt: drámaian fogyatkozónak érzem a fogékonyságot. Sokszor már nehéz ma ezt az örökséget úgy őrizni, hogy ne „érezzem magam rosszul”, hogy ne kapjak ritkán szemtől szemben, gyakrabban a hátam mögött bántó, értetlenkedő kritikákat. A mai magyar kortárs könnyűzenében van 5–10 húzónév, és ha azok nincsenek rajta a rendezvényed plakátján, akkor a rendezvényed olyan, mintha nem is lenne, alig-alig jön el rá valaki, az pedig huszadrangú kérdés a távolmaradóknak, hogy értékes programot hagytak-e ki.  Ez tényleg borzasztó szint. Persze annyira nem vagyok naiv, hogy utópiákat tűzzek ki célként, de nem is az a cél, hogy Sárváron egy rétegzenei Kánaán alakuljon ki, csak egy egészséges nyitottságot és egyensúlyt szeretnék elérni. Hiszek benne, hogy ez nem lehetetlen.

De ekkora ellenszélben lehet valamit tenni? Néha úgy érzem, nem is széllel, hanem tájfunnal kell megküzdeni.

Persze hogy lehet. Amíg bírjuk, addig lehet. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kollégáim és az önkormányzat is – mint fenntartónk – egyetértenek ezzel az értékőrző szemlélettel, így adott egy szilárd közös alap. Kísérletező szakaszban vagyunk, megújulásra, kompromisszumokra nagy szükség van, és az egyik út majd csak járható lesz. Nagyon fontos, hogy ne álljunk be a sorba, még ha először csak kis csatákat nyerünk is…

Benkő Gábor

Édesapád ismert sajtófotós, veled pedig régen még együtt írogattunk. Nem gondolkodtál az újságíráson?

A fotózáshoz szerintem nincs különösebb érzékem, az újságírással meg úgy vagyok, hogy valamiféle különös véletlen folytán mindig kapcsolatba kerültem vele az utamon, de nem vagyok képzett, és közvetlenül nem művelem. Ugyanakkor van a Láthatatlan Sárvár nevű online magazinunk, amit azért hoztunk létre, hogy legyen a városban egy olyan programajánló, ami független a szelektől, de nem független a mi szellemiségünktől. Tulajdonképpen ez is a „széllel szemben pisilés" egyik eszköze. Van egy stabil látogató közössége, egy önkéntes alapon működő szerkesztősége. Időről időre megvitatjuk, hogy legyen-e mögötte egy bejegyzett civil szervezet, amivel pályázni lehet, és amivel pénzt lehetne hozni a rendszerbe, de mindig arra jutunk, hogy jobb, ha tiszta lelkesedés hajtja.

Nem érzed magad számára hátránynak a sárvári létet? Kifutni ezekkel a gondolatokkal valami nagyobb pályára ...

Persze, megfordult már a fejemben, de mindig az a gondolatsor vége, hogy nekem Sárváron van dolgom, itt van rám rám szükség, felelősségem és kötelességem is itt maradni. Szerintem a jelenlegi, a munkámra nézve nem túl rózsás helyzet egyik fő oka éppen az, hogy túl sokan elmentek és elmennek azok közül, akikre szükség lett volna, akik ennek a szellemi hídnak pillérei lehettek volna. Sárvárról is erősen elszívják az értelmiséget a nagyvárosok, vagy inkább már a külföld. Én biztos vagyok benne, hogy nem érezném jobban magam, ha máshol több pénzt keresnék.

Benkő Gábor

Azért is kérdezem ezt, mert itt van a kezemben A Gátnál nevű zenekarod Félmágió című lemeze, ami miatt végül is találkoztunk. Ha ezt a lemezt Budapesten adják ki, egészen biztosan nagyobb visszhangja lenne.

Lehet hogy így van, de ez engem nem foglalkoztat elsőrendű szempontként. Fontosabb, hogy a lemeznek talán hatása lesz helyi, régiós szinten másokra, talán újra belobban az az elegy, aminek még ott kell lennie valahol. Például más sárvári zenekarok is kedvet kapnak hasonlóhoz… felismerik, hogy lehetséges, netán újak alakulnak. Erre vannak is pozitív jelek, például az Atakám együttes is nemrég készült el egy demóanyaggal. Nem mondom, hogy közvetlenül a mi hatásunkra, de hogy a pezsgés mindig inspiráló, az biztos. Ha ez a szikra begyújtana, és kisebb futótűz lenne belőle, az nagyon jó lenne. Sárvár kis város, ahol a kis lépések is lehetnek nagy lépések.

De egy ilyen lemez szinte észrevétlenül eltűnik a világ információs zajában.

Lehet, hogy eltűnik, de ettől még létezik, megszületett, és ez a megszületés már önmagában nagyon fontos dolog. 

Benkő Gábor

És az is fontos, hogy az online letöltések és a felhő alapú internetes szolgáltatások korszakában valódi, tapintható lemez legyen, műanyag tokkal, professzionális dizájnnal?

Van bennem egyfajta a dolgokhoz való tradicionális hozzáállás. Annak idején imádtam a zeneboltokba járni, megvenni és kézbe fogni a lemezeket. Tudom, hogy ma már más idők járnak, de mégiscsak jobban reprezentál egy kézzelfogható kiadvány, amit nem lehet egyetlen mozdulattal letörölni. Ott van, jelen van, materiális és ideasíkon ugyanúgy. Zenekarként egyfajta megkerülhetetlen, mással nem kiváltható szükséglet volt a továbblépéshez is, az más kérdés, hogy mennyi időre adósodtunk el.

El lehet adni ma egy ilyen lemezt akár száz példányban?

Nem tudom, ez majd most derül ki. Meglepően könnyen sikerült terjesztői kört találni, megállapodni könyvesboltokkal, hangszerboltokkal, szórakozóhelyekkel. Igaz, ha mind az 1000 példányt eladnánk, akkor sem lenne rajta hasznunk. De hát nem lehet mindent pénzben mérni. Nem is szabad.

Azt tudom, hogy több kritika is megjelent róla. Szerinted melyik a legjobb?

Van egy vajdasági magyar nyelvű magazin, a Képes Ifjúság. Ők írtak nemrég a Félmágióról egy olyan kritikát, hogy azóta előveszem, amikor önbizalomra van szükségem. Valami hihetetlen hogy mennyi  "hagymahéjat" sikerült az újságírónak lehántani az albumról. Felvillanyozó lelkendezéssel beszél róla, és nagyon okos meglátásokat tartalmaz. Végre egy olyan kritika, ami nem azzal kezdődik, hogy „ezekkel a szövegekkel nem tudok mit kezdeni.”

Ezek tudatfolyam szövegek, gondolom.

Abszolút. És jóval komplexebbek annál, hogy egyetlen dimenzióban próbáljuk értelmezni őket. Minél többször hallgatod, annál többféle dolog jön le róluk. Sajnos ez a kreatív befogadói önállóság ma nagyon hiányzik a magyar közönségből, jobban szeretünk készen kapni, és kicsit elfelejtettünk teremteni, valószínűleg ezért vevő az emberek nagyobb része azokra a sugallatokra, amelyek megmondják, hogy mi a jó nekik. Így érnek össze a szálak, ezért érzem, hogy ugyanazon a pályán mozog ez a lemez és a munkám.

Koncerteztek is? 

Igen, rockzenekarként valahol belső szükséglet, hogy színpadon álljunk. Megújult tagsággal raktuk össze magunkat újra, de tervezgetjük már a koncertezős időszakot. Abban maradtunk, hogy az első fellépések lehetőleg ne Vas megyében legyenek. Tudod, nem lehetsz a saját hazádban próféta. De jó lenne valami kellemes helyszín, amiből a hallgatóság mellet mi is töltekezhetünk.

Le lehet tölteni a lemezt? 

Igen, fenn van a honlapon és szöveges videók formájában a Youtube-on is.

Névjegy

Név

Benkő Gábor

Benkő Gábor

Születési hely, idő

1979. április 26.

Végzettség

művelődésszervező (Győr, NYME, ATIF)

Foglalkozás, munkahely

művelődési menedzser Sárvár, Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár

önkéntes szerkesztő: Láthatatlan Sárvár, online kulturális magazin • zene/szöveg/gitár/ének: A Gátnál zenekar

Család

kapcsolatban élek, nincsenek gyerekeim

Könyv

Hamvas Béla: Karnevál,

Salman Rushdie: Grímusz,

Exupéry: Citadella

Film

M. Frost–D. Lynch: Twin Peaks (a sorozat),

Chan Wook Park: Oldboy

Sam Mendes: Amerikai szépség

Zene

Rémember, My Dying Bride,

 A.E. Bizottság

Állat

Izmos T. László (keverék kutya),

Dr. Labda Károly (keverék kutya)

Hobbi

hangrögzítés, romológia, szauna

Ember, akire felnéz

Igyekszem mindannyiunkban találni okot erre.

.