Kiállításmegnyitó és Nemzetközi Betlehemes Találkozó Gencsapátiban (2014. december 19-21.)

2014.12.12. 09:33

A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár és népművészeti közösségei, a Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség tisztelettel várják az érdeklődőket az 

EGY ÉLET A NÉPTÁNCKUTATÁSBAN ÉS A NÉPTÁNCMŰVÉSZETBEN

In memoriam Pesovár Ernő

 című kiállítás megnyitójára.

Időpont: 2014. december 19-én, pénteken 17 órai kezdettel

Helyszín: Művelődési Ház és Könyvtár, 9721 Gencsapáti Szentegyház u. 5.

A kiállítást szerkesztette és rendezte: Antal László

A kiállítást megnyitja: Horváth János „Gedi”

Köszöntőt mond: Bodorkós Ferenc Gencsapáti polgármestere

A kiállítás megvalósítását támogatták: Kondora István, Győrky János, Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség, Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, Körmendi Senior Néptáncegyüttes, Ungaresca Táncegyüttes, Ungaresca Senior Táncegyüttes, NYME SEK Szökős Néptáncegyüttes, Néptánckör Kulturális Egyesület, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Kőszegi Városi Múzeum, MTA Zenetudományi Intézet


XI. Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozó

2014. december 20-21.  

Terezett program:

2014. december 20-án szombat 17.00 órai kezdettel Gálaműsor Gencsapáti templomban.

A program keretében kerül sor a karácsonyi figura-készítő verseny eredményhirdetésére.

Fellépő csoportok:

– Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyida (Felvidék, Szlovákia),

- Bódvavendégi Betlehemesek (Felvidék, Szlovákia)

- Tornaújfalusi Betlehemes csoport (Felvidék, Szlovákia)

- Garai Székely Betlehemes csoport

- Holládi bábtáncoltató betlehemes csoport

– Gencsapáti Legénycéh

– Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes

- Zanati betlehemesek

- Kapuvár Néptáncegyüttes

- Énekes Lenke Hagyományőrző Néptáncegyüttes-Vitnyéd

- Vasi Népdalstúdió (Kökörcsin és Boróka Együttesek)

- Horvátlövői Betlehemes csoport

December 21-én vasárnap a csoportok előadása Szombathelyen a Fő téren 11 órától a Szombathelyi Advent programsorozatban. 

Támogatók, együttműködő partnereink: 

Gencsapáti Község Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Gencsapáti Plébánia, Zsuska Cukrászda, Falak Könnyűszerkezet Kft, Hunmech Kft., Cseng Kft., Savaria Agrár Kft., Vas Megyei Közgyűlés, Orbánné Benkő Gyöngyi, Idősek Klubja, Gencsapáti Önkormányzat Műszaki csoportja

https://www.facebook.com/events/1500146253592318/?ref_dashboard_filter=upcoming

.