A Jövő Bajnokai Program regionális bemutatója Szombathelyen (2014. július 5.)

2014.07.03. 10:54

A Szombathelyi Vízmű SC és a Jövő Bajnokai Régiós Verseny Program 2014. július 5-én, szombaton a Program Nyugat-Dunántúli regionális bemutatóját és sajtótájékoztatót tart a Fedett Uszodában.

A Jövő Bajnokai Program célkitűzése, hogy elősegítse a Magyarországon 2017-ben megrendezésre kerülő ifjúsági világbajnokságon valamint a szintén hazai szervezésű 2021-es vizes világbajnokságon a magyar sportolók sikeres szereplését. 

Július 5-én a Program keretében Nyugat-dunántúli regionális úszóversenyre kerül sor a szombathelyi Fedett Uszodában.  
A résztvevők a legsikeresebb hazai úszókkal is találkozhatnak, hiszen itt lesz dr. Hargitay András, Darnyi Tamás, napjaink úszósztárjai közül pedig Jakabos Zsuzsanna és Gyurta Dániel, a Jövő Bajnokai Program régiós patrónusai. 

A versenyek technikai különlegessége, hogy most használják először a Szombathelyi Vízmű SC saját, úszószövetségi segítséggel vásárolt, a legmodernebb nemzetközi versenyeken is használt Omega időmérő berendezését. 

Program: 

  8,00 – 8,45 Bemelegítés (Fedett Uszoda) 

  8,50        Ünnepélyes megnyitó  

  9,00        Verseny kezdete  

10,30        Eredményhirdetés (Gyurta Dániel, Jakabos Zsuzsa, Hargitai András, Kiss László) 

11,00        Közös Fotózás 

11.30        Sajtótájékoztató - Claudius Hotel, Minerva Terem 

12,00      Rendezvényzárás

.