Szabadtéri gombfoci varázs: kuriózum a Vasi Skanzenben (Szombathely, 2014. augusztus 30.)

2014.08.27. 10:04

Az I. Szombathely Open – szabadtéri gombfoci varázsra

2014. augusztus 30-án 10.00 – 17.00-ig várja a látogatókat!.

A program vendége az éppen most 70 éves dr. Gráfik Imre néprajzkutató, a rendezvény ötletgazdája.

Gráfik Imre néprajzkutató, a Savaria Múzeum egykori igazgatója évtizedek óta szenvedélyes játékos. Az 1950-es években, 8-9 éves gyermekként varázsolta el a gombfoci, amit akkortájt még csontgombokból és különféle műanyagokból maguk készítettek. A kézügyesség mellett kreativitást és kombinációkészséget igénylő gombfociból a 60-as évek óta szerveznek versenyeket. 1989 óta – mint asztali labdarúgás - hivatalosan is sporttevékenységnek számít. A versenyszerű gombfocit a legjellemzőbb szabály alapján szektorlabdának nevezik. Ebben a magyarok 20 éve veretlenek: 1994 óta valamennyi világ- és Európa-bajnokságot megnyertek hazai játékosaink.

Először a Néprajzi Múzeum 2006-ban rendezett kiállítása (Gombfocitól a szektorlabdáig) adott áttekintést a játék történetéről. A múzeumban akkor nyílt nemzetközi bajnokságot is rendeztek, amelynek nyitómérkőzését Gráfik Imre játszotta Granasztói György történésszel. A pályán történteket Vitray Tamás kommentálta.

A rajongók szeretnék, ha a játék bekerülne a hungarikumok közé, hiszen a gombfocit a magyarok adták a világnak!

Gráfik Imre az elmúlt évtizedekben több versenyen is sikerrel szerepelt. A Vasi Skanzenbe kiváló képességű – saját maga készítette - francia csapatával érkezik, játékosai élén a világhírű Zidane-nal.

A rendezvény keretében gombfoci-gyűjteményéből kamarakiállítás lesz látható, az érdeklődők szakmai tanácsokat kaphatnak, sőt, arra is lesz lehetőség, hogy elkészítsék saját gomb-csapatukat, majd megmérkőzzenek egymással.

Kortól és nemtől függetlenül várnak minden játékos kedvű látogatót!

.