Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Régi csibészek: Benkő László és Vida Ferenc a Weöres Sándor Színház klubjában (febr. 8)



Weöres Sándor Színház
Thea-tér

 
2010. február 8. hétfő, 19.00 óra                  Klub
Szóról szóra – párbeszéd
Vendégek: Benkő László és Vida Ferenc
Vezérgondolat: Régi csibészek és a vándor
 
Benkő László Szombathelyen született, Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes egyik alapítója. A zenekar jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben megjelent első szólóalbuma (Lexikon). 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. Napjainkban rendszeres vendégszereplője a Bulldózer együttes koncertjeinek. Benkő László a Weöres Sándor Színház zenei vezetője.
 
Vida Ferenc zenész, basszusgitáros, a cigarettamárkáról elnevezett szombathelyi Lord együttes megalapítója (1972) és több mint harminc éven át vezetője. A zenekar himnuszának is nevezett Vándorcímű dal a nyolcvanas évek elején született. A Lord 10. születésnapján az együttes vezetője kitüntetést vehetett át Szombathelyen, amely az egész zenekar munkájának elismerése volt. Számos sikerük közül kiemelkedik, hogy a Lord a 2003-as év életmű díjasa lett. Többszöri át-, illetve újjáalakulás után a zenekar és Vida Ferenc útjai öt évvel ezelőtt elváltak.
 
Közreműködnek: Lévai Tímea és Poppre Ádám
Az est házigazdája: Burkon László újságíró
Belépő: 200 Ft
 
Információ és jegyvásárlás:
Weöres Sándor Színház Jegyiroda
Szombathely, Király u. 11.
Telefon: 94/318-738
E-mail: jegy@wssz.hu
Nyitva tartás: hétfőtől – péntekig: 9 – 17 óráig, szombaton: 9 – 12 óráig
 

 

2010. február 08 (egész nap)



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Egy nő autójával előzés közben megcsúszott a jeges úton. A tűzoltók szabadították ki a járműből.

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink