A tavaly első ízben hatalmas sikerrel megrendezett Nádasdy Történelmi Fesztivál idén július 13-án és 14-én a Báthory Lakoma bevezető-rendezvénnyel kezdődik: ezen két napon exkluzív, korabeli ételekkel és italokkal ismerkedhetnek meg a XV.-XVI. század gasztronómiája iránt érdeklődők. A korhű lakoma a Nádasdy-vár bástyájából kialakított késő-reneszánsz étteremben kerül megrendezésre a Tinódi Fogadó által.

A Nádasdy Történelmi Fesztivál három napja, július 16-a, 17-e és 18-a a három részre szakadt török kori Magyarországot szimbolizálja.
A pénteki nap programjai a Magyar Királyság mindennapjait idézik fel játékos és látványos formában: megtaláljuk a mesemondókat, vásári mutatványosokat, kézműveseket és végvári vitézeket ugyanúgy, mint az országban már egyre erősödő jelenlétű oszmán csapatokat is. Fellépnek a helyi értékeket képviselő zenekarok, a Regös Együttes, a Lenvirág, a Kanona Band.
Esti fő programelemként a Hollóének Hungarica késő-középkori zenéje, és Soltis Lajos Színház Csongor és Tünde várszínházi előadása szolgál.
A fesztivál szombati napja – a „Magyar Virtus Napja” – látványos felvonulással kezdődik, melyen részt vesz a több, mint kétszáz, korhű viseletű és fegyverzetű hagyományőrző. A fesztiválprogram gerincét képező török kori hagyományőrzés, illetve a Vivát Huszár kísérőrendezvény szerepel a folytatásban: a XVI. századi török és magyar csapatok látványos csatája, valamint a szabadságharc és kiegyezés korát megjelenítő ügyességi lovasverseny a Nádasdy-vár parkjában ingyenesen látogatható.
Eközben a külső várban kézművesvásár, a magyar és török csapatok hagyományos tábora és a Villa Maecenae várja a látogatókat, a belső vár udvarán felállított nagyszínpadon pedig egymást váltják a különböző autentikus előadások, koncertek és gyermekprogramok. A nagyszínpadon este ismét a Hollóének felelős a hangulat felfokozásáért, az esti fő koncertet pedig a világszerte ismert Vágtázó Csodaszarvas world-music zenét játszó zenekara adja. A „magyar virtus” napjának keresztelt napot táncház zárja.
Vasárnapra virradva már a török hódoltság mindennapjai forgatagában találjuk magunkat: a Nádasdy-vár és Sárvár mezőváros utcáit fosztogató oszmán csapatok járják. A délelőtti órákra beszedik az adót, amit a „porta” rótt ki a hódoltság népére: a rablott marhák, jószágok és a janicsárnak szánt gyermekek csak Nádasdy Ferenctől remélhetik szabadulásukat. A Fekete bég csapatai a délelőtti ostromjáték során megkísérlik feltartóztatni a túlerőben lévő oszmán csapatot. Az oszmán uralom kellemesebb oldalából ad ízelítőt az a hatvan hastáncos, akik egymással vetélkedve ismertetik meg a hastánc művészetét a látogatókkal az Orient Mirage Hastáncfesztivál kísérő rendezvény keretén belül.
A kelet varázsát különböző mesék és bábszínházi előadások tárják a gyerekek elé, a felnőtteket fergeteges koncertjével az Arasinda és a Makám együttes repíti el a közel-keletre, és a Balkánra.
A Nádasdy Történelmi Fesztiválra kilátogatókat folyamatos, magas színvonalú gasztronómiai élmény is várja, a Nádasdy Ferenc Múzeum „Homo Novus” címmel kiállítással, valamint állandó, gyermekprogramokkal, különleges tárlatvezetéssel készül, az Esterházy Magánalapítvány pedig elhozza legjobb, legnívósabb, remekbe szabott borait.
Természetesen nem maradhat el a tavaly nagy sikert aratott kincskereső játék sem, melyet ez évben „Aditus Lauri” néven találnak meg az érdeklődők.
Ahogy tavaly is, furfangos kérdések megfejtése nyomán lehet eljutni a célig, azaz megtalálni a Nádasdyak elveszett kincsét. Ennek jutalmai exkluzív nyeremények fél millió forint összértékben.
A Nádasdy Történelmi Fesztivál belépődíjas programelemeire, azaz a Várudvarra idén egy hónapon át a Nádasdy-vár hídjánál felállított „InfóViskó” információs pavilonban, a
www.nadasdyfesztival.hu weboldalon, illetőleg a helyszínen lehet belépőjegyet vásárolni, de ugyanitt lehetőség lesz más városi rendezvényekről, illetőleg támogatóinkról is bővebb információt kapni.
A 2010-es A NÁDASDY TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL programjai
JÚLIUS 16. PÉNTEK
|
Időpont
|
Program
|
|
10:00
|
Ágyútűz – Bemutatkozik az Esterházy Privatstiftung
|
|
11:00
|
Korabeli ruhaköltemények bemutatója
|
|
12:00
|
Regős együttes koncertje
|
|
13:00
|
Vándormuzsikusok, igricek
|
|
15:00
|
Paprikajancsi bábszínház-Sárvár kincse
|
|
15:45
|
Homo Novusok – A Nádasdyak, Pálffyak és Esterházyak kiállítás megnyitója
|
|
16:00
|
Konkoly koncertje
|
|
17:00
|
Colombre Band koncertje
|
|
18:00
|
Hindi Fatima koncertje
|
|
19:00
|
Berecz András énekes, és mesemondó előadása
|
|
20:00
|
Csongor és Tünde – színházi előadás a Soltis Lajos Színház előadásában
|
|
21:15
|
Hollóének Hungarica régizene együttes koncertje
|
|
22:30
|
Vitézek bevonulása és táncház
|
JÚLIUS 17. SZOMBAT
|
Időpont
|
Program
|
|
9:00
|
Jelmezes felvonulás
|
|
10:00
|
Fesztiválmegnyitó a várparkban
|
|
11:00
|
Ostromjátékok I – hazai és nemzetközi hagyományőrző csapatok részvételével
|
|
11:45
|
Sárvári Néptánckör és a Lenvirág együttes folklór bemutatója
|
|
12:00
|
Szőke András és Bede Róbert gasztronómiai bemutatója
|
|
14:15
|
Paprikajancsi bábszínház-Sárvár kincse
|
|
15:30
|
Sitkei citerazenekar előadása
|
|
17:30
|
Korabeli esküvői ceremónia, vásárütés és kótya-vetye a vitézi táborban
|
|
18:30
|
Kátai Zoltán és Róka Szabolcs énekmondók előadása
|
|
20:30
|
Vágtázó csodaszarvas koncert
|
|
22:30
|
Vitézi táncház
|
|
24:00
|
Boszorkányégetés
|
JÚLIUS 18. VASÁRNAP
|
Időpont
|
Program
|
|
9:45
|
Naszredin Hodzsa meséi- gyermekprogram az Arasinda együttes előadásában – majd utána Devsirme – oszmán adószedők.
|
|
11:00
|
Ostromjátékok II. – hazai és nemzetközi hagyományőrző csapatok részvételével
|
|
12:30
|
Keleti Délibáb – Háremhölgyek árverése, Történetek hastáncra, Kígyóbűvölés
|
|
14:30
|
Szindbád kalandjai – Interaktív gyermek és családi műsor a Makám együttessel
|
|
16:00
|
Keleti Délibáb – hastánccsoportok bemutatkozása
|
|
17:00
|
Aditus Lauri – Lyoness Kincsvadász játék eredményhirdetése
|
|
17:30
|
Keleti Délibáb – hastánccsoportok bemutatkozása
|
|
18:30
|
Arasinda – török koncertje
|
|
20:30
|
Makám
|
Állandó programok:
Karikaturisták, hordószónok, ördögszekeres vásár, végvári vitézek, oszmán hódítók és huszárok tábori élete, íjászat, lovas kocsikázás, török bazár, hárem, stratégiai játék ólomkatonákkal, Villa Maecenae (Mecénások faluja),Vinum Banderium (Bemutatkoznak az Esterházy borudvar remekei), feketelőporos lövészet, honfoglalás kori jurta, korabeli lepények és pecsenyék vására, kikiáltók, komédiások, históriás utcazenészek, igricek, toronyzene, jövendőmondó, jelmez-, és ruhakölcsönző, Nádasdy Tamás Vitézlő Oskolája (gyermekfoglalkoztató apródnevelde), Oszmán adószedők mezővárosi portyája a városban. Honfoglalás kori nomád bemutató a Sárvári Íjászkör korabeli táborában.
Múzeumi programok:
Homo Novusok – időszaki kiállítás, lúdtoll-használat, miniatúrafestés, viaszpecsét-készítés, főúri patika, emléklap készítése, Lovagi tornaedzés – felkészülés a lovagi életre, Múzeumi kincskeresés
Kísérő rendezvényeink:
I. Orient Mirage (Keleti délibáb) Hastánc Fesztivál
A fesztivál több helyszínén folyamatosan elsősorban dunántúli hastánccsoportok lépnek fel. A hastáncfesztivál célja, hogy a hastánc magas színvonalú előadását, technikáját bemutassuk a nézőknek. Későbbiekben a győztesek gálaműsort is adnak a fesztivál zárónapján. A hastáncnak sokféle stílusa van, szinte valamennyi stílus megjelenik a három nap során is.
IV. Vivát Huszár:
A Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség 2010-ben 4. alkalommal hírdeti meg lovas tagegyesületei számára a Vivát Huszár! minősítő tornát, amely a Nádasdy Történelmi Fesztivállal egy időben Sárváron, a Nádasdy-várat körülvevő parkban kerül megrendezésre. 40 lovas huszár és 50 fő gyalogos honvéd érkezik az ország egész területéről hozzánk. Az érdeklődők testközelből láthatják és meg is tapasztalhatják a huszárok mindennapjait a háromnapos huszárminősítő próbán keresztül. A Szövetség kiképzett huszárai terep- és idomító versenyen mérik össze tudásukat, ezzel feledhetetlen élményt nyújtanak kicsiknek és szüleiknek egyaránt. Látogatóink részesei lehetnek korabeli huszárfelvonulásnak és toborzásnak is.
2010. július 16 - 2010. július 18