Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Sopron a "csillagok városa" lett - Június 30-án kezdődik a 2010-es VOLT fesztivál



A soproni VOLT fesztivál sztárjai hagyjanak maradandó nyomot a városban, ezt szeretné Sopron és a VOLT szervező csapata, ezért a hűség városát a "csillagok városává" nyilvánítják – közölte Lobenwein Norbert, a június 30-án kezdődő fesztivál egyik főszervezője a szombati sajtótájékoztatón.

Ismertetése szerint évente több világsztárt és unikális magyar előadót kérnek fel, hogy egy-egy facsemetét ajándékozzon Sopronnak. Egyúttal csillagot ábrázoló táblát is dedikálnak a hírességek, s a sztárok fellépéseire emlékeztető táblákat a tervek szerint a soproni belváros egyik kávézójába helyezik majd el.

A kezdeményezés célja, hogy néhány éven belül Sopront Európa-szerte olyan városként tartsák számon, ahol világsztárok hagynak nyomot, s ahol találkozni lehet fellépésük emlékével.

Volt Fesztivál, Sopron
 

Az első facsemetét Benkő László és Molnár György "Elefánt", az Omega együttes tagjai ültették el szombaton, majd kézjegyükkel is ellátták a csillagos táblát, amelyen a dedikálás dátuma is szerepel.

Ez a projekt bizonyára hozzájárul Sopron turisztikai értékének emeléséhez – vélekedett Lobenwein Norbert. Az ötlet megvalósítására nonprofit kft.-t alapítottak a VOLT fesztivál főszervezői. A kft. működését kuratórium ellenőrzi, amelynek elnöki tisztére Szájer József európai parlamenti képviselőt kérték fel. Fodor Tamás soproni polgármester – aki tagja a kuratóriumnak – a kezdeményezés támogatásáról biztosította az alapítókat a sajtótájékoztatón.

A négynapos fesztivál programját Fülöp Zoltán, a másik főszervező ismertette. Ebből kiderült, hogy sokféle zenei műfajjal találkozhat a közönség a rock and rolltól az elektronikus tánczenéig. A nyitónap a magyar rocklegendák napja lesz: egyebek között fellép a Deák Bill Blues Band, a 30 éves Edda, exkluzív koncertet ad az Omega, amely két év múlva ünnepli fennállásának 50. születésnapját.

A nagyszínpadon számos világsztár, köztük a Massive Attack, a The Prodigy, a Kruder and Dorfmeister lép fel.

A több mint kétszáz fellépőt felvonultató program hazai résztvevői között üdvözölhetik rajongói Ákost. A Kispál és a Borz szombaton búcsúzik a soproni közönségtől is. Az együttest a "Kispál és a VOLT" című fotókiállítással várják a rendezők, a tárlat az elmúlt két évtized voltos Kispál koncertjeiről ad áttekintést.

Az idén ismét lesznek színházi előadások, gyermekműsorok és kiállítások. Színre lép egyebek között a Táp Színház és Sopronban vendégeskedik a Momentown Társulat. EfZámbó István festőművész és csapata látványstúdiót épít fel és számos használati eszközt, köztük hűtőszekrényt, mosógépet, kenyérpirítót műtárgyakká alakít a fesztivál alatt. A VOLT végére megszülető alkotásokat a művész és a fesztivál szervezői a vatera on-line aukciós oldalon árverezik el, s az ebből befolyt bevételt az árvízkárosultak javára ajánlják fel.

A VOLT fesztivál Magyarország legismertebb vidéki zenei eseménye, amelyre az idén is több tízezer vendéget várnak a hűség városába. Az elmúlt évek sikerei nyomán a soproni VOLT felkerült a nyugat-európai fesztiválok térképére.




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink