Viperás verekedésbe torkollott egy játszótéri gyerekkonfliktus Sopronban

2014.07.14. 21:14

A két gyanúsított viperával és szerszámnyéllel támadt a négyfős társaságra Sopronban - írja a Police.hu.

 

A rendőrség ügyeletére 2014. július 12-én 18 órakor verekedésről tettek bejelentést. A soproni rendőrök a Kodály térre mentek, ahol két földre vitt férfit tartott vissza egy négyfős társaság. Az egyenruhásoknak elmondták, a játszótéren a gyerekek összevitatkoztak és bántalmazták egymást. A tizenéves fiúk az esetről beszámoltak szüleiknek, akik a térre mentek, hogy tisztázzák a történteket.

A padon ültek, mikor a két férfi fenyegetőzve  feléjük indult, majd teleszkópos vasbottal és szerszámnyéllel támadtak rájuk. Az egyik támadó viperával, társa a bottal kezdte ütlegelni az ott lévőket. A két társaság között kialakult verekedésben hárman könnyebben megsérültek.

A Soproni Rendőrkapitányság B. Ottó József 44 éves soproni és P. Zsolt 27 éves pápai ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

.