Hirdetés

Távozik Bernd Storck szövetségi kapitány
www.mlsz.hu

Távozik Bernd Storck szövetségi kapitány

2017.10.17. 18:55

Bernd Storck minden feladatkörében befejezi a munkáját.

Hirdetés

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége kedden ülésezett és ismét Bernd Storck jövője volt az egyik téma. Azért ismét, mert nyáron, az Andorra elleni történelmi vereség után is beszámolót kellett adnia, akkor az a döntés született, hogy bár történelmi vereség ide vagy oda, kap még egy esélyt.

Négy tétmérkőzéssel később (a letteket vertük, majd kikaptunk Portugáliától, Svájctól, végül Feröert győztük le) megint beszámolót kellett volna tartania Storcknak, akinek a távozását a szurkolók hangosan követelték az utolsó hazai vb-selejtezőn - írja a 24.hu.

Közel három után azt a bejelentést tették, hogy elfogadták Bernd Storck lemondását, aki közös megegyezéssel távozik. Nem csak mint szövetségi kapitány, hanem mint szakmai igazgató is.

A német szakember magyarországi karrierjének végeztével a szövetség legfontosabb feladata az elvárásoknak megfelelő, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező új szövetségi kapitány szerződtetése.

Az MLSZ elnöksége mai ülésén jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya közös megegyezéssel távozik az MLSZ-ből. Bernd Storck minden feladatkörében befejezi a munkáját a szövetségben. 

Egyúttal a testület felkérte Csányi Sándort, az MLSZ elnökét, hogy soron kívül kezdjen tárgyalásokat az új szövetségi kapitány kijelölése érdekében. Mint ismeretes, a válogatott november 10-én Luxemburgban, majd 14-én hazai pályán Costa Rica ellen játszik barátságos mérkőzést.

A szoros határidőre tekintettel az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség erre a két mérkőzésre megbízott szakembert kér fel.  Forrás: mlsz.hu

.