Hirdetés


Forma-1 - Itt a Brit Nagydíj rajtsorrendje
Archív fotó - MTI Máthé Zoltán

Forma-1 - Itt a Brit Nagydíj rajtsorrendje

Forma-1 Brit Nagydíj

2018.07.08. 11:57

Forma-1: Vasárnap délután rajtolnak a versenyzők.

Hirdetés

A hazai közönség előtt versenyző, négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így vasárnap ő kezdheti majd az élről a futamot.

    A 33 éves Hamilton sorozatban negyedik alkalommal, pályafutása során pedig hatodszor nyert időmérőt Silverstone-ban, az idén negyedszer, míg karrierjét tekintve már 76. alkalommal rajtolhat az első kockából.
    A második helyen a szintén négyszeres vb-győztes, a vb-pontversenyben most az élen álló Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a harmadik pozícióban a másik ferraris, a finn Kimi Räikkönen zárt.
    Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas negyedik lett az időmérőn, a harmadik sort pedig a két Red Bull-pilóta foglalja majd el: az ötödik kockából a holland Max Verstappen, a hatodikból pedig az ausztrál Daniel Ricciardo startolhat.
    Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol el Silverstone-ban.
 
    A teljes rajtsorrend:
    ---------------------

    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)
    5. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Esteban Ocon (francia, Force India)
    6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
    7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    8. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    9. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Williams)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)