Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa.
A család tájékoztatása szerint "Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez".
Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott kapuját 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.
Grosics Gyulát az elmúlt években többször kórházban ápolták, bevallása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, majd többször kilyukadt a tüdeje. Családja csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják.
A legendás Aranycsapatból - amely 1953-ban Londonban 6-3-ra verte Angliát - már csak Buzánszky Jenő él, a vele együtt 2011-ben a Nemzet Sportolói közé választott Grosicsot megelőzően Puskás Ferenc 2006-ban távozott az élők sorából.
Buzánszky: együtt mentünk volna Berlinbe
Buzánszky Jenő, aki Grosics Gyula pénteki halálával az egyetlen élő tagja a legendás Aranycsapatnak, mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről.
Buzánszky az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő 60. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.
"A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani - mondta az MTI-nek telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky. - A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége."
Az 1954-es svájci vb berni fináléjában a németek meglepetésre 3-2-re legyőzték az Aranycsapatot.
Csatár szeretett volna lenni
A 88 éves korában elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa 2011. február 4-én, 85. születésnapja alkalmából hosszabb interjút adott az MTI-nek, amelyben többek között arról vallott, hogy csatár szeretett volna lenni.
"Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem" - mondta az MTI-nek akkor az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben.
Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.
"1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1956-ban szabályozta, hogy csak utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk" - mondta Grosics, aki haláláig követte a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt tette lehetővé.
A pályafutása során Fekete Párducnak becézett sportember egészségével kapcsolatban akkor azt mondta, nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar. Bevallása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána többször lyukadt ki a tüdeje, emiatt öt éve hosszú ideig kezelték kórházban.
"A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés" - mondta Grosics.
A Dorogon született, 86-szoros válogatott hálóőr akkor még nem volt a Nemzet Sportolóinak tagja, s mint mondta, szavakkal nem kifejezhető mekkora megtiszteltetésnek gondolja ezt a címet. Alig több mint egy hónappal később pedig - 2011-ben - bekerült az illusztris társaságba csapattársával, Buzánszky Jenővel együtt.
A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke volt, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.
"Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, melyekre öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért" - mondta három éve Grosics, akinek életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.