A szocialisták kérdéseket tesznek fel Ágh Ernőné kinevezésével kapcsolatban

2010.09.07. 11:52

Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő édesanyját augusztus 30-án Orbán Viktor nevezte ki a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének. A szombathelyi szocialistáknak kérdéseik vannak.

„Új vezető a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal élén” címmel tartott kedden sajtótájékoztatót Horváth Attila, a Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezetének elnöke.

’Még véletlenül sem szeretném megbántani Ágh Ernőnét, aki életrajza szerint egész életét a közigazgatásban dolgozta le” – kezdte mondandóját a szocialista politikus, hangsúlyozva, hogy a sajtótájékoztató témája „egy tiszteletre méltó ember”, ugyanakkor a történet mellett szó nélkül nem lehet elmenni.

A történet az, hogy a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal új vezetője Ágh Ernőné, Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, városi képviselő, Fidelitas elnök édesanyja lett. (Az MTI ide vonatkozó háttéranyaga a cikk utáni keretben található.)

A szocialisták szerint ha hasonló eset fordult volna elő a szocialista kormány alatt, a Fidesz sajtótájékoztatót tartott volna a helyszíneken, a Hír TV pedig egy egész hétre leköltözött volna Szombathelyre. 

Ők „nem hajlandók ilyen szintre lesüllyedni”, ugyanakkor van néhány kérdésük az üggyel kapcsolatban.

Volt-e pályáztatás a vezetői állás betöltésére? Ha igen, megtudhatja-e a közvélemény, kik pályáztak még? Kik döntöttek Ágh Ernőné kinevezéséről? Ha nem volt pályázat, miért nem volt? Ki döntött arról, hogy ne legyen pályázat? Ha nem volt pályázat, ki az a személy, aki Ágh Ernőnét erre a felelősségteljes pozícióra javasolta? Ezek a kérdések Horváth Attila szerint azért érdekesek, mert egyelőre nem láthatók, hogy milyen átalakítások lesznek a közigazgatásban, milyen képesítés, szakmai tudás lenne kívánatos egy ilyen pozícióhoz.

A politikus egy „mendemondáról” is beszámolt, mely szerint Szakács Dávid városi fideszes képviselő lesz a megyei közigazgatási hivatal jogi vezetője. Ha ez kacsa, akkor nincs további kérdés, ha viszont igaz, akkor Szakács Dávid, tekintettel a két pozíció összeférhetetlenségére, lemond-e a képviselőségről?

Horváth Attila szerint hasonló kérdéseket vet fel, ha Ágh Péter is tagja lesz a következő szombathelyi képviselőtestületnek, hiszen annak döntéseit a közigazgatási hivatal bírálja el. Vajon ilyenkor elfogultságot jelet be a hivatal vagy születne-e garanciák a politikamentességre? – hangzik az ezzel kapcsolatos kérdés.
 

Kinevezték a közigazgatási hivatalok vezetőit

Átadta a fővárosi és a 19 megyei közigazgatási hivatal vezetőjének kinevezési okmányát Navracsics Tibor hétfőn az Országházban. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a kinevezettektől azt kérte, a közjó szolgálatának célja vezérelje őket munkájukban.

Az eskütétel után Navracsics Tibor beszédében azt mondta, a közigazgatási hivatalok újbóli működésével Magyarország az önkormányzati működést illetően is visszatér az alkotmányosság útjára.

Szeptember 1-jétől új feladattal is bővülnek a közigazgatási hivatalok: szakmailag meg kell alapozniuk egy új, egy jó államot, amely a közérdeket, az állampolgárokat szolgálja, amely részrehajlás nélkül csakis a törvényt veszi figyelembe, és amely lehetővé teszi, hogy Magyarországon az elkövetkező időszakban egy olyan szolgáltatás épüljön ki a közigazgatás területén is, amely a polgárok megelégedésével találkozik - fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.

"Tartozunk azzal az adófizető polgároknak, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk nekik" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a magyar közigazgatásnak minden porcikájával az emberek érdekét kell szolgálnia.
Navracsics Tibor a kinevezettek feladatának, felelősségének nevezte, hogy megyei szinten ismét "újjávarázsolják" a közigazgatást, és azt kérte tőlük, hogy a közjó szolgálatának célja vezérelje őket munkájukban.

A közigazgatási hivatalok szeptember 1-jével állnak fel ismételten a jelenlegi hét regionális államigazgatási hivatal helyett. A hivatalvezetőket Navracsics Tibor javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelent tájékoztatás szerint a közigazgatási hivatal vezetője Budapesten Haszonicsné Ádám Mária, Baranyában Bércesi Ferenc, Bács-Kiskunban Kovács Miklósné Molnár Ilona, Békésben Gulyás Imre, Borsod-Abaúj-Zemplénben Lukács Irén, Csongrádban Polner Eörs, Fejérben Balogh Ibolya, Győr-Moson-Sopronban Nagyné László Edit, Hajdú-Biharban Fazakasné Veszprémy Anna Mária, Hevesben Balás István, Jász-Nagykun-Szolnokban Csíkos Zoltán, Komárom-Esztergomban Tóthné Menczel Zsuzsanna, Nógrádban Nagy Zsuzsanna, Pest megyében Józsa Veronika Mária, Somogyban Neszményi Zsolt, Szabolcs-Szatmár-Beregben Galambos Ildikó Zsuzsanna, Tolnában Gerhátné Péter Mária, Vasban Ágh Ernőné, Veszprémben Nagylaki Csilla, Zalában pedig Sifter Rózsa. 

Budapest, 2010. augusztus 30., hétfő (MTI) 

 

.