Egyedül a szeretetkapcsolatokban tudunk különlegesek, pótolhatatlanok lenni, ennek ellenére az emberek nagy része úgy éli le az életét, hogy csak a szeretet illúzióját adják, illetve kapják – mondta el a szakember.
Fura dolog ez a pszichológia, gondolja a tudósító a Nyitott Akadémia legújabb szombathelyi előadása után a jegyzeteit böngészve, miközben kitalálja, hol tudja megfogni az este mondanivalóját. Mert a lapokon főképp magától értetődő összefüggések szerepelnek, amelyek felismeréséhez – ahogy mondani szokták – nem kell diploma. Nem akarom ismételni magam, mindezt megírtam már többek között egy Müller Péter-előadás kapcsán.
Mindazonáltal Almási Kitti előadásán is teltház van, annak ellenére, hogy a pszichológus először szerepel a helyi közönség előtt. Meg is említi a rendezvényt felkonferáló hölgy, hogy „el van ájulva” a hatalmas érdeklődést látva, sőt, az előadó is, aki néhány perccel később ugyanezekkel a szavakkal megerősíti az ájulás tényét.
Persze Almási Kitti nem ismeretlen szakember, hiszen rendszeresen hívják televízió-műsorokba, cikkeket ír különféle lapokba és könyvek is fűződnek a nevéhez. És nem mellesleg szimpatikus nő – ez az előadáson is bebizonyosodik: vicces, önkritikus, saját magán is nevet, láthatóan élvezi az előadást, ugyanakkor, ha kell, komoly és okosakat mondó, akár egy ideális barátnő. Ráadásul csinos, ezért fotózni is jó. Tehát minden adott ahhoz, hogy az előadó személyisége akkor is elvigye a hátán a rendezvényt, ha közbe-közbe porszem kerül a fogaskerekek közé.
Mert kerül, mindjárt az elején: az előbb említett konferáló hölgy több könyvet ajánl a közönség figyelmébe, közöttük Almási Kitti hamarosan megjelenő új kötetét. Persze ki olyan naiv, hogy azt higgye, a lélekbúvárkodás efféle formája csupán szeretetszolgálati tevékenység, nem üzlet is egyben, de a körülöttem ülők mégis morgolódni kezdenek akkor, amikor már a harmadik könyvre hívják fel a figyelmünket.
Almási Kitti gyakorlati szakember, ezért gyakorlati példák segítségével szemlélteti a problémákat.
Kezdésként elmondja, önismereti foglalkozásokon gyakran szembesül azzal, hogy az emberek nagy része már a néhány mondatos bemutatkozástól is szorong. Vajon mitől félünk egy ilyen veszélytelen helyzetben? Attól, hogy remeg a hangunk? És akkor mi van? Ha ezt az utóbbi kérdést egy-egy ilyen szituációban feltesszük magunknak, rájövünk, mennyire túldimenzionálunk bizonyos helyzeteket. És ha túldimenzionáljuk őket, akkor nem tudjuk megmutatni, kik vagyunk valójában.
Legtöbben nem tudják, mi az a gyökérprobléma, amelyből az efféle szorongások erednek. Csak azt érzékelik, hogy adott helyzetben az erős érzelmi bevonódás miatt nem azt mondják, illetve teszik, amit szeretnének.
Almási Kitti édesanyja példáját említette, akit 16 éves korában motorral hazavitt egy fiú. Ezt a szomszédok látták. Ezzel elindult a lavina, a lányt kikiáltották a falu rosszlányának. Az előadó egyszer megkérdezte az édesanyját, hogy mi nyomasztotta ebben a helyzeteben? Az, ahogy ezután a szomszédok ránéztek, és amit gondolhattak róla – jött a válasz. De kik neked ők? – tette fel a kérdést. A rólunk alkotott vélemények nagy része nem lényeges – mutatott rá az előadó.
Az előadás párkapcsolati problémákkal folytatódott. Almási Kitti e blokk alaphangját azzal a nem éppen pozitív megállapítással kezdte, hogy kevesen élnek boldog párkapcsolatban, mert a többséget vagy megcsalják vagy nincs párja. De miért nehéz megfelelő párt találni?
A fiúk, férfiak már az első lépést is leküzdhetetlennek tűnő akadályként élik meg: hogy lehet odamenni a másikhoz? Ezért inkább nem mennek oda; ezt látva megteszik helyettük a lányok. Manapság egyre jellemzőbb az internetes párkeresés is, de itt sem sokkal egyszerűbb a helyzet, mert azt tapasztalhatják, hogy ha saját magukat adják, az nem kell, ezért magukra erőltetnek egy szerepet.
A lányok, nők sincsenek könnyebb helyzetben, elég csak arra gondolni, hogy a női magazinok milyen tanácsokat adnak. Ha feljön hozzánk valaki, tegyünk az asztalra lefordítva egy könyvet, hogy a másik azt higgye, olvasunk. Rakjunk rendet, ha vendéget várunk. De nem otthonosabb egy olyan lakás, amelyben ugyan nem áll minden katonás rendben a helyén, de kuckós, és olyan, amilyenek mi vagyunk?
Ezek a színjátékok olyanok, mint a push up melltartó – előbb-utóbb azt is levesszük, akkor pedig kiderül, hogy a másik azt a homlokzatot szerette meg, amit eddig mutattunk neki, nem minket. És hamarosan jön a csalódás, mert 40 éven keresztül nem lehet játszani.
Hány olyan területet tudnak mondani az életükben, ahol saját magukat adhatják, és el tudják fogadni azt is, ha ez nem szimpatikus másoknak? - jött a következő kérdés.
Sok kört megfutunk annak érdekében, hogy kedveljenek minket, de a boldogsághoz vezető út nem ez. Tudni kell nemet mondani. Ez önmagában hatalmas fejlődést hoz. Csak a szeretetkapcsolatokban tudunk különlegesek, pótolhatatlanok lenni, ennek ellenére az emberek nagy része úgy éli le az életét, hogy a szeretnek csupán az illúzióját adják, illetve kapják.
Kit tartunk értékesnek? Ha férfiakról van szó, akkor a pozíció számít. Ez mérhető, csak éppen semmi köze sincs ahhoz, hogy kik vagyunk, és olyan dolgokat áldozunk fel érte, amelyekben önmagunk lehetnénk. Mert bánhatjuk, ha a gyerek már leérettségizett, és hirtelen rádöbbenünk, hogy nem voltunk ott, amikor iskolába kellett vinni, amikor beteg volt, nem osztoztunk az örömeiben, mert a pozícióért dolgoztunk.
Sok nőt a pénz, az anyagi biztonság befolyásol a párválasztásnál. Csakhogy ez a lufi hamar kipukkad, mert előbb-utóbb jön valaki más, aki fiatalabb, szebb. És következik egy meglehetősen megalázó, lélekromboló szakasz, mivel a nők többsége ennek ellenére benne marad a kapcsolatban.
Ha van párunk, tanulságos lehet felmérni valamit: Almási Kitti tapasztalatai szerint az esetek 90 százalékában azért hozunk rossz döntéseket, mert nem ismerjük a másikat. Hiszen ő éppen úgy homlokzatot épít, mint mi. Empátiás játék: beszéljünk őszintén arról, melyik fél mit érzett az adott szituációban. Megdöbbentő lesz, mennyire más válaszokat kapunk, mint amire számítunk.