Megérkeztek Szombathelyre a Tours-i zarándokok

2016.05.11. 18:28

A 43 fős csoportot a tours-i érsek vezeti.

Veres András megyéspüspök és Puskás Tivadar polgármestere köszöntötte a franciaországi Tours-ból érkezett zarándokokat a Szent Márton-templom előtt.

2016-ban ünnepli a Katolikus Egyház Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Ez különösen fontos esztendő a Szombathelyi Egyházmegye számára, hiszen Szombathelyen, az ókori Savariában született Márton. Egyházmegyénk patrónusa olyan szent, aki példát mutat minden ember számára a tökéletes Krisztus-követésre, a felebarát iránti testvéries magatartásra.

A jubileum kapcsán a Szombathelyi Egyházmegye hívei, Szombathely Megyei Jogú Város delegációjának részvételével, 2015 őszén zarándokoltak el Tours-ba. Érintették azokat a helyeket, ahol Márton is megfordult élete során, ahol kifejtette hithirdető, illetve püspöki tevékenységét.

2016. május 8-13. között a Tours-i Egyházmegye hívei vesznek részt zarándoklaton. A magyar mellett szlovák és osztrák településeket, Szent Mártonnal kapcsolatos emlékhelyeket is felkeresnek. A 43 fős csoportot Bernard-Nicolas Aubertin tours-i érsek vezeti.

Május 11-én tartózkodtak Szombathelyen a zarándokok: szentmisét mutattak be a Szent Márton-templomban, megtekintették a templomot és a Szent Márton Látogatóközpontot, majd a Székesegyházat és az egykori Papi Szemináriumot (ma Brenner János Kollégium). Délután Csajtán (Schachendorf) fogadták a zarándokokat. Este a Városházán köszöntötték őket.

Fotó: szombathely.hu / Benkő Sándor

.