Alpokalja-Online
2012. február 8. szerda
Ma: Aranka névnap
Holnap: Abigél névnap

A Szombathelyi Képtár 2010. februári programja



Jankovics Marcell kiállítása, a K17 alkotóközösség kiállítása és egy fotókiállítás az Iseum történetéről.

Február 4- 27.
Jankovics Marcell kiállítása
Filmszínek c. illusztrációi

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, művelődéstörténész, könyvillusztrátor, festő és író, akinek eddigi gazdag munkásságából csak a legismertebb tevékenységeit ragadtuk ki.
A Kossuth díjas művész, aki a Duna TV egyik alapító tagja, első magyarként vehette át 2009-ben a Leonardo da Vinci díjat, melyet a Kulturális Világtanács adományozott a kortárs vizuális művészet érdekében végzett tevékenyégéért.
Nevéhez fűződnek az olyan nagysikerű animációs filmek, mint a Magyar népmesék, a János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról. A Sisyphus című rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték 1974-ben. 1977-ben e művével elnyerte a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díját.
Madách Imre „Az ember tragédiája” című művéhez 1983-ban írta meg a film forgatókönyvét. A film elkészítése 20 év munkája eredményeképpen a végéhez közeledik, eddigi pályájának csúcsteljesítményeként.
A Szombathelyi Képtárban bemutatásra kerülő anyag válogatás azokból az illusztrációkból, melyek Az ember tragédiája, valamint az Ének a csodaszarvasról című animációs filmekhez készültek.
A kiállítás megnyitó után lesz az ősbemutatója Az ember tragédiája című filmjéből a Londoni színnek a Képtárban. Az egész kiállítás alatt megtekinthetők lesznek folyamatosan a filmből az Egyiptomi szín, valamint a Római szín.

február 11. – március 25.
Iseum 1955 – 2010.
fotókiállítás

Isis savariai templomának modernkori története fotódokumentumokon az 1955-ös megtalálásától a tavaly ősszel megindult rekonstrukció kezdetéig. A dokumentarista szemléletű fotókon visszaidézhető az egykori ásatás, a műemléki rekonstrukció, majd annak pusztulása és a 2001-ben újra kezdett régészeti kutatás fontosabb pillanatai.

Február 18. – március 6.
K17 alkotóközösség kiállítása

Részt vevő művészek: Bartek Péter Pál, Bodorkós András, Oroszy Csaba, Stekovics Gáspár, T. Takács Tibor, Veres Éva, Veres Gábor.




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

Aktuális

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink