Alpokalja-Online
2012. február 8. szerda
Ma: Aranka névnap
Holnap: Abigél névnap

A Szombathelyi Képtár 2010. májusi programjai



A NYME-SEK végzős hallgatói is kiállítanak.

 

Május 8-ig
Fele-fele: Kerámia kiállítás

„Vakrandi az agyagozó korongon, komoly következményekkel.”

Az ICCA vezetője, Ucki Kossdorff volt az ötletadója a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió által megrendezett szimpóziumnak, melyre 17 résztvevőt hívtak meg 9 országból.

Alkotási módszerük a következő volt: amit az egyik művész elkezd, azt félúton átveszi tőle egy sorsoláson kiválasztott másik alkotó, és ő fejezi be, saját elképzelése szerint. A mintafolyamat megtervezett, de egyben spontán – erre utal a „blind date”, mint jelző. Az elkészült anyag kerül bemutatásra a művészek saját munkái mellett.

Részt vevő művészek: Geszler Mária (HU), Ester Beck (Israel), Petra Bittl (D), Luo Xiao Chong (China), Christa Ecker-Eckhofen (A), Constance Ferdiny-Hoedemakers (NL/A), Elfi Grünsteidl (A), Nica Haug (D), Monika Hinterberger (A), Gudrun Kainz (A), Ucki Kossdorff (A), Thomas Jan König (D), Michaela Meissl (A), Walter Meissl (A), Gabriela Nepo-Stieldorf (A), Georg Niemann (A), Heide Nonnenmacher (D), Szilvia Ortlieb (HU/A), Cristina Popescu-Russu (RO), Liviu Russu (RO), Johanna Rytkölä (FIN), Verinka Thurin (I) , Marc Verbruggen (BE), Christa Zeitlhofer (A)

 

Május 15-ig
Művészetoktatás

Hagyományosan április 28-án a Váci Utcai Általános Iskolával kooperálva valósul meg a program, melynek során a képzőművészeti része a fesztiválnak, a képtárban kerül bemutatásra.

 

Május 7-29.
Kodolányi László
szobrászművész

1964-68: Magyar Iparművészeti Főiskola. Kőszegen él.

1971: Nemzetközi Ékszer kiállítás ezüstérme, Jablonec. Kodolányi eredetileg formatervező és ötvös, valamint az utolsó évtizedben mint szobrász is működik. 1991-től 95-ig a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola tanára. 1971-ben ezüstérmet nyert a Nemzetközi Ékszertriennálén Csehországban,1974-ben díszdiplomát kapott.

Munkássága meglehetősen egyéni színnel gazdagítja a magyar képzőművészeti palettát. Ékszerek, kovácsolt cégérek mellett korábban nagyméretű, lemezekből készített lendületes madárformákat csinált, melyek rendkívül költői műdarabok voltak. Eredetüket tekintve sok rokon vonással kapcsolódtak az ötvösséghez, ami a szobrászatnak elég nemes válfaja. Néhány éve elkezdett sorozata az Újrahasznosított tárgyak, különféle, korábban más célokat szolgáló eszközök művészi kollázsai, összeállításai.

 

Május 19-június 15.
Kezdőtőke: a NYME-SEK végzős hallgatóinak kiállítása

Első alkalommal mutatkoznak a Bolognai oktatás bevezetése óta a BA végzettségű hallgatók, képi ábrázolás, kézműves témakörben, illetve a volt képzési rendszer negyedévesei, lényegében diplomakiállításon.




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A fiatalember súlyosan megsérült.

Aktuális

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

A Mérlegeket új dolgokra sarkallják a bolygók, de ehhez előbb le kell zárniuk a múltat, a Halak számára pedig a február egy érzelmi mix lesz örömökkel és bánatokkal.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink