Szombathelyi Szent Márton Ünnep: részletes program (2012. november 4-18.)

2012.10.29. 16:46

Lampionos felvonulással, színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal emlékeznek meg a legendás hírű Márton püspökről Szombathelyen.



    A Márton-napi kultuszhoz kapcsolódó nagyszabású programsorozat november 4-én kezdődik - közölte Grünwald Stefánia, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója a rendezvényeket beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

    A székesegyházban misztériumjátékot mutatnak be Szent Márton életéről, de az érdeklődők szervezett városnéző túrán is megismerhetik a püspök életútját. Jótékonysági hangversenyt rendeznek a szombathelyi Markusovszky Kórház szemészeti osztálya javára, Átélt mítoszok címmel pedig Kéky-Magyar Éva festő, grafikus alkotásaiból nyílik kiállítás a Képtárban.

Szent Márton ünnep Szombathely


 Márton napi kirakó címmel szabadtéri játszóprogramot szerveznek a Fő téren, amelynek során kiderül például, mi a jelentősége annak, hogy milyen színű lovon érkezik Szent Márton, mit jelent, ha Márton napján a lúd jégen áll, mi is az a Szent Márton vesszeje és szabad-e Márton napon ruhát mosni.

    A Szent Márton emléknapjához kapcsolódó időszakban az egyházi tiszteletadás mellett felelevenítik a néphagyományokat is. Márton-ludat vágnak, megkóstolják az újbort, a liba mellcsontjából megjósolják az időjárást. A szombathelyi éttermek gasztronómiai rendezvényekkel, jellegzetes libaételekkel készülnek az ünnepre.
    Az ifjabb korosztályt két héten át várják az Agora-Gyermekek Házába, ahol a kézműves foglalkozásokon posztólibát, lámpást készíthetnek, megtanulhatják a húzott rétes, vagy a Márton kifli sütését is. A galériában Magyar Királyok Panoptikuma címmel nyílik kiállítás életnagyságú figurákból.

    November 9-én a Savaria Legio vezetésével lampionos felvonulás indul a székesegyháztól a Szent Márton-templomig. Másnap kétnapos Szent Márton-napi országos nagyvásár nyílik a Vasi Múzeumfaluban.

    Márton püspök (316-397) Savaria, mai nevén Szombathely szülötte. A családi hagyományt követve a római hadsereg katonájának állt, de egy látomás hatására megkeresztelkedett, és apja tiltása ellenére elhagyta a katonai pályát. Zarándoklatai során szinte egész Európát bejárta. Franciaországban Poitiers mellett kolostort alapított, majd 371-ben Tours püspökévé választották. A legenda szerint a püspöki tisztség elől a baromfiólba bújt el, de a libák gágogásukkal elárulták.

    Halálát követően a Loire folyón vitték a holttestét Toursba. A szájhagyomány szerint a hideg novemberi napon amerre a hajó elhaladt, valamennyi gyümölcsfa kivirágzott a folyó partján. Tours-i sírja fölé hívei később templomot emeltek.


Szent Márton Ünnep 2012
Szombathely
részletes program


November 4. vasárnap 16.00
Szent Márton Plébánia, Szombathely, Szent Márton u. 40.
Kiadványbemutató
a SI-HU-1-1-003/02 sz. VIA SAVARIA pályázat támogatásából megvalósuló, a Szent Márton-templomról készült kiadványok bemutatása.

November 5-16.  AGORA – Gyermekek Háza
Szent Mihálytól Péter Pálig és Matéria
Kézműves foglalkozások óvodás és iskolás csoportoknak – előzetes jelentkezés alapján.
A Márton napi készülődés választható témái:
- posztóliba készítése;
- húzott rétes vagy Márton kifli sütése;
- lámpás készítése.
Részvételi díj: 250 Ft/fő

November 5-18. AGORA – MSH galéria
Magyar Királyok Panoptikuma – kiállítás
Magyar királyok életnagyságú figurái
Belépőjegy árak: Óvodás, iskolás csoport (előzetes bejelentkezéssel): 400 Ft/fő (Kísérő pedagógusnak ingyenes.)
Felnőtt: 700 Ft, Gyerek, diák, nyugdíjas: 500 Ft

November 6. kedd 19.00 AGORA – MSH
Takács Nikolas és a Fool Moon énekegyüttes
Hallelujah – gospel koncert

Takács Nikolast a 2010-es X-faktor egyik döntőseként ismerhette meg a szélesebb nagyközönség. Ezúttal az állandó zenész barátai (Kardos Norbert – zongora, Csányi István – saxofon) mellé a Fool Moon énekegyüttest hívta meg, akikkel mind zenei, mind hitbéli tartalmában a hozzá oly közelálló gospel műfajában szeretne újabb élményeket nyújtani, hívőknek, világi embereknek – mintegy hidat építve közöttük – egyaránt.
Belépődíj: 3500,- Ft

November 7. szerda 10.00-13.00 és 14.00-17.00 AGORA Központ
„Időkerék” – helytörténeti vetélkedő
5-6. osztályos, 5 főből álló általános iskolás csapatok részvételével – előzetes jelentkezés alapján. Szent Márton emlékekhez kötődő izgalmas felfedező, feladatmegoldó, kutató játék Szombathely belvárosában: a Savaria Múzeum és a Szent Márton Látogatóközpont érintésével. Az egyes helyszíneken kb. 30 perces feladatmegoldás vár a résztvevőkre, melyek kapcsolódnak a helyszínek kiállítási anyagához az eddig megszerzett történelmi-helytörténeti ismereteikhez. A feladatok a csapatok együttműködő készségére, kreativitására, a történelmi ismereteik alkalmazására épülnek. A feladatok között szerepel: totó, keresztrejtvény, képfelismerés, mozaikkép összeállítása, ügyességi játék. A csapatok forgószínpadszerűen keresik fel a helyszíneket és teljesítik a feladatokat, teljesítményüket pontozzuk és jutalmazzuk.


November 8.-december 22.
Képtár, Szombathely Rákóczi Ferenc u.12.
Kéky-Magyar Éva festő, grafikus: Átélt mítoszok c. retrospektív kiállítása
Megnyitó: november 8. csütörtök 17.00
Kéky-Magyar Éva sajátos művészetének kialakulásában nemcsak tehetségének, hanem életrajzi körülményeinek is nagy szerepe van. Akkor kezdte el akadémiai tanulmányait, amikor (az ’50-es évek második felében) Magyarországon e szakterületet a külföldtől való elzárkózás jellemezte. Ebben az időszakban Nyugat-Németországban tanult és az itt elsajátított látásmód segítségével közelebb jutott az art brut és pop art irányzatokhoz. A ’60-as évektől a ’70-es évek elejéig Ausztráliában tanulmányozta a kortárs tendenciákat, ugyanakkor elmélyedt az ottani ősi mitológia világában, amelyet egyedülálló módon ötvözött a modern szemlélettel. A ’70-es évek elején, Szombathelyen letelepedve tovább dolgoztak benne ezek az élmények, ugyanakkor egyik úttörője lett a komputerművészetnek is, melyben egyedülálló módon használta fel azt a motívumkincset, amelyet korábban Ausztráliában fedezett fel. Alkotásai expresszívek, sokszor szürreálisak. A jól elsajátított grafikai tudásnak köszönhetően kalligráfiája meggyőző, mindemellett megfigyelhető a bátor, egyedi színhasználat is. A kiállításban művészetének összes szegmensét megismerhetjük, és meggyőződhetünk arról, hogy egy komoly figyelemre érdemes életművel állunk szemben.


November 8. csütörtök 16.00
Székesegyház, Szombathely, Mindszenty tér 1.
Misztériumjáték Szent Márton életéről
A Brenner János Általános Iskola növendékei jelmezes játék keretében mutatják be a szent püspök életútját. Az előadásra szerettel várnak minden szombathelyi gyermeket, szüleiket és minden kedves érdeklődőt .


November 9. péntek 10.00-11.00 és 14.00-15.00
Tourinform Iroda, Szombathely, Király u. 1.
„Szent Márton nyomán” – Ingyenes idegenvezetés magyar, angol nyelven
Útvonal: Székesegyház – Szily János szobra – Fő Tér – Szent Márton-templom és Látogató Központ
A Vas Megyei Önkéntes Centrum közreműködésével a Tourinform Irodától indul a séta. Az érdeklődők a túra során megismerhetik Szent Márton életútját, szombathelyi kötődésének jelentőségét, valamint a város történetét.

November 9. péntek 13.00-18.00
November 10. szombat 10.00-13.00 Szombathely, Fő tér
„Márton napi kirakó” – szabadtéri játszóprogram
Szent Márton napjához kötődő, néphagyományokat megismertető játszóprogram óvodás és iskolás gyermekcsoportoknak, családoknak. A játékos pontgyűjtő verseny 8-10 játékhelyszínen zajlik: kirakójáték és szerencsekerék, állatterelés szokása, lámpagyújtás és adakozás hagyománya, mosás és teregetés szokása, jelképes borkóstolás, rétes nyújtás, libatömő játék.
Az ügyességi és gondolkodtató feladatokon keresztül a résztvevők megtudhatják, mi a jelentősége annak, hogy milyen színű lovon érkezik Szent Márton, mit jelent, ha Márton napján a lúd jégen áll, mi is az a Szent Márton vesszeje, szabad-e Márton napon ruhát mosni, libát enni, miért e napon verik csapra az újbort tartalmazó hordót, miért sütöttek rétest az asszonyok, miért ekkor gyújtanak lámpást. Minden megoldott feladatért pecsét és a játék végén jutalom jár.
Kapcsolódó programok: kézműves foglalkoztatók (pl. libahajtogatás, lampionkészítés) és néptáncos szabadtéri műsor.

November 9. péntek 17.00
Székesegyház Szombathely, Mindszenty tér 1.
Vesperás – esti dicséret
A hívek a megyéspüspök és a papnövendékek vezetésével a Szent Márton napi zsolozsmából az esti dicséretet imádkozzák. Az imaóra előénekesei a Székesegyház Werner-kórusának és a város plébániai énekkarainak tagjai. A vesperás himnusza, a zsoltárokat keretező énekek, a fohászok felidézik Márton püspök személyiségének legjelentősebb vonásait.

November 9. péntek 17.45
Székesegyház – Szent Márton-templom
Lampionos felvonulás és Szent Márton szobrának megkoszorúzása
Útvonal: Székesegyház – Széchenyi utca – Fő tér – Savaria tér – Szent Márton utca – Szent Márton-templom
A Savaria Legió által vezetett lampionos felvonuláshoz bárki csatlakozhat!
Koszorúzás és ünnepség a Szent Márton szobor előtt. Ezt követően a SI-HU1-1-003/02. sz VIA SAVARIA pályázat keretein belül restaurált Szent Márton oltár és felújított Szent Márton kápolna megáldása.

November 10-11. szombat-vasárnap 9.00-17.00
Vasi Múzeumfalu, Árpád u. 30.
Szent Márton napi országos nagyvásár
Az országos hírű Szent Márton napi vásárra hazánk szinte valamennyi szegletéből érkeznek minőségi portékákat kínáló árusok, de – ahogyan ez lenni szokott – az erdélyi kézműipari termékek sem hiányoznak majd a palettáról.
A nagyszínpadon zajló programok között lesz gyermekelőadás, néptánc, népzene s más, vásári hangulatot idéző előadás, bemutató. Az egész napos nézelődésben, alkudozásban megfáradt látogatók megkóstolhatják a kürtőskalácsosok, gesztenyesütők friss csemegéit, a lacikonyhák kínálta libaétkeket, majd koccinthatnak egyet a jobbnál jobb borokat kínáló gazdáknál. Szent Mártonhoz kapcsolódó népszokásokkal, ügyességi játékokkal, illetve gyermekfoglalkoztatókkal a múzeumfalu egész területén találkozhat a tisztelt nagyérdemű. Belépőjegy: 800 Ft, kedvezményes: 400 Ft


November 10. szombat 10.00
Székesegyház Szombathely, Mindszenty tér 1.
Püspöki koncelebrációs szentmise az egyházmegye védőszentjének ünnepén
Főcelebráns: Várszeghi Asztrik OSB, pannonhalmi főapát
A hagyománynak megfelelően az idei évben is külön meghívást kapnak a Szent Márton templommal rendelkező települések. A szentmise végén a Márton püspök ereklyéit őrző herma előtt közösen imádkoznak közbenjárásért, pártfogásért.

November 10. szombat 10.00-13.00
Fő tér, Király utca
Segítő Szent Márton – az egészségtudatos családokért: szűrések, reformételek kóstoltatása

November 10. szombat 18.00
Bartók Terem
Szent Márton Napi Díjátadó Gála

November 11. vasárnap 14.00
Szent Márton Plébánia és Látogatóközpont, Szombathely, Szent Márton u. 40.
A 100 éves magyar cserkészet történetét bemutató kiállítás megnyitója
A Magyar Cserkészszövetség III. Kerületének kiállítása.  1912. december 28-án megalakult a Magyar Cserkészszövetség, ökumenikus jellegű, nyitott és demokratikus szemléletű ifjúsági társadalmi szervezetként mely Isten, Haza, Embertárs-szolgálat hármasságával tesz töretlenül a mai napig a magyarságért.

November 11. vasárnap 16.00
Szent Márton Plébánia és Látogatóközpont, Szombathely, Szent Márton u. 40.
Híres szombathelyi nők - gr. Batthyány Erzsébet
Dr. Zsámbéki Monika művészettörténész dedikálással egybekötött könyvbemutatója
A kiadvány a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelenik meg. Ezzel egy időben kiállítás nyílik gr. Batthyány Erzsébetről. A belépés díjtalan!

November 11. vasárnap 18.00
Szent Márton-templom, Szombathely, Szent Márton u. 40.
Búcsúi szentmise a Szent Márton-templomban

November 12. hétfő 10.00
MMIK – Színházterem, Szombathely, Ady tér 5.
Az országjáró király
A Soltis Lajos Színház előadása

November 12. hétfő 19.00
AGORA – Szalon, Szombathely Fő tér 10.
Kodály és...
A Művészeti Szakközépiskola versenygyőztes ének szakos diákjainak és tanárainak hangversenye Kodály Zoltán és más zeneszerzők kompozícióiból.
A hangversenyen fellép:
- Szűcs Attila, a 2012. évi Országos Szakközépiskolai Énekverseny I. helyezettje és tanára Czeller Krisztina, a verseny tanári különdíjasa;
- Pogácsás Zsuzsanna, több musical- és operett verseny győztese;
- Szegedi Benjámin, a 2012. évi Országos Szakközépiskolai Énekverseny III. helyezettje és tanáruk, Magyar Szilvia.

Zongorán kísérnek:
Pék Marianna és Vlasitsné Kardos Éva                                  
Közreműködnek:
Molnár Dániel – brácsa és Hirschberg Henrik – zongora (a szakközépiskola tanárai).
A jótékonysági hangversenyen összegyűlt adományokat a szombathelyi Markusovszky Kórház szemészeti osztálya javára utalják át.


November 14. szerda 18.00  AGORA – Szalon
Four Bones Quartet: „Crossroads” – lemezbemutató koncert
2011 szeptemberében jelent meg nagylemezük ”Crossroads” címmel. A lemez kiváló magyar zeneszerzők műveit mutatja be, melyek kifejezetten az együttes számára íródtak a tangótól egészen a crossoveren át népies, jazzes elemekkel tűzdelve egy kicsit másképpen megközelítve a kortárs zenét. A zeneművészek kifinomult stílusérzéke és magával ragadó előadásmódja kortól, nemtől és földrajzi hovatartozástól függetlenül a közönség széles csoportját képes bevonni a hazai kortárs zenei izgalmas világába.
A koncerten közreműködő zenészek:
Juhász István – harsona, Villányi László – harsona, Halász Ágoston – harsona, Gyetvai Péter – harsona, Horváth Gábor “Tojás” – zongora, Nagy Zsolt – ütőhangszerek
Belépődíj: 1800 Ft

November 15. csütörtök 18.00 AGORA – MSH nagyterem
Popper Péter: A karnevál vége
A „Részemről mondjunk mancsot” és a „Ne menj a romok közé” c. könyvek színpadi változata
Színpadi vallomás sok mosollyal és szomorúsággal, de mindvégig abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat… Magyarország valaha volt egyik legnépszerűbb pszichológusa, gyermekpszichológusa, vallási gondolkodója, közéleti személyisége tavaly ment el közülünk. Élete utolsó harmadában nagy hatást gyakorolt rá a buddhizmus, és a buddhisták élőlényszeretete.
Előadásunk alcíme: „Életmese állatokról és emberekről". Kötelező darab Popper Péter rajongóknak, színházba járóknak, otthon elmélkedőknek és persze minden állatbarátnak!
Szereplők: Professzor – Perjés János, Színésznő – Malek Andrea, Kutya – Lili
Színpadra alkalmazta: Perjés János
Díszlet: Bori Tamás
Jelmez: Mohácsi Nóra,
Rendező: Bori Tamás
Belépődíj: 2600 Ft


November 15. csütörtök 19.00
MMIK – Színházterem, Szombathely, Ady tér 5.
Nyitott akadémia - Dr. Bagdi Emőke előadása
November 16. péntek 16.00
Találkozás helye: Fő tér (Szentháromság szobor)
Szent Márton és Szent  Quirinus nyomában a belvárosban
A „Szombathelyi séták” programsorozat rendezvénye
Útvonal: Fő tér – Kossuth Lajos utca – Szent Quirinus-emlékmű – Várköz – Papi Szeminárium – Székesegyház – Fő tér
Találkozás 16.00 órakor a Szentháromság szobornál
A sétát vezeti: Orbán Róbert
A részvétel ingyenes!

November 17. szombat 15.00-18.00 AGORA – Gyermekek Háza
Szent Márton családi játszóház
Különféle kézműves technikák kipróbálása, vásárfia készítése, népszokások felelevenítése.
Részvételi díj: 420 Ft/fő vagy 1300 Ft/család

November 18. vasárnap 9.00-13.00
MMIK, Szombathely, Ady tér 5.
Üveggolyó – családi nap Gazdag Erzsi emlékére
A Mesebolt Bábszínház és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ közös rendezvénye
A belépés díjtalan!

November 18. vasárnap 16.00-19.00
Szent Kvirin Plébánia, Rendház és Oratórium, 9700 Szombathely, Táncsics Mihály utca 44.
„Ahol a két savariai szent találkozik” – oratóriumi játékdélután
16.00 Köszöntő, gondolatébresztő a savariai szentekről
16.15-17.00 Bazárjáték
A gyerekeknek felállított állomásokon különféle – a savariai szentekhez kötődő - játékos, logikai, ügyességi feladatokat, totót kell majd megoldaniuk, melyekért kuponokat kaphatnak. A kuponokat ajándékokra lehet beváltani.
17.00- 17.45 Méta várjáték (időjárásfüggő)
17.45 – 19.00 Ping-pong verseny/ Csocsó verseny
19. 00- 19.15 Esti ima

November 18. vasárnap 16.00
Szent Márton-templom, Szombathely, Szent Márton u. 40.
Soós Gábor orgonaművész koncertje
Műsor:
G. Muffat (1653-1704): Toccata prima
M. Weckmann (c.1616-1674): Fantasia ex D
D. Buxtehude (1637-1707): Ciacona in c (BuxWV159)
J. P. Sweelinck (1562-1621): Ricercare a1
A. van Noordt (1619-1675): Fantasia in d
J-Fr. Dandrieu (1682-1738): Offertoire pour le Jour de Pâques "O filii et filiae"
J. P. Sweelinck: Ich fuhr mich über Rheine
H. Scheidemann (1595-1663): Galliarda ex D
J. S. Bach (1685-1750): Allabreve in D (BWV 589)


November 18. vasárnap 19.00
AGORA – Művelődési és Sportház
Hobo – Ars Blusica
Ahogy Földes Lászlótól, azaz Hobótól megszokhattuk, előadásának tematikája ezúttal is a költészet és a zene körül forog. Költészethez kapcsolódó részt egy József Attila sor idézi meg „ha költenél, s van rá költség”, míg a zenei rész egy Ady sorral foglalható össze: „Történelmi lecke fiúknak”! Hobo, zenészeivel ízelítőt ad a készülő „Requiem a bluesért” című összefüggő műből is. Így az esten elhangzik majd néhány vadonatúj Viszockij - és Bob Dylan- fordítás és Hobo-Póka szerzemény is.
A zenekar: Földes László – Hobo, ifj. Tornóczky Ferenc – gitár, Póka Egon – basszus gitár, Szakadáti Mátyás – dob
Belépődíj: elővételben 2500 Ft, a koncert napján: 3000 Ft
 

Tourinform Iroda szolgáltatásai:
Szent Márton kvíz-játék és Szent Márton receptverseny
Tourinform Iroda, Szombathely, Király u. 1.
E-mail: szombathely@tourinform.hu

.