Talpig Vasban: Pete György könyvének bemutatója (Berzsenyi Könyvtár, jún. 17)
alon, 2010. június 12. - 6:20Pete György
TALPIG VASBAN
című
könyvének premiere
A kötetet bemutatja
Dr. Láng Gusztáv
irodalomtörténész
Időpont: 2010. június 17-én csütörtökön 17 óra
Helyszín: Szombathely, Berzsenyi Dániel Könyvtár, előadóterem
Pete György szerkesztő, irodalomkritikus, könyvkiadó 1944-ben született Budapesten. Nyomdászként dolgozott, majd magyar-történelem szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pályáját a Művelődési Minisztérium irodalmi osztályán kezdte, majd 1977–1999 közt főszerkesztője az Életünk című szombathelyi irodalmi folyóiratnak, amely irányítása alatt országos jelentőségre tett szert. Az Életünk Könyvek kiadójaként elindított számos fontos könyvsorozatot, többek közt a nyugati magyar irodalom, a grúz kultúra vagy Hamvas Béla életművének megismertetése céljából. A kilencvenes évek végén létrehozta az Életünk–Faludi Ferenc Alapítványt. Közéleti szerepvállalásának kiemelkedő szakasza az 1989–90-es változások előkészítésének ideje. Az e kötetben szereplő írások jelentős része ebben az időszakban keletkezett.
A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára Nyugat-Magyarország első történelmi könyvsorozata. Mai szerzők munkáinak ugyanúgy helyet ad, mint a múlt kincsestárában talált értékeknek. Célja a széles értelemben vett történeti önismeretünk szolgálata, a magyar jövő hitének erősítése.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Hozzászólások
-
HVGBotanoo: Legyen Ön is karbonkereskedő!
-
Ne aggódj, az állami iskolákTeljes körű ellenőrzés a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában
-
Vazs megye, porfészek, a vonat nem áll meg csak lazzsítA Vas megyei Jobbik a váti repülőtér körüli helyzetről (sajtóközlemény)
-
Hát ilyetTeljes körű ellenőrzés a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában
-
Na azért aAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
Kapcsolódó anyagok
- Olvass velem! - Önkéntes program a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
- Göncz László könyvének bemutatója (Berzsenyi Dániel Kömyvár, 2011. december 13.)
- Torjay Valter - Lutz Etelka: Titkok és szellemek a mindennapokban (könyvbemutató)
- Ghana testközelből kiállítás (Berzsenyi könyvtár, 2011. november 16.)
- Kelet-korszak - Nyugat-korszak: kortárs német irodalmi kiállítás a BDK-ban
Aktuális
Ajánlatunk
Kimozduló - Programok
Interaktív





.jpg)


