Alpokalja-Online
2012. február 5. vasárnap
Ma: Ágota névnap
Holnap: Dóra névnap

Távhűtést épít ki Bécs



Üzembe helyezték Bécs távhűtő központját, amelynek máris 80%-os a kihasználtsága. Az elkövetkező öt évben 51 millió eurót fektetnek a rendszer bővítésébe.

Tizenegy hónap alatt készült el és tízmillió euróba került Bécs távhűtő központja, amely a Spittelaui Szemétégető mellett kapott helyet. A szoros szomszédság oka, hogy a hideg előállításához szükséges hőt és áramot is a szemétégető szolgáltatja. Így a hűtőközpont elsődleges energiaigénye tizede a hagyományos módon működő központokénak.

A most átadott hűtőközpontban abszorpciós és kompressziós elven működő hűtőberendezések állítják elő az épületek hűtéséhez szükséges hideget. A hétfokos víz szigetelt csővezetékeken jut el a fogyasztók klímaberendezéseihez, ahonnan 12-16 fokosan jut vissza a központba, ahol ismét lehűtik. Mindez természetesen zárt rendszerben történik.

A bécsi távhűtő központ teljesítménye 17 megawatt, ami 115 ezer, a kereskedelemben is kapható hűtőszekrényének felel meg. Innen kapja a hideget a Bécsi Általános Kórház, az AKH, a Skyline irodakomplexum, a BOKU Főiskola valamint hamarosan az Ö3 rádió épülete is.

Mivel szakértők szerint Európában húsz éven belül a hűtési energiaszükséglet ugyanakkora lesz, mint a fűtési, az osztrák fővárosban az elkövetkező öt évben további 51 millió eurót fordítanak a rendszer és a hálózat bővítésére.

A bécsi távhővállalat, a Wien Energie Fernwärme – amelyhez a hűtőközpont is tartozik -, 2020-ig 200 megawattos hűtési kapacitást kíván kiépíteni. 2010-től tőlük vásárolja a hideget a Sozialmedizinisches Zentrum, és javában folynak a tárgyalások az új Főpályudvar üzemeltetőjével is.

A Wien Energie ügyvezetője, Mag. Robert Grüneis szerint a távhűtés ma ott tart, mint a 70-es években a távfűtés. „Az ökológiai és gazdasági előnyei miatt fényes jövő előtt áll, és az elkövetkező húsz évben széles körben elterjed majd.“
Míg az Egyesült Államokban és Japánban az irodák 80%-a klimatizált, addig Európában kevesebb mint 50%-uk. Az elkövetkező években ez jelentősen változni fog.

(A fotón balról jobbra a Wien Energie ügyvezetője, Mag. Robert Grüneis, a Wien Energie Fernwärme műszaki ügyvezetője, Dipl.-Ing. Gerhard Fida, Renate Brauner polgármester-helyettes valmint az AKH műszaki igazgatója, Ing. Peter Csukovits látható a tävhűtő központ átadásán.)

(Compress)
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Keszthely, télen

Helyenként olyan jó minőségű, sima és átlátszó jég borítja a Balatont, amilyen tízévenként legfeljebb egyszer alakul ki.

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink