Tisztasági akció a kőszegi Írottkő Natúrparkban
alon, 2010. április 15. - 10:22A Föld Napja alkalmából illegális hulladéklerakók felszámolását, takarítást, szemétgyűjtést hirdet Kőszegen és a natúrpark többi településén.
Az akció célja saját lakókörnyezetünk, a város és a környékbeli falvak turisztikailag frekventált területeinek takarítása, megtisztítása, amely érint közterületeket, utakat és annak környékét, parkokat, patak- és tópartot.
Ebben a közös munkában várja a Írottkő Natúrparkért Egyesület Kőszeg és a környező települések lakosainak, oktatási intézményeinek, civil és gazdasági szervezeteinek jelentkezését, részvételét, segítségét.
A jelenlegi tisztasági akció kiemelt területei Kőszegen:
1. Guba-hegy melletti útszakaszok (az út mindkét oldalán)
2. Andalgó és környéke
3. Hidegvölgy és környéke
4. Strand sétány és a kamion út utáni folytatása
5. Panoráma körút
6.Tamás árok és környéke
7. József-forrás völgye (Szent György utca)
8. Vaihingen utca folytatása, az onnan kiinduló hegyi utak
Természetesen ezen kívül a város, vagy környéke bármely más pontja is bevonható a munkába, amihez szervező munkájukat előre is köszöni az egyesület.
Jelentkezési határidő: 2010. április 16.
Jelentkezési hely: az Írottkő Natúrparkért Egyesület irodája (Kőszeg, Rajnis utca 7.)
Ez azért fontos, hogy az egyesület a szemétgyűjtés helyét és idejét megfelelően tudja koordinálni, illetve a szemét elszállítását megszervezni. A szemét gyűjtéséhez – korlátozott számban – szemeteszsákot és kesztyűt a szervezők tudnak biztosítani.
Az egyesület a szemétszállítást csak abban az esetben tudja vállalni, ha az összegyűjtött zsákok pontos számát, helyét és az akcióban résztvevők számát megadják a jelentkezők!
A szemét elszállítását a Kőszegi Városüzemeltető Kht. végzi.
Az egyesület kéri, hogy a jelentkezők a „Fogadj örökbe” felhívást figyelembe véve döntsenek a megtisztítandó területről.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!








