Újra Nagy sportágválasztó a SEK-en (képgalériával)

2013.09.07. 21:21

A két nap alatt több száz diák, érdeklődő ismerkedett a sportágakkal. Képek.

Nagy sportágválsztó, Szombathely

A két nap alatt több száz diák, érdeklődő ismerkedett a sportágakkal. Képek.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Nyugat-magyarországi Egyetem-Savaria Egyetemi Központjában (SEK) a Nagy sportágválasztót. Szombathely dúskál a lehetőségekben sportok terén, most 40 mozgásforma mutatkozott be.

Képgaléria.

Pénteken délelőtt szinte lépni sem lehetett a sok diáktól, szombaton már valamivel csökkent a létszám.

Nagy sportágválsztó, Szombathely


A cél kettős: egyrészt a helyi sportegyesületek, klubok és magánszemélyek bemutatkozási lehetőséget kaptak, másrészt a szervezők remélik, a nagy választék nagyobb esélyt jelent arra, hogy minél többen kapjanak kedvet a sportoláshoz.

Az egyetem sportcsarnokán, az aulán, a tánctermeken és a konditermen kívül az udvar is benépesült. Bármelyik standnál jártunk jellemző volt, hogy minden érdeklődő aktívan kivette a részét a testmozgásból. Az általános iskolások mellett már az óvodások is tornacipőt ragadtak.

Nagy sportágválsztó, Szombathely


A sportolás mellett nem maradt el a játék sem. Egyrészt sportszerek vásárlására fordítható utalvánnyal díjazták azokat az intézményeket, amelyek tanulói létszámukhoz képest a legtöbb diákkal vettek részt a sportágválasztón. Másrészt volt pontgyűjtés, vagyis aki legalább öt sportágat kipróbált, az pontjait ajándéktárgyakra válthatta be. 

A fiúk körében a birkózás, a futsal, a kosárlabda, a karate és a különböző küzdősportok voltak népszerűek, a lányoknál a hastánc, az aerobic, a hiphop tánc és a görkorcsolya vitte a prímet.

Nagy sportágválsztó, Szombathely


Szombaton leginkább családok érkeztek, a szülők akár rögtök beírathatták gyereküket valamelyik egyesületbe.

A Nagy sportágválasztót először 2007-ben rendezték meg Budapesten. 2010-től már az ország csaknem két tucat vidéki településén is várták a sportolni vágyókat a szervezők. A szombathelyi rendezés ötlete dr. Gál László, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. vezetője fejéből pattant ki, mondván, hogy amíg külön-külön csak közepes rendezvényekkel tudnának bekapcsolódni az országos eseménybe, együtt színvonalas programot tudnak összeállítani.

Nagy sportágválsztó, Szombathely


Így is lett, a két nap alatt több száz diák, érdeklődő ismerkedett a sportágakkal.
 

.