Az MMIK előtt lesz csütörtök délutánonként. Alaposan körülnéztünk, hogy mit adnak és mennyiért.
Rutinos piacozó kolléganővel megállapítjuk, hogy az emberek inkább nézelődnek, mint vásárolnak, és hogy az árak hasonlók, mint a vásárcsarnokban, ám ott az árusoknak helypénzt is kell fizetniük.
Merthogy csütörtök délután immár a vasi megyeszékhely is csatlakozott azon településekhez, ahol a környékbeli kistermelők – most éppen 20-an – saját maguk állhattak a vásárlók elé húsáruikkal, tejtermékeikkel, mézeikkel, pálinkáikkal, lekvárjaikkal.
Meg is telt az MMIK előtti tér, a piac jelenlegi és jövőbeni helyszíne, ami talán az első alkalomnak köszönhető, talán nem, de a kezdeményezés mindenképpen jó, a részletekről meg a tapasztalatokat összegyűjtve majd el lehet vitatkozni.
A rendezvényen a politika szép számmal képviseltette magát, Puskás Tivadartól Hende Csabán át V. Németh Zsoltig, de a tudósító őket nem fotózta le, sem azt, ahogy beszélnek, sem azt, ahogy nemzeti színű szalaggal díszített kosárba pakolják az általuk vásárolt árukat, inkább a népzenét szolgáltató fiatalokat, a Művészeti Szakközépiskola Népzenei Tanszék diákjait, akik mintegy felvezették a politikusbeszédeket.
Amíg a diákok előadták produkciójukat, több ismerőssel találkoztam. Egy közös volt bennük, hogy kijöttek, kíváncsiak, de az árak miatt méltatlankodtak. Hiszen – mondja egyikük – miért venne 1800-ért húsos kolbászt, amikor Jákon 1300-ért is kap?
Rutinos piacozó kolléganővel megállapítottuk, hogy az emberek inkább nézelődnek, mint vásárolnak (aminek valószínűleg a hóvége is az oka), és hogy az árak hasonlóak, mint a vásárcsarnokban, ám ott az árusoknak helypénzt is kell fizetniük.
Egyetlen standnál láttam folyamatosan kígyózó sort, a rábapatyi Desits Hús úgy tűnt, tudja, mivel csalogassa magához a vásárlókat. Aztán amikor közelebb léptem, fel is lebbent a fátyol a titokról: a sonkák, kolbászok, kenőmájas bizony több száz forinttal olcsóbban kellették magukat, mint a többi termelő standján.
Összehasonlításképpen: amíg általában a füstölt kolbász kilója 1800, az angolszalonna 2200–2500, a szalámi 3000–3500, a sonka 2000–2200 forint körüli áron volt kapható, addig náluk ugyanezek 1500, 1800, 2000, 1700 forintba kerültek. Én, aki látott már elsőrangú házi füstölt tarját vagy csülköt, szemmel látható különbséget nem fedeztem fel a drágább és az olcsóbb élelmiszerek között.
Valahol kiszúrtam 240 grammos tepertőkrémet 550 forintért, ami borsos ár, főleg, ha abból indulok ki, hogy a Metróban 30 dekás, rendes libatepertőkrémből kétféle is beszerezhető 300 forint körül. Nem a reklám helye, de épp a hétvégén fedeztem fel ugyancsak a Metróban 1200 forintért olyan húsos kolbászt, amelyben a húson, szalonnán és fűszereken kívül semmi más nincs és hagyományos eljárással készült. Megkóstoltam, finom volt.
Egyébként nem véletlenül szerepelnek a tudósításban részletesebben a húsfélék, hiszen az első termelői piacon a legnagyobb választék húsáruból volt.
Ám akadt kisebb és nagyobb mézes stand is. Utóbbinál különlegességekre is bukkantunk: facélia, selyemfű, bükköny méz (1900 Ft kilója), aranyvessző, hárs és gesztenye méz (2300 Ft) egyaránt kóstolásra csábít. Ha abból indulok ki, mennyibe kerül egy üveg akácméz, ezek jó árnak tűnnek. Már csak az a kérdés, hogy a figyelmet felhívó nevek mennyire értékes mézeket takarnak.
A sajtokat aranyáron lehetett beszerezni, kecskesajtot például 4 ezerért, s az ibolyaszörptől a levendulalekvárig terjedt a multik polcain valóban nem kapható termékek sora.
Na jó, egy kis politikusbeszéd.
Mindenek előtt a moderátor közölte, hogy csütörtökönként délután 2 és 6 óra között az MMIK előtti tér immár rendszeres találkozóhelye lesz azoknak, akik a vidék ízére, az ősi tradíciókra vágyakoznak.
Hende Csaba például arról szólt, hogy itt biztosan nem az éretlenül, illetve félig éretten leszedett, a fél világon át Magyarországra szállított, érlelő gázon „nevelt” gyümölcsök kerülnek a vásárlók elé, de nem is olyan csirkék, melyeket brazíliai csirketelepeken tartottak áldatlan körülmények között. A termelői piacon a becsületes, őszinte, tisztességes magyar termelő találkozik a minőségre vágyó fogyasztóval – tette hozzá. Aztán becsúszott egy szlogen is, mert a miniszter így zárta szavait: Hajrá Szombathely, hajrá termelői piac!
Puskás Tivadar felidézi, hogy az országos kezdeményezés több mint egy éve indult útjára. A helyi termékek az ország kultúrájának részei, legyen szó a termelés vagy az elkészítés kultúrájáról. Utalt a piaccal kapcsolatos közgyűlési vitára is, amikor azt mondta, hogy a vásárcsarnokban is megjelennek a helyi őstermelők, de nem akkora számban, mint itt, ezért is érvelt amellett, hogy szükség van a termelői piacra.
V. Németh Zsolt szerint egy bevásárlóközpontban is van forgatag, színek, ízek, de a multiknál nem valakitől, hanem valahonnan, nem valakinek a termékét, hanem márkákat vásárolunk. A termelői piac melletti legfontosabb érv a személyesség, illetve az ebből következő bizalom. Majd az sem elhanyagolható, hogy itt az emberek beszélgethetnek, szórakozhatnak. A tudósító megjegyzi: ezen küldetését maradéktalanul betöltötte a piac.
És ha már beszélgetés: a tudósító több beszélgetésfoszlányt csípett el, miközben sorra járta a standokat, készítette a fotókat. Többen nehezményezték a piac „nyitva tartását”: csütörtök délután leginkább a nyugdíjasok tudnak eljönni (főleg ők is jöttek el). Van, aki éppen azt fejtegette, miért nem a vásárcsarnok ad helyet a piacnak, mondjuk szombat délelőttönként?