Ma van a véradók napja

2014.11.27. 11:19

1988 óta tisztelegnek a segítők előtt. Érdeklődtünk a véradásról a Vöröskeresztnél és megkérdeztük kollégáinkat is.

1988 óta tisztelegnek a segítők előtt.

26 éve, a Magyar Vöröskereszt javaslatára november 27-ét nevezték ki a véradók napjának. Azért erre az időpontra esett a választás mert először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Az idei ünnepségről Vinczéné Kenedli Csillát, a Vöröskereszt Vas megyei Szervezetének igazgatóját kérdeztük.

Ma van a véradók napja

Általában nem pont 27-én, hanem november hónapban tisztelgünk a véradók előtt. A megyei véradó ünnepség hétfőn volt egy szombathelyi étteremben, ahol 130 sokszoros „életmentőt” tüntettünk ki. Közülük a legelhivatottabb illető már 143 alkalommal adott vért – árulta el az igazgató.

Az eseményen nem csak magánszemélyeket ismertek el, de azt a céget is, amely a leginkább támogatja és lehetővé teszi alkalmazottai számára a véradást. Idén a Cellcomp Kft. részesült a kitüntetésben.

Az országos véradó ünnepséget november 28-án, holnap rendezik Keszthelyen, ahová megyénként öt embert hívtak el és díjaznak majd – tájékoztatott Vinczéné Kenedli Csilla hozzátéve, hogy a legközelebbi nyilvános, úgynevezett retro véradás december 28-án lesz a szombathelyi vérellátó intézetben, ahová minden segíteni akarót szeretettel várnak.


Egyébként véradó mindenki lehet, aki:

- egészségesnek érzi magát 

- testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot 

- a tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, mióta elkészültek 

- ezen kívül pedig eredeti TAJ- kártya (vagy EU-s TAJ-kártya), lakcímkártya és személyi igazolvány szükséges. 


Ti adtatok már vért?

Bognár Ildikó 

Igen, egyszer már adtam. Még tavaly ősszel, igaz, előtte már régóta gondolkodtam benne, hiszen fontosnak tartom, hogy aki egészséges és semmilyen kizáró oka nincsen, az segítő szándékkal megtegye. Teljesen pozitív a tapasztalatom magát az eljárást illetően, egy kedves doktornő elmagyarázott mindent, és maga a véradás is rendben zajlott. Sajnos az év számos időszakában nagy a vérhiány - ahogy említette - és a rendszeres véradók tábora elég szűk. Igyekeznek kampányokat szervezni a fiatalok körében, mert a legtöbb önkéntes véradó az idősebb korosztály tagjai közül kerül ki. Természetesen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy vért adtam, tervezem a jövőben is.

Tamasits Dorottya  

Igen, büszkén mondhatom, hogy 18 éves korom óta már „18 életet mentettem meg”. Nagyon jó érzés, hogy tehetek valami jót másokért, hogy segíthetek az embereken. Egy évben két alkalommal szoktam elmenni, Sopronban és Szombathelyen egyaránt jártam már. Szerencsére jól viselem a folyamatot, így nincs semmi, ami eltántorítana attól, hogy folytassam. Azt viszont sajnálattal látom, hogy sok olyan ember, aki egészséges, és megtehetné, az nem megy el, pedig csak egy kis ráfordított idő és törődés kellene hozzá. 

Várnai Zsolt 

Ma van a véradók napja

Nem vagyok egy nagy véradó, de ha úgy alakul, nem állok ellen. Legutóbb a Szombathelyi tévések szerveztek egy véradást, ahol én is odatartottam a karom. Pedig félek a „szuritól”. 

 

 

Kánya Dóra

Ma van a véradók napjaAnnak ellenére, hogy tudom, hogy a véradás jó dolog, nekem kellemetlen emlékeim vannak róla. Körülbelül egy éve adtam utoljára vért és rosszul lettem utána. Szóltak, hogy előfordulhat ilyesmi és én sem figyeltem arra, hogy aznap ne hajtsam túl magam a munkában. Szerencsére a kollégáim a segítségemre siettek és nem lett nagyobb baj. Később beszéltem a háziorvosommal és mondta, hogy a jövőben nekem nem tanácsos vért adnom az alacsony vérnyomásom miatt.

Várnai Zsuzsa 

Én még soha sem voltam, és azt sem tudom, miként zajlik, csak annyi információm van róla, amit a vereadas.hu honlapon olvastam, illetve amit a kollegák elmondtak. Ott végigolvasva, hogy ki lehet véradó, az egyik nálam sajnos kizáró ok. Nincs meg a súlyom hozzá ugyanis. 

.