Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

A világ körül (Válogatás): Gerhes Gábor kiállítása (Irokéz Galéria, máj. 1)



A Médiawave programsorozat részeként.


Megnyitó: 2010. május 1. (szombat), 19.00

Helyszín: Irokéz Galéria, Szombathely, Thököly u. 36., emelet

Megnyitja: Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója

Megnyitó után: 19.30 - STRANGE PARTY ORCHESTRA (DK): Egy szokatlan dán együttes, mely muzsikájában sajátos módon egyesíti Frank Zappa, Duke Ellington, Beck vagy épp Nino Rota zenei világát.

Megtekinthető: 2010. május 14-ig, hétköznapokon 14 és 18 óra között

 

A kiállításról: Gerhes Gábor az utóbbi években fokozott figyelemmel fordult a reprezentációs módszerek és formák felé. Ennek első megnyilvánulásaként 2008-ban a Raiffeisen Galériában Sok természet címmel, egy huszonöt részből álló fekete-fehér fotósorozata volt látható, majd ezt követte a Székesfehérvári István Király Múzeum-beli Bolond világ című tárlata, mely 2009-ben készült új munkáit mutatta be három, egymástól műfajilag elkülönülő, de jelentésében egységes rendszerként használva a kiállítóteret.

Itt önálló elemként emelt be közismert reprezentációs/installációs formákat és eszközöket is, mint a klasszikus wunderkammer, a sorozat, az enteriör, a szemléltető ábra, modell, életkép, dioráma, vagy ezek illusztrációi, és fotódokumentációi. A művész eddigi fotómunkáira jellemző megrendezett jelenetei plasztikai művekkel egészültek ki (Bolond világ, Megérteni egy kis életet), valamint két installációs mű is helyet kapott (Kulturális relativizmus, Fehérre festett fekete szobrok).

Mostani Irokéz Galériába tervezett kiállítása mintegy összegzi az elmúlt két év munkáit, de visszatekintő jelleggel bemutatásra kerülnek a művész korábbi fotómunkái is, a kiállítás kontextusa révén új értelmezési rendszerbe helyezve azokat. Ezeken kívül a kiállítás külön foglalkozik a Gerhes legújabb videoloop-munkáival is.

 

A kiállító művészről:

Gerhes Gábor Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi oktató (MOME).
MAOE és MFSZ tagja, volt Soros, Eötvös, és Derkovits ösztöndíjas.
1989-1998 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója alelnöke.
1989-óta folyamatos kiállító művész, többek között: Ludwig Múzeum, Műcsarnok, Vintage Galéria – Budapest, FRAC – Montpellier, Taiwan R.O.C., USA-Midwest, Palace Ujazdowsky – Warsawa, Akademie der Künste, NBK – Berlin, Kunsthalle Baden-Baden, Anthony Reynolds Gallery – London, Louvre Caroussel – Paris.
Művei több külföldi magán és közgyűjteményben megtalálhatók: Ludwig Múzeum, Kecskeméti Fotómúzeum, Magyar Nemzeti Galéria, ICA- Dunaújváros, Miskolci Galéria, MODEM, KOGART, Ringier Collection – Zurich, DZ Bank Samlung – Frankfurt aM, Somlói–Spengler Gyűjtemény.
Budapesten él és dolgozik.

2010. május 01



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink