Konyhaprincess, párdon!- Az üvegcipő a Weöres Sándor Színházban (kritika)

2014.05.03. 17:11

A molnári verses könnyedség, a kilencszázhúszas évek társadalmi korrajza és egy józsefvárosi Hamupipőke története maga Az üvegcipő. Első körben persze. A mese szomorú kis rüsztökkel szalad a mai korig. Czika László fotóival.

A remélem, megmozdul érzésével foglaltam helyet a Márkus Emília teremben és a kezdésig csak a piszkos eső koptatta üvegplafont néztem, ami a játszótér fölött, vaskos huzalokon lebegett. A díszlet a rendező, Valló Péter munkája, aki kopottas, magyaros, osztott teret varázsolt elém. Az egyszerűségében nagyszerű háttér félbe vágta a nézőteret, hogy a történet alatt egymással és magunkkal szembesüljünk. Az oldalsó téglafalak nyikorgó ajtaja előtt három felvonáson keresztül váltakoztak a helyszínek.

A harmadik Molnár Ferenc-darab, a Liliom (rendező: Valló Péter) és a Játék a kastélyban (rendező: Jordán Tamás) után végre Az üvegcipő is bekopogott a Weöres Sándor Színházba. Tavaszutónak és nyárelőnek kellemes édesség ez, se több, se kevesebb.

Egy Molnár Ferenc-darab minden színházban sikernek számít, ám jelen esetben mégsem a történet építette fel a cselekményt, hanem a briliáns színészi játék. Csonka Szilvi Szabó Irmája olyan magával ragadó lendülettel sodort, hogy élvezet volt nézni. Gyenge Irma karakterrel a sztori esszenciája veszett volna a semmibe. Helyette a mezítlábas boldogtalanságban szépen bontakozott ki legnagyobb vágya: Sipos úr, akibe régóta szerelmes. Boldogságának himpora, fájdalmának angyala azonban nem viszonozza az érzéseit. A vágya attól még vágy marad, így be kell érnie Sipos poharának csókolgatásával, párnájának szorításával vagy köntösének ölelésével.

A műbútorasztalos iránti fokozhatatlan sóvárgását Molnár egy költő precizitásával írta meg, Valló meg a rendező bravúrjával - Duró Győző dramaturg hozzáértésével - csiszolta finoman elegánsra. 

Sipos, a „selyemnadrágos herceg” sztoikus belenyugvással éli a mindennapokat: kalap, kabát, nyakkendő, ingujj, kézmosó víz, szappan, törülköző, egyik papucs, másik papucs, újság, leves, új feleség.  Nagy Cili, panzió tulajdonos Adélja a kezébe veszi az irányítást és feleségül kéreti magát, még jó, hogy a „drága mérges” Szerémi Zoltán karakterének ez épp egy vállrándításnyi változásnak megfelelő esemény az életében. Szerémi jól adja a semmitmondó ötvenest, aki úgy táncol, ahogy a nők fütyülnek neki. És ők fütyülnek rendesen. A házasság látszata és a nők váltakozása sem zavarja túlzottan. Vőlegény, férj, elvált férfi, folytatódik a sor. 

A hosszú percekig tartó monológok nem ragadnak össze a cukros masszától, nem folyik le a szerelem sem a színpadról, inkább az ironikus csetepaték vívnak harcot a túlélésért.

Az első két felvonás dübörgését a harmadik lassú menetelése bontja fel, így a végére leül a darab. Irma bele nem nyugvása és a kitartása végül sikerre futtatja az évek óta tartó ábrándozást. Bár egy rendőrtanácsos kell ahhoz, hogy mindenki megtalálja a hozzá illőt párt. A happy end nem várat magára, így mese lesz a javából.

Hamupipőke több számmal nagyobb cipője pesti hercegre talál, a kis cselédből sem lesz rosszhírű nő, hanem markáns feleség (talán). 

Értékelés: 8/10

(Az előadás hossza 165 perc, három felvonásban)

Czika László fotói:

 

Galéria

.