XVI. Betlehemi jászol kiállítás (Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, dec. 10-jan. 17)
alon, 2009. december 16. - 15:35A tárlat alkalmával bemutatásra kerülő alkotások mind Jézus születéséhez kapcsolódnak.
A Magyar Kézművességért Alapítvány által kiírt pályázatra idén is különböző művészeti ágak képviselői jelentkeztek: művészi kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, amatőrök egyaránt jelentkeznek, és a kiállítók között minden évben örömmel találkozhatunk határon túli magyar alkotókkal is.
A pályázók között hivatásos alkotók, Népi Iparművészek, A Népművészet Mestere címmel rendelkező kézművesek; az amatőrök között óvodások, diákok, óvónők, pedagógusok, fogyatékkal élő emberek, nyugdíjasok és olyan új alkotók is bemutatkoznak, akik a felhívást olvasva kezdtek betlehem-készítésbe. Évről évre megnyugtatólátni, hogy az érdeklődés nem csökken, a pályázat résztvevőinek száma minden évben kétszáz körül mozog.
A pályázati anyagot a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia képviselőiből álló zsűri válogatja és minősíti, az ő javaslatuk alapján kerülnek díjazásra a legszebb, legötletesebb pályamunkák. A kiállítás anyagáról az Alapítvány 2002 óta minden évben háromnyelvű színes fotóalbumot jelentet meg.
A tárlat alkalmával bemutatásra kerülő alkotások mind Jézus születéséhez kapcsolódnak: a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolják, a felelevenítik a betlehemezés hagyományát, illetve az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyai és díszítő elemei is megjelennek. A kiállításra kerülő munkák természetes alapanyagok (többek között fa, agyag, csuhé, szalma, gyékény, vessző, termények, textil, bőr, papír, fémek, üveg, kő, mézeskalács)felhasználásával, különböző technikák (pl. faragás, kerámia-formázás, csuhé-, szalma- és vesszőfonás, szövés, hímzés, foltvarrás, nemezelés, batikolás,faintarzia-készítés, tűzzománcozás, ikon- és olajfestés, gravírozás, hajtogatás stb.) alkalmazásával készülnek.
Az alapítványról bővebben: www.amka.eoldal.hu
Nyitva tartás: kedd-péntek 10-16 óráig, szombat-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap
Belépőjegy árak: felnőtt 600 Ft, gyermek és nyugdíjas 300 Ft
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár)
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!





.jpg)

